Zsófia II. Béla király leánya.
Zsófia II. Béla király leánya.
E királyleányról ekkoráig csak annyit tudtunk, hogy el volt jegyezve hohenstaufi Henrikkel; e házasság azonban nem jött létre; s hogy a királyleány mint apácza végzé életét. Az Árpádok genealogiájára nézve ezen igen érdekes tárgyról becses dolgozat jelent meg a bécsi «Mittheilungen des Instituts für öst. Geschichtsforschung» egyik legközelebbi füzetében (II. Ergänzungsband, II. Heft) A. v. Jaksch tollából. A «Zur Lebensgeschichte Sophias, der Tochter König Béla’s II. von Ungarn» czímű dolgozat eddig ismeretlen források alapján merőben új fényt derít Zsófiára, kinek élete sorsáról a krónikák és évkönyvek igen gyéren emlékeznek meg. Annyi ismeretes volt, hogy 1139. jun. 6-án jegyeztetett el az akkor két éves Henrikkel, III. Konrád német király fiával. Az eljegyzés megtörténvén, Zsófia a kor szokásaihoz híven a német udvarba vitetett gazdag hozománynyal; de itt rossz bánásmódban részesülvén, az admonti apácza-kolostorba vonult s ott mint apácza fejezte be életét. Bátyjának, II. Géza királynak minden sürgetése, hogy honába térjen vissza, eredménytelen maradt. Ennyit ír Zsófiáról a «Vita Gebhardi et successorum» ismert kútfő. Ez elbeszélést most teljesen megerősíti tizenegy levél, melyeknek nagyobb része közvetlenűl Zsófiára vonatkozik. E levelek a klagenfurti Studien-Bibliothekben levő (perg. VII. jelzetű) admonti eredetű kéziratban foglaltatnak. E theologiai tartalmú, közben e formulaszerű leveleket tartalmazó kézirat a XII. században, tehát ez eseményekhez igen közel eső korban íratott; s Zsófia sorsáról a következő hat levél szól: 1. Zsófia levele bátyjához II. Gejza királyhoz 1146. szept. 11. után Admontból; ebben panaszkodik a szenvedett bántalmakról; mint szolgálóval, úgy bántak vele a német udvarnál; regensburgi tartózkodását a babyloni fogsághoz hasonlítja; de nem ez, hanem Krisztus iránti szeretete birta arra, hogy a tervezett házasságról lemondjon; tudatja, hogy a Magyarországhoz közel eső admonti kolostorba vonul. 2. Zsófia levele Admontból Konrád salzburgi érsekhez és Roman gurki püspökhöz, mint egyházi fölebbvalóihoz; tudatja velök szándékát a kolostorba belépést illetőleg; elmondja előbbi szenvedéseit s hogy mi birta őt arra, hogy e lépést megtegye; kéri őket, ha bátyja Gejza e miatt reá neheztelne, leveleikkel és követeikkel engeszteljék meg őt, hogy testvéri szeretetét tőle el ne vonja. 3. Zsófia levele Admontból 1146. aug. 20. előtt a salzburgi érsekhez; kiemeli gyámoltalan helyzetét; kéri, járna közbe Gejzánál, hogy lépésére jóváhagyását megnyerje, egyszersmind III. Konrádnál, hogy visszatartott gazdag hozományából legalább egy részt adna át neki, úgy szintén Henrik regensburgi várgrófnál is emelne szót ugyane czélból. 4. A salzburgi érsek levele III. Konrádhoz; Zsófia kérésének megfelelve, szemrehányó hangon szólítja föl, hogy a hozománynak legalább egy részét adja át Zsófiának, kit udvarából «in tunica et cappa» bocsájtott el. Gejzát úgylátszik sikerült az érseknek kiengesztelnie, legalább Zsófia az 5-ik, 1146. szept. 11. után írt levélben köszönetét fejezi ki bátyjának a küldött követségért és ajándékokért. A 6-ik Zsófia levele anyjához Ilona királynőhöz; hasonlókép köszöni ebben a küldött követséget; elmondja, hogy boldogul érzi magát Admontban, hol az elvesztett helyett új királyságot és új hazát talált. A hátralévő öt levél szintén az admonti kolostorra vonatkozik, mi kétségtelenné teszi, hogy a kéziratot, mely e reánk nézve nagyérdekű leveleket tartalmazza, eredetileg ott irták. – E levelek valósággal egy XII. századi regényes történetbe engednek bepillantást és Jaksch, e levelek közlője, azok kiadásával nekünk is igen nagy szolgálatot tett.
