A Gazdasági és Szociális Tanács
A Gazdasági és Szociális Tanács
A szakosított intézmények és egyéb ENSZ-szervek – összefoglaló néven az ENSZ-család – gazdasági és szociális tevékenységét a Gazdasági és Szociális Tanács irányítja, ellenőrzi és hozza összhangba. Létrejöttét annak a felismerésnek köszönheti, hogy a jelenkori világpolitikai helyzetben semmiféle nemzetközi együttműködés nem képzelhető el a gazdasági és szociális problémák mélyreható figyelembevétele, az emberi jogok és alapvető szabadságok mindenki számára történő biztosítása nélkül.
A Gazdasági és Szociális Tanácsnak eredetileg 18 tagja volt. Az 1965-ben életbe lépett alapokmány-módosítás a tagok számát 27-re, az 1973. évi pedig 54-re emelte. A taglétszám megháromszorozódása a fejlődő országok nyomására történt, és azt az óriási változást tükrözi, ami az ENSZ-tagok számában a gyarmati rendszer felbomlása és az új független államok kialakulása nyomán bekövetkezett. A tanács minden tagjának egy szavazata van. A határozathozatal a jelenlevő és szavazó tagok szavazatának többségével történik.
A tanács évente két rendes ülésszakot tart: egyet a tavasz folyamán New Yorkban, egyet pedig nyáron Genfben. A nyári ülésszakot sokszor ősszel az ENSZ-közgyűlés idején New Yorkban folytatják. A kialakult munkamegosztás szerint a tavaszi ülésszakon a szociális kérdések, a nyárin pedig a gazdasági témák kerülnek megvitatásra.
A tanács alárendelt szervei 3 fő kategóriába oszthatók: 1. funkcionális bizottságok és állandó bizottságok; 2. regionális gazdasági bizottságok; 3. Koordinációs Adminisztratív Bizottság.
A jelenleg működő funkcionális bizottságok a következők: Statisztikai Bizottság, Népesedésügyi Bizottság, Szociális Fejlesztési Bizottság, Emberi Jogok Bizottsága, Nők Helyzetével Foglalkozó Bizottság és Kábítószer Bizottság.
Az állandó bizottságok a tanács határozatai alapján különböző szakfeladatokat látnak el. Számuk az utóbbi két évtizedben rohamosan nőtt, részben az egyre újabb feladatok, részben a fejlődők nyomására, akik addig is, amíg az ENSZ alapvető átalakítását nem tudják elérni, e bizottságokon keresztül igyekeznek befolyásukat növelni. A jelenleg működő állandó bizottságok a következők: Program és Koordinációs Bizottság, Nem Kormányközi Szervezetek Bizottsága, Kormányközi Szervezetek Bizottsága, Kormányközi Intézményekkel Folytatandó Tárgyalások Bizottsága, Emberi Települések Bizottsága, Természeti Erőforrások Bizottsága, Transznacionális Társaságok Bizottsága, Fejlesztés Tervezési Bizottság, Veszélyes Áruk Szállításával Foglalkozó Szakértői Bizottság, Bűnmegelőzési és Ellenőrzési Bizottság.
Az alárendelt szervek második kategóriájába a regionális gazdasági bizottságok tartoznak. Ezek – alapításuk sorrendjében – a következők: Európai Gazdasági Bizottság (Economic Commission for Europe, ECE, 1947, Genf,), Ázsiai és Távol-keleti Gazdasági Bizottság (Economic Commission for Asia and the Far East, ECAFE, 1947, Bangkok), Latin-amerikai Gazdasági Bizottság (Economic Commission for Latin Amerika, ECLA 1948, Santiago de Chile), Afrikai Gazdasági Bizottság (Economic Commission for Africa, ECA, 1958, Addisz Abeba) és Nyugat-ázsiai Gazdasági Bizottság (Economic Commission for Western Asia, ECWA, 1973, Bejrút, majd Bagdad). Az ECAFE hatásköre eredetileg Ázsiára és Ausztráliára terjed ki. Ahogy a csendes-óceáni szigetek közül is egyre többen ENSZ-tagok lettek, a Gazdasági és Szociális Tanács 1973-ban az ECAFE-t Ázsiai és Csendes-óceáni Gazdasági és Szociális Bizottsággá (Economic and Social Commission for Asia and the Pacific, ESCAP) alakította át. Hasonló okokból lett 1984-ben az ECLA-ból ECLAC (Economic Comission for Latin America and the Caribbean, Latin-amerikai és Karib-térségi Gazdasági Bizottság).
A Gazdasági és Szociális Tanács harmadik fajta alárendelt szerve a Koordinációs Adminisztratív Bizottság.
A Gazdasági és Szociális Tanács irányító, koordináló és ellenőrző szerepe az ENSZ-család szervezeteinek további két nagy csoportjára terjed ki: a szakosított intézményekre és a Közgyűlés autonóm státust élvező – a végzett munka szempontjából a szakosított intézményekkel egyenrangú – kisegítő szerveire. Ezek: az ENSZ Gyermekalapja, az ENSZ Menekültügyi Főbiztosának Hivatala, az ENSZ Fejlesztési Programja, Az ENSZ Kereskedelmi és Fejlesztési Konferenciája, az ENSZ Továbbképző és Kutató Intézete, az ENSZ Egyeteme, az ENSZ Környezetvédelmi Programja és a Világélelmezési Tanács.
A Gazdasági és Szociális Tanács 40 évi tevékenysége olyan sokrétű, hogy még a központi programokról is csak utalásszerűen lehet szót ejteni. 1945 és 1ö55 között, amikor az Egyesült Nemzetek Szervezete túlnyomórészt iparilag fejlett országokból áll, az elsődleges cél a háborús károk és a pénzügyi rend helyreállítása, a munkanélküliség és infláció leküzdése, a közlekedés fejlesztése, valamint a hiányzó alap- és nyersanyagok beszerzésének folyamatos biztosítása volt. Gyökeresen más helyzetet teremtett a fejlődő országok tömeges beáramlása a szervezetbe. Az alapvető probléma most már nem a meglévő gazdasági szerkezet legkedvezőbb működésének előmozdítása, hanem a gyarmati elnyomás örökségként jelentkező rendkívüli gazdasági elmaradottság, a fejlett és a fejlődő országok életszínvonala között tátongó szakadék fokozatos felszámolása lett. Így került sor 1961-ben az ENSZ első, 1970-ben az ENSZ második, 1980-ban az ENSZ harmadik fejlesztési évtizedének beindítására, továbbá az új nemzetközi gazdasági rend célkitűzéseivel párhuzamosan a különböző fejlesztési világkonferenciák (élelmezési, ipari, emberi településekkel foglalkozó, vízügyi, falufejlesztési, technológiaátadási) megrendezésére. Az alárendelt bizottságok szerepét növelte a különböző alapok vagy intézetek (az ENSZ Népesedési Alapja, a Nők Helyzetének Előmozdítását Szolgáló Nemzetközi Kutató és Továbbképző Intézet, az ENSZ Lakás és Emberi Település Alapítványa) létrehozása. Az Emberi Jogok Bizottságának a közgyűlési határozatokkal kapcsolatban már említett kimagasló eredményei mellett a Kábítószer Bizottságnak jelentős sikere volt az 1961. évi egységes kábítószer-egyezmény kidolgozása.
