105KRISZTUS KINSZENVEDÉSÉNEK RENDJE. Egy Mátyás korabeli magyar nemesi társaság emléke.
105KRISZTUS KINSZENVEDÉSÉNEK RENDJE.
Egy Mátyás korabeli magyar nemesi társaság emléke.
Egy Mátyás korabeli magyar nemesi társaság emléke.
(Egy szövegrajzzal.)
A középkori lovagrendek történetében, mely az élő heraldika korának egyik legsajátlagosabb intézményével foglalkozik, Magyarországnak majdnem elenyésző kis szerepe van. Mindössze két magyar nemesi rendet ismerünk, s ezek elsejének, a Szent-György-vitézek társaságának emlékét csupán alapitó-levelük tartotta fenn, a másik, Zsigmond király sárkány-rendje, jóformán már alapitója életében elvesztette magyar jellegét, s utódai alatt, mig külföldön még javában virágzott, itthon alig egy pár szórványos esetben adott életjelt magáról. Annak bizonysága ez, hogy a magyar nemesi társadalom, mely a nyugat hübérrendszerétől teljesen eltérő alapokon épült fel, nem birt fogékonysággal a lovagkor szelleméből fakadó intézmények iránt; a hübéri társadalom rendi szakadozottságának sem volt meg nála az a nagy mértéke, mely a nyugaton a társadalomhoz tartozó különböző érdekkörök állandó szövetségeinek fentartását tette szükségessé. Nálunk a nemesi társaságok olyankor keletkeztek, a mikor belső villongások leküzdése után a kivivott nyugalom és béke fentartása az uralkodót és hiveit egymással szorosabb egyesülésre késztette; igy zárta be a Szent-György-rend alapitásának éve (1326.) I. Károly alatt, a sárkányrendé (1408.) Zsigmond alatt az évtizedekig tartó küzdelmek időszakát, melyeket a két királynak, uralkodása kezdetén, trónjának belső ellenségeivel kellett folytatnia. A lovagi rendek közös alapeszméje, a hitetlenek ellen való harcz hirdetése mellett mind a két társaság alapitó levelében nyiltan ki van fejezve a közelebbi czél: a király személyének s benne a törvényes rendnek oltalma, mely szerint a társaságban való felvétel az uralkodó védelmét biztositja a társaság tagjai részére minden jogtalan támadás ellen. Mihelyt a politikai viszonyok megváltoztak, a melyeknek tételüket köszönhették, e rendek is megszüntek virágozni; mélyebb rendeltetésük megszüntével külsőségekké változtak.
De bár a nemzet zöme e külsőségek iránt alig viseltetett érzékkel, a középkori társadalom előkelő köreiben, főleg a renaissance idején, mindig meg volt azoknak a maguk értéke. Tanuskodik erről azoknak a magyar főuraknak aránylag elég tekintélyes száma, a kik külföldi lovagrendek jelvényeivel ékeskedtek – s a lovagi kor érdekes emléke maradt meg abban az adatban, mely Mátyás királyt egy uj nemesi rend alapitójaként mutatja be nekünk.
Ezt az adatot a müncheni udvari és állami könyvtár egy XV. századi kézirata őrizte meg. A nehány lapra terjedő papir-kézirat* három, azonos kéztől származó darabot tartalmaz. Az első a Mátyás által a törökök ellen 1463 telén inditott háborura vonatkozó feljegyzés, «Ausrüstung des Heeres zum Zuge gegen die 106Türkenn czimmel; igen becses adat a magyar haderő történetéhez, de ismertetése nem e sorok feladata. A második darabnak, mely jelen dolgozatunkhoz az anyagot szolgáltatta, czime Stiflung eines Ordens oder Gesellschaft behufs Bekämpfung der Türken durch König Mathias anno 1472. A harmadik darab: Ein Geschenk des Pabstes an den König. 1475., a pápa által 1475-ben Mátyás királynak küldött szentelt kard megérkezésének és átadásának leirását tartalmazza. A kézirat sok ideig a könyvtár limbusában lappangott s csak nehány év előtt került könyvtári feldolgozás alá. A könyvtár kéziratai nyomtatott katalogusában még nincs felvéve, s igy nem lehet csodálkozni a felett, hogy szakembereink a benne rejlő fontos heraldikai adatról mostanig nem vettek tudomást.*
1 Czime : Actenstücke zur Geschichte des Königs
Mathias von Ungarn. Jelzete : Cod. Germ. 6006.
