Mezővárosból nagyközség | Száz Magyar Falu

Mezővárosból nagyközség

Midőn a múlt év (1871) kezdetével közigazgatásunk a törvénykezéstől elválasztatván, működését megkezdé, egy nagy feladat háramlott azonnal az újonnan alkotott megyékre és az újonnan választott tisztviselőkre, tudniillik a községek rendezéséről szóló 1871. évi XVIII. törvény foganatosítása s életbeléptetése” – fogalmazott az 1872. évi jelentésében az alispán. A törvény értelmében a megyei törvényhatósági bizottság a következő besorolást hagyta jóvá: bodajki alsó járás, bodajki felső járás, csákvári járás (Csákvár, Boglár, Gánt, Kozma, Zámoly, Lovasberény, Vereb, Pázmánd, Nadap, Nyék-Pettend, Velence, Sukoró, Pákozd, Pátka, Gárdony, Seregélyes nagyközségekkel), Sárkeresztúri járás, Rácalmási, valamint Váli járás.

A dualizmus időszakában a községek jogi helyzetét és jogállását szabályozta az 1871. évi XVIII. és az 1886. évi XXII. törvénycikk. Mint már korábban utaltunk rá, az 1871:XVIII. alapján Csákvár elvesztette mezővárosi címét és nagyközségi besorolást kapott. Az 1886. július 8-án kihirdetett, a községekről szóló XXII. törvénycikk hatályon kívül helyezte a korábbi, e tárgyban született szabályozást, s részletesen meghatározta a községek jogait, feladatait, gazdálkodását. Keretet biztosított a képviselő-testület működéséhez, körülhatárolta az elöljáróság megválasztásának szabályait, a képviselő felelősségét. E törvény alapján intézte Csákvár a belügyeit, és hajtotta végre a közigazgatásra vonatkozó rendelkezéseket. Részletes munkaköri leírások tartalmazták a tisztikar, valamint a segéd- és szolgaszemélyzet feladatkörét, fizetését. A képviselő-testület negyven tagból állt: a húsz legtöbb adót fizető (virilisek) mellett, húsz képviselő választás útján került a testületbe.

A csákvári elöljáróságot a bíró, törvénybíró, esküdtek, a jegyző, a pénztárnok, a közgyám és a körorvos alkotta. A községi bírót a „tisztújító szék” elnökének kijelölése alapján három évre, a jegyzőt, orvost és szülésznőt élethossziglan választották meg.

A szociális intézmények közül a legfontosabbnak az uradalmi kórházat minősíthetjük, amelyet 1832-ben alapítottak, és 1889-ben bővítettek. Az emeletes épületet szellőztetővel és fürdővel látták el. Négy kórtermében tizennégy ágy kapott helyet, s a betegek gyógyítását, gondozását az uradalmi orvos és két szerzetes ápolónő végezte. A gyógykezelés az uradalmi alkalmazottak számára ingyenes volt, magánszemélyeket is fogadtak, valláskülönbség nélkül látták el a rászorulókat.

1892-től Csákváron dolgozott körorvosként doktor Grasser József. Pécsen született 1857-ben. Középiskoláit Medgyesen, az egyetem orvosi fakultását Kolozsváron végezte, 1880-ban kapott diplomát. 1881-ben Bécsben dolgozott, 1882-ben főorvos lett. Az első világháború ideje alatt az Esterházy-uradalom kórházának főorvosa volt. Fáradozása elismeréséül megkapta a II. osztályú emlékérmet hadi ékítménnyel. 1892-ben Csákváron született fia, ifjabb Grasser Henrik, aki szintén orvosi pályára lépett, miután elvégezte a fővárosban az orvostudományi egyetem fakultását, 1927-től – apja nyomdokain haladva – körorvosként dolgozott.

