Szovjet–amerikai ideiglenes egyezmény a hadászati támadófegyver-rendszerek korlátozásával kapcsolatos néhány intézkedésről
Szovjet–amerikai ideiglenes egyezmény a hadászati támadófegyver-rendszerek korlátozásával kapcsolatos néhány intézkedésről
A SALT–I. egyezményei közül csak az ideiglenes egyezmény foglalkozik a hadászatitámadófegyver-rendszerekkel. Ez az egyezmény az 1972. július 1-jén meglevő mennyiségre korlátozza a hadászati fegyverek két legveszélyesebb változatának, a szárazföldi telepítésű interkontinentálisballisztikusrakéta-indító berendezések, valamint a tengeralattjáró-fedélzeti ballisztikus rakétákat hordozó tengeralattjárók és a rajtuk levő rakétaindító szerkezetek mennyiségét.
Az egyezmény értelmében a felek kötelezték magukat, hogy nem építenek újabb szárazföldi rakétasilókat, nem növelik a ballisztikus rakéták hordozására, ill. indítására alkalmas tengeralattjáróik számát, s újakat csak a régebbiek lecserélésekor állítanak szolgálatba. Ez az egyezmény tehát nem tartalmazott mennyiségi csökkentésre és minőségi korlátozásokra irányuló szabályozásokat, hanem a status quo – a meglevő helyzet – fenntartását tűzte ki célul a hadászati támadófegyverek legveszélyesebb fajtái, a ballisztikus rakéták vonatkozásában.
Az említett fegyverekre vonatkozó pontos számadatokat az egyezményhez csatolt jegyzőkönyv tartalmazza.
Megemlítendő, hogy az ideiglenes egyezményben külön nem szerepeltek ugyan, de az engedélyezett ballisztikusrakéta-mennyiség megállapításánál figyelembe vették a hadászati nehézbombázó repülőgépeket, amelyekből az Egyesült Államoknak sokkal több volt a birtokában, mint a Szovjetuniónak. Ezt az amerikai fölényt egyenlítette ki a Szovjetunió számára engedélyezett nagyobb rakétaállomány.
Az ideiglenes egyezmény sarkalatos kérdése volt az ellenőrzés. Az egyezmény ellenőrzésére megfelelően alkalmasnak látszott a mesterséges holdas felderítés, vagyis az ún. nemzeti technikai ellenőrző eszközök alkalmazása. Erre egyfelől az teremtett lehetőséget, hogy a világ két vezető hatalma között nemcsak hadászati erőegyensúly, hanem az űrtechnika terén is egyensúly mutatkozott. Másfelől pedig az, hogy a 70-es évek elejére az űrtechnika és a mesterséges holdak fedélzetén elhelyezett felderítőberende-zések fejlettségi szintje lehetőséget adott az ideiglenes egyezményben foglalt előírások maradéktalan ellenőrzésére.
Az ideiglenes egyezményben ilyenformán első ízben törvényesítették a mesterséges holdas felderítést, s mindkét fél egyben arra is kötelezettséget vállalt, hogy: nem zavarja a másik fél nemzeti technikai ellenőrző eszközeit; nem alkalmaz a nemzeti technikai ellenőrző eszközök ellen szándékos álcázási eljárásokat.
Az ideiglenes egyezményt nem kellett ratifikálni, s a vele egy időben aláírt másik, a rakétaelhárító rendszerek korlátozásával foglalkozó szovjet–amerikai megállapodás ratifikációs okmányainak kicserélésekor, 1972 októberében lépett hatályba. Eredeti érvényességi időtartamát 5 évben szabták meg, de az 1977. évi lejáratot követően napjainkig egyik fél sem lépte túl az egyezmény szabta korlátokat.