1891-ben, mikor először fordultam meg a müncheni kir. könyvtárban, még nem volt a kéziratok közé felvéve. Nehány évvel utóbb tette reá figyelmessé Keinz Frigyes könyvtárnok dr. Sebestyén Gyula barátomat, a ki hazatérve szíves volt engem e bennünket érdeklő felfedezésről értésiteni. Úgy vettem aztán legutóbbi müncheni tartózkodásom alatt vizsgálat alá. A kéziratból Sebestyén dr. az első és utolsó darabot lemásolta és a Hadtörténelmi Közleményekben szándékozik azokat közzétenni.
107Egy 1472-ben kelt királyi oklevél teljes szövege fekszik előttünk, melyben Mátyás király ünnepi formában adja tudtul az egész keresztény világnak azt az elhatározását, hogy Krisztus kinszenvedésének emlékére nemesi társaságot alapit, melynek tagjai a törökök ellen egymás kölcsönös védelmére legyenek hivatva.
«A szent és oszthatatlan háromság, atya, fiu és szent-lélek Isten nevében, mi Mátyás, ugyanezen isteni kegyelem rendeléséből Magyarország, Csehország, Dalmáczia stb. királya, adjuk tudtára minden Krisztushivő embernek, mostaniaknak és jövendőbelieknek, hogy miután uralkodásunk alatt évek óta állandóan és szünet nélkül szomoritott minket annak a lealázó hirnek hallása, hogy a mindenható Isten hitetlen ellenségei, a törökök, némely átkozott hasongondolkozásu keresztények mulasztásai következtében a legfelségesebb oltári szentséget, az úr testét kiöntötték, széttaposták és sok más egyéb módon meggyalázták, hallottuk, hogy sok nagy királyságot és országot leigáznak és a keresztény szentegyháznak és a szent hitnek engedelmes embereket nyomorgatják; ehhez járul – a mint hire jár – hogy a szegény elhagyott keresztényeket gyötrelmes kinzások közben hurczolják halálra, ugyannyira, hogy Krisztus urunk születése előtt és azóta semmiféle szörnyeteg részéről oly kegyetlen kinzásokat nem lehetett hallani; tudomásunkra jutott a mindenható Isten templomainak és bennük a szentségeknek, Krisztus és a boldogságos szüz és a szentek képeinek gyalázatos elpusztitása, a keresztény asszonyok és szüzek erőszakos megbecstelenitése, és hogy a nyomorult keresztény foglyokat arra kényszeritik, hogy velük együtt a kereszténység ellen harczoljanak 108és előcsapataikul szolgáljanak azokban az ostromokban és csatározásokban, melyeket ők minden emberi józan ész ellenére azért kezdenek, hogy velük dicsekedjenek s hogy azonfelül gyalázatos és kimondhatatlan szégyent hozzanak a szent keresztény vallásra, melyet ők szünetlenül háborgatnak és zaklatnak, a mitől már eddig is olyannyira vérszemet kaptak, hogy naponkint szomjuhozzák a keresztény vér kiomlását, a mivel nem is akarnak eltelni, a mig a keresztény szent hitet teljesen el nem nyomták, a keresztény szentegyházakat szét nem rombolták és a mi urunk Jézus Krisztus ismeretét ki nem irtották:
Ezért mi a mi királyi lelkünkben minden egyéb dolgot, a mi egymás között folyó ügyes-bajos dolgainkat félretévén, ezek helyett, keresztény király létünkre, egyedül a török elleni vállalatnak akarunk élni, hogy a mindenható Isten és azon keresztényeknek segitségével, a kik ez ügyet szivükön hordják, mi módon lehetne az elhagyott nyomorgó keresztényeket a pogány török kutya ellenében segiteni, hogy a török szolgaságból kiszabadulva, újra visszatérhessenek a keresztény szabadságra és a szentegyház iránti engedelmességre.