A községben – ahogy már említettük – 1821 óta működött „Az Isteni Gondviseléshez” címzett gyógyszertár. Fejér vármegyében ezen kívül, az 1875. évi felmérés szerint, tizenkét önálló és két fiókgyógyszertár létezett. Az 1865-ben Sárbogárdon megnyílt gyógyszertár első tulajdonosa Terstyánszky Károly volt, akinek családjába tartozott a csákvári születésű későbbi vívó olimpiai bajnok, Terstyánszky Ödön (Csákvár, 1889. március 3.– 1929. június 21.). Kardvívásban háromszor nyert országos egyéni és csapatbajnokságot. 1924-ben a párizsi olimpián az ezüstérmes kard- és bronzérmes tőrcsapat tagja volt. 1927-ben az Európa-bajnokságon az egyéni kardvívás ezüstérmese. Legnagyobb sikerét 1928-ban az amszterdami olimpián aratta, ahol az egyéni kardvívás olimpiai bajnoka és az aranyérmes kardcsapatnak, valamint az ötödik helyezett tőrcsapatnak is tagja volt. Motorkerékpár-baleset áldozata lett.

Csákvárt 1876-ban községi orvos és szülésznő tartására is kötelezték. A század utolsó évtizedére a községi orvosi teendőket az uradalmi orvos, dr. Köpf Kálmán látta el. Klein József „uradalmi gyógykovács” és két bába: Goldschmid Teréz és Tillinger Katalin segítette. Csákvár 1897-ben körorvosi székhely lett, közegészségi körzetébe tartozott Zámoly, Vértesboglár, Gánt és Vérteskozma. Ekkorra már a két községi szülésznőn kívül két okleveles szülésznő is a település alkalmazásában állt.

Az alapfokú orvosi ellátás kialakítását, körorvosi és szülésznői körök korszerűsítését a növekvő társadalmi igény mellett a század végére rendszeresen felbukkanó járványos betegségek is szükségessé tették. Következményeinek súlyossága alapján az első hely a kolerát illeti meg. E gyors lefolyású járványos megbetegedés többször is szinte megoldhatatlan feladatok elé állította a megye tisztviselőit. Az 1866–67. évi járványról az első jelentések a csákvári és bicskei járásból érkeztek. E két év folyamán rendkívül nagy pusztítást vitt végbe a ragály: a csákvári járásban összesen 1061-en, Csákváron 71-en haltak meg. (Összehasonlításképp ugyanekkor a Bicskei járásban 906-an, a Sármellékiben négyszázan lelték halálukat.)

Az 1872–73-ban Fejér vármegyében 608 ember esett áldozatul a kolerának. Az elhalálozottak számát tekintve ez enyhébb lefolyású járvány volt. Csákváron a 63 megbetegedett közül 33 halt meg. Az 1886., 1892–93., 1910–11., és 1914–15. évi kolerajárványok Csákvár lakosságát – többek között hála a hatékonyabbá váló orvosi ellátásnak – nem érintették.

A magyarság ezer évét 1896-ban, országszerte látványos ünnepségek éltették. „Május 31-én Csákvár mezővárosában a község által rendezett ezredéves ünnepély a községi és vidéki intelligencia belevonásával, impozáns lelkesedéssel lőn megtartva. A község apraja-nagyja, aki csak mozogni tudott, talpon volt és ünnepelt. Az ünneplők számát bátran 3500-4000 lélekre lehet tenni. Lovasbandérium vezetése alatt, három cigánybanda kísérete mellett vonultak ki az iskolás gyermekek, a földműves iskola növendékei, tűzoltó testület, csendőrség, római katolikus dalárda, református dalárda, csizmadia-, takács-, kovács- és bognár ipartestület. A gyűlés a Szózat eléneklésével kezdődött, ezt követte Szabó Sándor községi jegyző hazafias szellemtől áthatott beszéde után szavalatok következtek. Ezután következett a tulajdonképpeni népmulatság és az elmaradhatatlan tánc. Három cigánybanda húzta a talpalávalót. Kiemelendőnek tartjuk, hogy a hölgyek, különösen a leányok nagy része, díszes magyar ruhában jelent meg” – tudósít az eseményről a Fejérmegyei Napló.

A századforduló idején Csákváron 166 iparos dolgozott, a legtöbben, 85-en fazekassággal foglalkoztak (1863-ban létszámuk 194 volt), de megtalálhatóak voltak az asztalosok, bognárok, ácsok és más kisiparos családok is. Szembetűnő a fazekasságból élő családok számának visszaesése, ami a jelentős megélhetési gondokra vezethető vissza.