Miután azonban Magyarország tiszteletreméltó koronája, melyet az egész kereszténység úgy ismer, mint a szent hit pajzsát és oltalmát, most a törökök ily erős támadásai következtében több tartományát és lakosát elvesztette, e vállalkozásunkban kénytelenek vagyunk más Krisztushivő emberek segitségét keresni. Minthogy pedig mi és boldog emlékezetü elődeink, Magyarország királyai ezt sokszor kértük és soha nem tudtuk teljes mértékben elnyerni, annyira, hogy a törökök végtére Magyarországon át eljutottak a többi keresztény országokba is, és minthogy a szegény keresztények minden segitségtől és vigasztalástól meg lettek fosztva, ezért mi a mindenható Isten dicsőségére, mint igazi keresztény király, a kit Krisztus dicsőségének sérelme mélyen megindit, elszánván magunkat a szent hit védelmére és megmentésére, egy rendet és társaságot akarunk magunknak létesiteni, a melyet aztán oltalmunkba veszünk és a melybe minden keresztény embert, a ki a társasághoz méltó és abba felvétetni óhajt, felveszünk a mindenható Isten nevében és Krisztus szent kinszenvedése dicsőségére és tiszteletére.
Ehhez képest intézkedvén, kötelezzük magunkat királyi méltóságunkra és ezen levelünknél fogva, hogy mindazoknak, a kiknek e rendünket adományozni és osztani fogjuk, legyenek bár grófok, bárók, lovagok vagy kenétek, bárminemü egyházi vagy világi méltóságban, rangban vagy állapotban levők, kivétel nélkül, köteles védőjük, kegyes uruk és segitségük leszünk Krisztus dühös ellenségei, a törökök és minden szövetségeseik ellen; s viszont mindenki, a ki a társaságba lép, köteles minket keresztény hüséggel segiteni, a mikor csak felszólitjuk, saját személyében vagy övéi által; és pedig a mi költségünkre és kárunkra, ha nincsenek fejedelmi rangban.
Ha pedig bárki, a kit e társaságunkba felveszünk, a keresztény hit ezen védelmében és szolgálatában akadályozva lenne, vagy sérelem esnék rajta, mit a kellő helyen kérve sem orvosolnának, tartozunk azt vagy azokat minden erőnkkel és vagyonunkkal segiteni, hogy jogához jusson, és minden jogtalan elnyomás, erőszak és igazságtalanság ellen megvédeni.
Magunk részéről is igérjük, hogy senki ellen társaságunk tagjai közül semmi erőszakot és jogtalanságot el nem követünk, sem más által elkövetni nem engedünk.
Ha pedig mi ilyes védelem és oltalom következtében valakivel ellenségeskedésbe és viszályba jönnénk, a ki miatt ez történik, tartozik minket minden tehetségével, testével és vagyonával segiteni és ez ellenségünkkel tudtunkon kivül semmi módon nem szabad kibékülnie, sem egyezkednie.
Kiváltképen akarjuk pedig, hogy ha a társaság tagjai között egyenetlenség támadna, semmikép egymással háborura vagy ellenségeskedésre ne menjenek, hanem mindegyik fél három tagot válaszszon a társaságból, s ezek együtt egyezzenek meg egy elnökben; ha pedig az elnökben nem tudnának egyetértésre jutni, nekünk legyen jogunk a dologban intézkedhetni; ezek ketten aztán igyekezzenek az ügyet békésen elintézni; ha azonban a felek erre nem hajlandók, itéljenek akkor a törvény szerint, a miben azután a peres feleknek meg kell nyugodniok.
Ha azonban királyok és fejedelmek is volnának 109velünk ezen társaságban, és abba belépnének, azokkal az ilyes dolgokban testvériesen és barátilag akarunk egyezkedni, mint a hogy az az ő és a mi királyi és fejedelmi méltóságunkhoz illik.
A rend pedig, a melyet mindenki nyilvánosan tartozik viselni, a kinek azt adományozzuk vagy adományozni megengedjük, áll egy arany- vagy ezüstkoszoruból, mintha három tövisből fonták volna, abban van egy oszlop, kötéllel átkötve s rajta keresztben egy lándzsa és egy nádszál fürdőspongyával, alatta lánczocskán vörös kereszt függ, benne pálcza és három szeg, I. N. R. I. négy betüből álló felirattal; a kereszt jobb felén függjön egy korbács, a bal felén egy seprő; mindez aranyból vagy ezüstből a fentebb leirt hasonlatosságra; és a lovagok, a kik a rendet birni fogják, aranyból vagy megaranyozva, a kenétek pedig ezüstből csinálva hordják azt a mi édes urunk Jézus Krisztus keserves kinszenvedésének emlékére.
Azonfelül mindenki, a ki a rendet birni fogja, tartozik Krisztus kinjai dicsőségére minden kántorbőjtben egy misét mondatni, minden élőknek és holtaknak, a kik a társasághoz tartoznak, vigasztalására; az asszonyok és szüzek pedig, egyháziak és világiak, akik ezen rendünk után vágyakoznak és azt birni fogják, azok naponkint tartozzanak öt Miatyánkot, öt Üdvözlégy Máriát és egy Hiszekegyet imádkozni Krisztus kinjainak dicsőségére, hogy a mindenható Isten a társaságnak szerencsét és győzelmet adjon a hitetlen törökök felett.
Minthogy pedig a halál az emberi emlékezetet kioltja, a mi királyi nagylelküségünkben jónak láttuk ezen intézkedésünket megsemmisithetetlen emlékezet okáért irásba foglaltatni és a társaságot királyi felségünk pecsétjével megerősiteni, mikor számláltak a mi édes Krisztus urunk születése után az ezernégyszázhetvenhetedik esztendőben.»
A tényről, melyet e szöveg velünk tudat, ez egyetlen adat nem eredeti oklevélben, hanem egyszerü, és pedig német másolatban maradván reánk, mindenekelőtt az adat hitelességét kell szigoru vizsgálat alá vennünk. Itt első sorban a szöveg nyelve, második sorban az ötlik szemünkbe, hogy a befejezésben a napi keltezés hiányzik és az egész záradékot bizonyos pongyolaság jellemzi. Az első pontot illetőleg, tudjuk, hogy Mátyástól nemcsak hóditott tartományai, Morvaország, Szilézia, Lausitz, és később Ausztria kormányzati ügyeiben, nemcsak külföldi diplomácziai érintkezéseiben, hanem magyarországi belkormányzati ügyekben is maradtak fenn eredeti német szövegezésü oklevelek; kétségtelen azonban, hogy ily nagyfontosságu ügyben, melyben mint magyar király, méltóságának egész sulyával és nemzetközi hivatásának teljes tudatában lép fel, csakis latin nyelven adhatta ki oklevelét. Feltéve tehát előre, hogy ez oklevél szövege a király kanczelláriájából származik és benne tényleg a király akarata, nem pedig egy attól távol álló egyén képzelmének játéka jut kifejezésre, a reánk maradt szöveget vagy az eredeti latin fogalmazvány forditásának, vagy pedig a kanczellária egy német származásu alkalmazottja tollából származó német fogalmazványnak, mondjuk: tervezetnek kell tekintenünk, a mely arra volt szánva, hogy a király jóváhagyását megnyerve, az eredeti oklevél kiállitása számára latinra fordittassék át. S miután épen Mátyástól több oly oklevelet ismerünk, a melyek egyidejüleg latinul és németül állittattak ki, vagy a melyek eredetijének szövegét német, sőt cseh nyelvü másolatok tartották fenn,* elesik annak a kényszerüsége, hogy szóban forgó oklevelünket csupán német szövegezése miatt kizárjuk a hitelt érdemlő történelmi források sorából. A záradéknál észlelt hiányokat sem tarthatjuk szükségképeni érvnek a hitelesség ellen, miután a Mátyás király okleveleit s főleg diplomácziai leveleit tartalmazó leveleskönyvek e kiadványok tulnyomó részét nemcsak kelet nélkül, de igen sok esetben egyenesen hibás keltezéssel foglalják magukban, a nélkül, hogy e fogyatékosságuk lerontaná azoknak belső adataikból kimutatható hitelét. A másolókat igen gyakran egyéb mulasztás is terheli; némelyiket az iratban foglalt tényleges intézkedés, a másikat az irat formulája érdekelte, ez a keltezésen kivül kihagyta vagy megcsonkitotta 110a neveket, amaz a formulákat hagyta figyelmen kivül. Úgy, hogy ha oklevelünk szövegét a többi, e korbeli egyszerü oklevélmásolatokhoz hasonlitjuk, aránylag a legteljesebbek közé kell azt soroznunk.