Ekkor (1901-ben) Csákvár területe 20 742 katasztrális hold volt, s közel ötezer lakossal, postával, saját távírdával rendelkezett. A fejlődés egyik legfőbb akadálya – a község vezetőinek véleménye szerint –, hogy 1870 és 1910 között az országszerte példátlan méretű vasútépítés a települést és az uradalmat elkerülte. A legközelebbi vasútállomás, Vértesboglár, tíz kilométerre volt, s ez is csak egy mellékvonal mellett; a fővonal, Bicske vasútállomása tizennyolc kilométerre feküdt.

A dualizmus korát és gyorsan fejlődő, polgári léthez kapcsolódó szellemiségét jól jellemzik a különféle társadalmi szervezetek. Nem az alapító közgyűléssel nyerték el „működési engedélyüket”, hanem az alapszabálynak a Belügyminisztériumban történt engedélyeztetése után. Az országban polgári körök, olvasókörök, lövész- és sportegyesületek, segélyegyletek, tűzoltó-egyesületek, nőegyletek és társaskörök alakultak. Ez a folyamat tetten érhető a nagyközségben is. Az egyesületek, egyletek megalakulásának időrendje: Csákvári Segélyegylet (1873), Csákvári Vegyesipar-társulat (1873), Önkéntes Tűzoltótestület (1878), Izraelita Nőegylet (1888), Római Katolikus Legényegylet (1891), Katolikus Kör (1895), Polgári Olvasókör (1896), Társaskör (1903), Katolikus Ifjúsági Egyesület (1904), Temetkezési Segélyező Társulat (1911), Gazdakör (1918).

A helyi társadalom önszerveződését példázó egyesületeket céljaik sokszínűsége jellemzi. Az iparosok érdekvédelmi szervezete éppúgy megtalálható volt a nagyközségben, mint a segélyezést ellátó vagy a klasszikus polgári kultúrát előmozdító egyletek, másrészt tagságuk nagy száma is igazolja azt a társadalmi igényt, amely előmozdította ilyen szerveződések létrejöttét. A segélyegyletnek 879, a vegyesipar-társulatnak 96, a különféle kézműves ipartársulatoknak összesen mintegy kétszáz tagja volt 1884-ben.

Az ipartársulatok létrejöttét az 1872. évi VIII. törvénycikk engedélyezte oly módon, hogy „ugyanazon vagy különböző ipart egy vagy több községben önállóan gyakorló iparosok közös érdekeik előmozdítása végett ipartársulatokká egyesülhetnek”. A Csákvári Vegyesipar-társulat 1874. évi pecsétlenyomatán teljes olajágkoszorúban az elnevezés: „CSÁKVÁRI VEGYESIPAR TÁRSULAT 1873”.

A segélyegylet célja az volt, hogy „biztos és könnyű alkalmat nyújtsanak az apró betétek által… takarékosság iránti hajlamot ébreszteni… és a kölcsönre szorulóknak kölcsönözéssel segíteni”. Az 1873. évi pecsétlenyomaton méhkas látható, amely körül méhek rajzanak. Körirata: „CSÁKVÁRI SEGÉLYEGYLET 1872”.

Az Önkéntes Tűzoltótestület (amelynek főparancsnoka gróf Esterházy Miklós Móric volt) 25 éves fennállása alkalmából kiadott, az egyesület történetét és főbb eseményeit rögzítő kötet szerint a tűzoltó is katona, de olyan, akinek nyomában nem szenvedés, hanem a segítség jár.

A tűzrendészet a megyében nagy hagyományokkal rendelkezett. Gróf Széchényi Viktor főispánt 1906-ban választották meg – immár másodízben a megyéből – a Magyar Országos Tűzoltószövetség elnökének, s e tisztet 1930-ig viselte. Ez a tevékenység mindig szívügye volt, s a megye tűzoltóintézményeinek felszerelése, gyarapítása is az ő kezében összpontosult. 1904-ben nagy hatású beszédet mondott a tűzrendészeti állapotok javítása érdekében. Pártolta a vármegyei tűzoltószövetség által szervezett rendszeres mentési kurzusokat, amelyeken megismertették a hallgatókkal a tűzveszély elhárítását, az életmentés és balesetek sürgős ellátását célzó ismereteket.

A csákvári tűzoltók párhuzamosan kétfajta pecsétet használtak. Az egyiken tűzoltójelvény látható két keresztbe vetett tűzoltócsákány között tűzoltósisakkal. Ennek körirata: „CSÁKVÁRI ÖNKÉNTES TŰZOLTÓ EGYLET 1878”. A másik lenyomatán két keresztbe vetett tűzoltócsákány között tűzoltósisak látható, rajtuk vízszintesen keresztbe fektetett tűzoltólétrával. Körirata: „A CSÁKVÁRI ÖNK. TŰZOLTÓ TESTÜLET 1878”.

1914. június 28-a a magyar történelem fekete napjai közé tartozik. Az ezt követő néhány hónap során a lakosság még kevéssé, később viszont annál inkább szembesült azzal, hogy a világháború még soha nem tapasztalt méretű szenvedésekkel fenyegeti az országot és minden lakóját. Megyeszerte hadikórházak alakultak, a háború házhoz jött.

A honvédelmi miniszter 1914 novemberében valamennyi városi és megyei törvényhatóság részére útmutatót küldött „a polgári kórházakba jutó sebesültekkel való bánásmódra” vonatkozóan. Szabályozta a beérkező sebesültekkel kapcsolatos eljárást a betegfelvételtől az értékmegőrzésen át olyan kérdésekig, hogy „az elhalt legénységen egy ing és gatyán felül még egy zubbony és egy nadrág hagyandó meg”.

Csákváron gróf Esterházy Móric az általa fenntartott kórházat ingyen bocsátotta a katonai kincstár rendelkezésére. A hatvanágyas kórház 1915-ben 311 sebesültet látott el. Ápolásukkal gróf Esterházy Miklós Móricné és leányai vezetése mellett dr. Grasser Józsefné, Henvetz Kamilla, Wolff Ida, Balog Boldizsárné, Deáky Ilona, Nadhera Irma, Czermann Irma, Körmendy Róza, Knapp Irma és három irgalmas rendi nővér foglalkozott. Az uradalom hadikórháza az ambuláns betegellátásban is kitűnt. Csákvár község egyébként maga is bőségesen teljesített hadijótékonyságot: a helyi Vöröskereszt által rendezett gyűjtéseken túl a mezítlábas iskolás gyermekeknek 1371 korona értékben cipőt vásárolt.

Fejér megyébe az első világégés idején többször érkeztek menekültek, többek között szlovének (Olaszország 1915. évi hadba lépése után), erdélyiek (Románia 1916 nyár végi hadba lépését követően), ezenkívül galíciaiak, bukovinaiak. Csákvárt nem érintette a menekültek tömegeinek elszállásolása, letelepítésükre elsősorban az Adonyi és a Sárbogárdi járás volt kijelölve. A menekültek ellátása ezért elsősorban a megye déli területeit érintette.

Az első világháború kezdetétől (az első kimutatás 1914 decemberéből származik) Csákváron tömegesen vették igénybe a külföldi hadifoglyokat a mezőgazdasági és erdőmunkák elvégzésére. A harmadik évben (1916-ban) gróf Esterházy Móric birtokán 43-an, Fornapusztán 112-en, a csákvári gazdák magánbirtokain 25-en dolgoztak. Számuk a háború folyamán folyamatosan nőtt, 1918-tól a hadifoglyok – kihasználva a csekély számú őrség figyelmének lankadását – tömegesen szöktek hazájukba vissza.

A négy esztendőn át tartó világháború súlyos terheket rótt a lakosságra. A munkaképes férfiak közül 638-an teljesítettek frontszolgálatot. Közülük 208-an áldozták életüket a hazáért. A hadiözvegyek száma megközelítette az ötven, a hadiárváké meghaladta a harminc főt.

Az első világháború hősi halottainak az 1920-as évek közepén az egyházak a templomokban állítottak emléket. A világháború különböző frontjain hősies magatartásukért az 1930-as évek közepéig vitézzé avatott lakosok: Csete János, Domonkos Kálmán, Györök János (posztumusz), Máté András, Somlai Ferenc, Szabó András, Takács Gyula, Tamás János.