1 Egyik ilyen nevezetesebb levele, melyben III. Frigyes császárnak a lengyel Kázmér herczeg trónköve-
telése kérdésében tanusitott magatartását panaszolja el
a német fejedelmeknek, s mely szintén csak német
fordításban maradt reánk, épen az 1472. év elejéröl szár-
mazik. Fraknói Vilmos, Mátyás király levelei, külügyi
osztály, I. k. 265. l.
Feltünő ugyan az oklevél kezdősoraiban, nevezetesen az invocatióban és a király czimében észlelt eltérés a rendes hazai formáktól. A szent-háromság segitségül hivása, a középkori diplomatika e jellemző formája, Mátyás király korában már rég megszünt a királyi kiadványok rendes alkatrészét képezni. De ha nem külföldi példák állottak az oklevél szövegezője előtt, könnyen feltételezhetjük, hogy a tárgy rendkivüli volta indithatta őt a régi ünnepies forma megujitására.
Az oklevél tartalmában foglalt belső érvek határozottan a hitelesség mellett szólanak. A király, mint a szövegből láttuk, a törökök ellen való védelmet hirdeti a rend alapitásának czéljául. Mátyás 1465 óta nem vezetett hadjáratot a török ellen. Fegyvereit a következő években a cseh rablólovagok megfékezése, az erdélyi mozgalom leverése, a moldvai hadjárat vették igénybe; 1468-tól pedig minden igyekezetét Csehország koronájának megszerzésére forditotta s majd, midőn az ez irányban elért eredmények megszilárditásán fáradozott, a saját országában támadt forradalomtól kellett trónját megvédenie. A legfontosabb czélt, mely az európai diplomácziát ekkor foglalkoztatta, a török hatalom megtörését, IV. Sixtus pápa trónra lépte (1471) hozta ujból felszinre. Az uj pápa 1472 elején – ez évet viseli oklevelünk keltezése záradékában – elevenitette fel elődeinek azt a tervét, hogy egész Európa keresztény uralkodói egyetemes szövetségben inditsanak háborut a kereszt ellenségei ellen. Barbo bibornok, a pápa követe, a diplomáczia minden eszközével fáradozott azon, hogy a császárt, Mátyást és a lengyel királyt egymással kibékitve, létre hozza a török ellen a középeurópai uralkodók szövetségét. Mátyás, mint mindig, most is egész lélekkel tette magáévá az európai hadjárat eszméjét. De annak meginditásához tényleg az képezte az előfeltételt, hogy a keresztény társadalom tagjai, főleg azon országokban, melyeket a veszély legközelebbről érint, minden belső viszálytól meg legyenek óva. S a kölcsönös egyetértés és belső béke egyik biztositékául kinálkozott a lovagkor ama sajátságos intézménye, mely az uralkodók által alapitott nemesi társaságok jelvényei alatt szorosabb érdekközösségbe füzte a nemesi társadalom tagjait egymással. A vallás védelme és a kölcsönös védelem, a lovagi rendek intézményének e kettős rendeltetése közül a második biztositotta számára azt a közkedveltséget, melynek az Európaszerte örvendett akkor is, a mikor maga a lovagi intézmény már a hanyatlás korát érte. A XV. század derekán még egymásután alapitják a nyugati államok uralkodói a lovagrendeket; Mátyás trónralépte óta keletkezett 1464-ben a dán elefántrend, 1468-ban a Frigyes császár által alapitott Szent-György-rend, 1464-ben a franczia Szent-Mihály-rend. A külföldi rendek viselése, mint fentebb emlitém, s mint azt mindnyájan nagyon jól tudjuk, hazánkban is el volt terjedve; s épen ez időtájt jött ujból szokásba a már-már feledésbe ment sárkány-rend adományozása. Semmi különös nincs abban, ha Mátyás király, a kinek trónját kivülről és belülről annyi támadás fenyegette, egy évvel a Kázmér lengyel herczeg trónjelöltsége mellett támadt forradalom leverése után, uj nemesi társaság alapitásában keresi egyik módját a belső rend megszilárditásának, mely képessé teszi őt arra, hogy egész erejét a török ellen fordithassa.
És ha felismerjük az összefüggést a renaissance korabeli ember pompaszeretete, külső disz után való törekvése és a lovagi rendek csillogó jelvényeinek elterjedése között, még érthetőbbnek kell találnunk, hogy Mátyás, a renaissance tipikus alakja, a rendalapitásban is teljes mértékben hódol kora szellemének.
A királyi oklevélben, mely ez elhatározást irásba foglalja, nemcsak a társaság czéljai vannak világosan körvonalozva, de a feltételek is, melyek alatt valaki annak tagjává lehet; a szabályok, melyeknek a tagok magukat alávetni tartoznak, szóval minden, a mi a társaság szervezéséhez szükséges. A társaság tagjai lehetnek királyok, fejedelmek, minden rendü nemesek, a fő- és köznemesség tagjai egyaránt, egyháziak és világiak, sőt nők is, asszonyok és szüzek. Figyelemre méltó, hogy az erre vonatkozó pontok szövegezésénél az oklevél egészen a nyugati mintákat követi s a főnemesség tagjait, a grófokat, 111bárókat és lovagokat megkülönbözteti azoktól, a kik nem lovagok, s a kiket kenéteknek (knecht)* nevez. Ez egészen német felfogás, a hol knechtek alatt nemcsak a lovaggá ütést váró, s ezt megelőzőleg fegyveres szolgálatot teljesitő ifju lovagi sarjakat értettek, hanem minden köznemest, a ki nem saját fegyverzetével, hanem hübérura szolgálatában, ennek fegyverével vett részt a hadi vállalatokban. A magyar jog ép oly kevéssé ismerte a ritter és knecht fogalmát, mint a rendi különbséget a nemesség tagjai között, s ha oklevelünkben mégis megtaláljuk ezt a különbséget, kettőt bizonyit: először, hogy Mátyás az uj nemesi rendet nemzetközi jelleggel akarta felruházni, s másodszor, a mi részben már ebből is folyhatik, hogy az alapitólevél szerkesztője előtt idegen minta feküdt.
1 A landsknechtet a régi m agyar nyelv lánczkenét
szóval fordítván, erre az analógiára kenétnek forditot-
tam a knechtet, melynek itteni jelentésére, a midőn nem
szolgát, hanem nemes harczost, és nem is csupán apró-
dot kell alatta érteni, nincs megfelelő magyar sza-
vunk.
A rend jelvénye, mint a leirásból láttuk, Krisztus kinszenvedésének eszközeiből van összeállitva: a töviskoszoruból, melyet fejére tettek, az oszlopból, hova megkorbácsolás végett kötözték, a korbácsból és seprőből, a botból, melyet királyi pálczaként kezébe adtak, a keresztből az ismert felirattal, a szegekből, az izsópból, melylyel megitatták és a lándzsából, melylyel szivét átszurták. Leirása elég világos, hogy segélyével rajzban rekonstruálhassuk, csupán az alsó vörös kereszten alkalmazott bot s a korbács és seprő körül lehet kétségünk; én analógiák alapján a két kinzó eszközt a kereszt jobb és bal szárába vert szegre függesztve, a botot pedig arányossági szempontból a kereszt hosszában képzelem elhelyezendőnek.*
2 A rajzbeli rekonstrukczió Varjú Elemér tagtársunk
műve, a ki a kínszenvedés jelvényei középkori ábrázolá-
sait vette a stilizáláshoz mintául.
A jelvényt az oklevél kétféle kiállitásban kontemplálja: aranyból, illetve ezüstből aranyozva, vagy egyszerüen ezüstből, s ez által, mint a hogy azt a legtöbb külföldi rendnél is találjuk, két osztályát különbözteti meg: az aranyos, tehát az első osztály a grófokat, bárókat és a lovagokat, tehát a főnemességet illette, az ezüst a kenéteket, vagyis a lovagi ranggal nem biró köznemeseket.
A rend jelvényének ily megválasztása nemcsak legszebb szimboluma annak az alapgondolatnak, mely a keresztényeknek a törököktől szenvedett gyalázatában Krisztus kinjait látva megujulni, azok megboszulására hivja fel a rend lovagjait, de a középkori rendjelek legtöbbjét felülmulja annak a kapocsnak a külső kifejezésében, mely a lovagi rendek és az egyház között azok keletkezéséből kifolyólag fennállott. Annál méltóbb ez a figyelemre, mert egyébként a rendeknél szokásos egyházi kötelezettségek a minimumra: negyedévenkint, kántorbőjt idején, az élő és meghalt tagokért szent mise szolgáltatására, s a női rendtagok részéről naponként öt Miatyánk, öt Üdvözlégy és egy Hiszekegy elmondására szoritvák s a tagsági szabályok legfontosabb pontjaiban: a törökök ellen való harcz, a királynak való engedelmesség, a kölcsönös védelem kötelességében, az egymás közti viszály elintézése módjának szabályozásában a rend politikai jelentősége lép előtérbe.
Az elmondottak után nincs semmi okunk arra, hogy apokrifnek tartsuk azt az irott emléket, mely Mátyás király e nemesi rendjének tervezetét számunkra megőrizte. A kérdés csak az irányban tehető fel, hogy az oklevél tényleg kiadatott-e, vagyis hogy a király megvalósitotta-e szándékát s a rendet valósággal megalapitotta-e?
A kéziratban az oklevél függelékeül ugyanazon másoló kezétől származó megjegyzést találunk, 112melyben az foglaltatik, hogy a társaságot a legnagyobb titokban kell tartani, «mindaddig, a mig urunk a király titkos követséget nem küld szentséges atyánkhoz, a pápához, és ő szentségét a vállalkozás felől szépszerével értesitve, fel nem kéreti, hogy az ügyet a szentegyház javára azzal támogassa, hogy minden keresztény embert, a ki a rendet adományba kapja, s az előirt szabályokat megtartja, egyszer életében és egyszer halálos óráján az egyház szabályai szerint, a mint az szokásos, minden büneinek kinja és büntetése alól teljes bocsánatában részesitse. A mi ha megtörténik, a társaság ez által elnyeri a pápai szék megerősitését és titokban megalakul . . . »
«Akkor akarja majd» igy szól a feljegyzés utolsó mondata, «ő nagysága minden országban kihirdetni és hogy kik tartoznak hozzá adományozás s kik vehetik fel önmaguktól és adhatják tovább.»
Ugyanazokról az egyházi kiváltságokról van itt szó, melyeket valamennyi lovagrend előbb vagy később megkapott a kuriától, s melyekben IV. Eugen pápa a sárkány-rend tagjait 1433-ban, tehát 26 évvel rendjük megalapitása után részesitette.
Hogy miért kötötte Mátyás a rend nyilvánossá tételét e kiváltságok megnyeréséhez, annak okai ismeretlenek előttünk, de ha a kihirdetés nem történt meg, azt hihetőleg a pápai megerősités elmaradásában kereshetjük. Barbo bibornok küldetésének nem volt meg a kivánt eredménye; a császár és a király között a viszony nem javult, és a cseh korona ügye sem nyerte meg a Mátyástól óhajtott megoldást. A török ellen való nagy európai szövetkezés tervére a politikai helyzet nem bizonyult kedvezőnek s Mátyás tevékenységét ismét a cseh háboru bonyodalmai kötötték le hosszu évekre. Mindez könnyen megmagyarázza a rend pápai megerősitésének elmaradását.
De ebből nem szükséges arra következtetnünk, hogy a rend tényleg nem jött létre. Nem képez e mellett döntő bizonyitékot az sem, hogy e szöveg az egyedüli emlék, mely e rendről expressis verbis szól. Igaz, hogy egy nemesi társaság megalapitásának, mely kora legegyetemesebb vezéreszméjével, a törökök kiüzésével állott kapcsolatban, még Mátyás uralkodói tettei között is oly kimagasló helyet kell elfoglalnia, hogy a hazai és külföldi történelmi forrásoknak nem volna szabad hallgatnia felőle. Igaz az is, hogy főleg e kor irott emlékeiben találjuk a legfőbb feljegyzést a fennálló lovagrendekről, s alig van a legjelentéktelenebb nemesi társaságok között is olyan, a melyről az egykoru német és franczia krónikák, oklevelek, utleirások meg ne emlékeznének, a melynek jelvényét ne ismernők nemesi czimerkönyvekből, sirkövekről, képekről. De annak daczára, hogy a Mátyás által alapitott társaságról, a Krisztus kinszenvedése rendjéről egyetlen oklevelet nem ismerünk, hogy sem Bonfini, sem a többi egykoru hazai és külföldi krónikás nem tesz felőle emlitést, hogy egyetlen emléket nem ismerünk, mely a rend jelvényének rajzát megőrizte, – mind ebből még sem merem határozottan azt következtetni, hogy az sohasem létezett, és hogy az irott emlék, mely felőle reánk maradt, csupán egy tervbe vett, de végre nem hajtott királyi elhatározás emlékét őrizte meg számunkra. Mert ha közvetlen tudósitásunk nincs is a kinszenvedés rendjéről, jusson eszünkbe Russnak, a Mátyás udvarában tartózkodó svájczi követnek elbeszélése, a ki 1488-ban a bécsi Szent-István-templomban lovaggá üttetve, a «király szent rendjét» kapta – miért ne gondolhatnánk itt a kinszenvedés rendjére, melyet a «szent» jelző kétségkivül jobban megillethet, mint a sárkány-rendet?* S nem szabad-e Mátyás király ez uj rendjének reminiszczencziáját keresnünk a magyar lovagok rendjében, melyről – mint erre Varjú Elemér tagtársunk a Turul legutóbbi füzetében tett figyelmessé – még 1593-ban is történik emlités és melynek tagjai épen a török kiüzését tüzték ki czéljukul?*
1 Századok, 1883. évf. 754. l.
2 1898 évf. 85. l.
Bármint áll is a dolog, kétségtelen, hogy a rendünkre vonatkozó adat értékét az, hogy csak egymaga áll és más adatokból nem nyer közvetlen támogatást, nem ronthatja le teljesen; hiszen épen Mátyás király uralkodása irott emlékeinek összegyüjtésénél kellett megdöbbenve konstatálnunk, mily kevés az, a mi e nagy király óriási tevékenységének emlékeiből reánk maradt s e kor eszmékben, eseményekben és alkotásokban gazdag történetéről mennyi értékes 113adat, ment veszendőbe, a melynek jelentőségéről többé még csak sejtelmünk sem lehet.
Ha mindaz, a mit okiratunk védelmére felhoztam, megállja helyét, akkor a Mátyás által alapitott kinszenvedés-rendben a harmadik középkori magyar rendet fedeztük fel, a mely a rövid ideig tartó fennállásban is osztotta a másik kettő sorsát.
SCHÖNHERR GYULA.
