Sceaux armoriés des Pays-Bas et des pays aviosinants. (Belgique-Royaume des Pays-Bas–Luxembourg–Allemagne–France.) Recueil histor…
Sceaux armoriés des Pays-Bas et des pays aviosinants. (Belgique-Royaume des Pays-Bas–Luxembourg–Allemagne–France.) Recueil historique et héraldique. Par J.-Th. de Raadt. Bruxelles Société Belge de Librairie. 1898–1901. Négy kötet in 8vo.
Az utóbbi években külföldön megjelent hasonló munkák között előkelő helyet foglal el a nemrég elhunyt J.-Th. de Raadt eme nagy műve: Németalföld és a szomszédos országok czimeres pecsétjei. A németalföldi tartományok – e név alatt a mai németalföldi királyságot és Belgiumot értve – eddig e tekintetben aránylag hátra voltak: az ezen szakba vágó munkáik részint elavultak és megbizhatatlanok, részint pedig csak egyes családok, vagy vidékek pecsétjeivel foglalkozván, az egész tárgyat átölelő teljes képet nem adhattak. Szerző tekintetbe véve a szomszéd országokkal való gyakori összeházasodást és egyéb érintkezést, munkájának keretében a németalföldi tartományoknak a heraldika szempontjából annyira gazdag és érdekes anyaga mellett, helyet adott számos német különösen rajnamenti, luxemburgi, franczia stb. czimeres pecsétnek is.
A bevezetésben, melyet mintegy száz czimerrajz, pecséthasonmás stb. illusztrál – de Raadt egyes érdekes heraldikai jelenségekről számol be; ezer és ezer czimeres pecsét fordulván meg kezei között, kutatásainak eredményeit sorolja fel. Külön fejezetekben foglalkozik a czimerváltoztatásokkal, a czimertörésekkel, a hasonló czimert viselő családok csoportjaival, a női pecsétekkel stb. és megvilágit sok, eddig homályos kérdést. A munka főrészét a pecsétek leirása foglalja el; a tulajdonosok nevei betürendben, az egy név alá tartozók pedig chronologikus sorrendben csoportosulnak. Minden egyes pecsétnél megtaláljuk a tulajdonos nevét, a mint az különféle variánsban az oklevél vagy egyéb irás szövegében előfordul; a czimer, sisakdisz, czimertartó stb. leirását, a köriratot, némely esetben a szóban forgó oklevél ismertetését vagy szószerint való közlését, történelmi és genealogiai adatokkal, valamint, a mennyiben lehetséges volt, a pecséten ábrázolt czimer szineinek egykoru források után való reconstructióját. A pecsétek egy részét fénynyomatu másban adja 299 tábla; ehhez járul a pecsétczimerek rajza, 1200 darab 40 táblán; valamennyi rajz középkori stylusban, Gelre herold modorában. Külön táblákon találjuk a polgári czimerekben gyakran szereplő úgynevezett kereskedő- vagy házi-bélyegek (Haus-marke) rajzát, melyeknek blazonálása gyakran nehézségekkel jár. Sajnálatos, hogy a pecséthasonmások minden rendszer nélkül, az egész munka négy kötetén át szétszórva, csakis az index segélyével találhatók meg.
Uralkodók, főpapok, nemesség, polgárok, városok, egyházi és világi hatóságok és testületek pecsétjei egyaránt képviselve vannak, a tizenkettedik századtól a tizennyolczadik század végéig. Minden egyes pecsétnél említés történik, hol található fel annak eredetije; legtöbb ez után iratik le, némelyik pecsétmintázat, vagy pedig a meglevő typarium lenyomata után. Szerző úgy látszik, a kiadatlan pecsétek közlését tüzte feladatául; ezen elvtől csak ott tér el, hol a korábbi kiadás hibás, vagy ki nem elégitő.
Talán sehol sem volt a pecsét használata annyira közkeletü, mint a németalföldi tartományokban. Meglepő a fennmaradt legrégebbi pecsétek nagy száma; már a korai középkorban a legszerényebb társadalmi állásu személyek is czimerrel pecsételnek. Ennek magyarázatát talán leginkább a hübériségből kifolyó sokféle szövevényes jogviszonyban kereshetni.
A leirt czimeres pecsétek között legrégebbi elzászi Fülöp flandriai rófnak 1162. évből való lovas pecsétje; fénynyomatu képét a bevezetés közli. A gróf balra vágtató paripán ül; jobbjában kardot, bal karján oroszlános pajzsot tart; arczvédő vaspánttal ellátott magas, hengeralaku sisakjának oldalán növő oroszlán látható. A körirat: + Sigillum Philippi comitis Flandrie. A kisebb méretü ellenpecséten a typus ugyanaz; de itt a gróf jobbra vágtat, kard helyett, mely oldalán hüvelyében függ, oroszlános zászlót tart; pajzsa és sisakja ugyanolyan, mint az előlapon. Körirat folytatólagosan: + et Viromandie (= Verman dois). – 143Bezárólag az 1200 évig még hét lovaspecsétre akadtunk; ezeknek ellenpecsétje rendszerint csak czimerpajzsot mutat; így Raoulnak, Coucy urának 1190. évi és Raoul, Soissons grófjának ugyanazon évből való pecsétjén; valamint Balduin, Hennegau grófjának 1195. évi pecsétjén, a pajzson Hennegau régi czimerével: (aranynyal vagy feketével) hatszor szaruzott (chevronné). Tisztán czimeres hennegaui Vilmos 1200. évi pecsétje, melynek kerek mezejében hasitott normann pajzs látható: elől elszórt liliomok, hátul ötször jobbharánt osztva (a régi hennegaui pajzsnak hátulsó fele).
A lovas pecséteken a tizennegyedik századnak körülbelül első negyedéig majdnem kizárólag sárkány vagy legyező alaku sisakdiszt látunk, mely a ló fején is ismétlődik. Igen gyakori ezen időszakban az «ailette», vagy «aileron» használata, négyszögletes táblaalaku lemez, egyenes álló helyzetben a vállra erősitve; rajta a pajzs czimere ismétlődik. (Lásd Bárczay: Heraldika 481. ábra). A tizennegyedik század vége felé használata ritkább lesz.
Az ailette divatjával egyidejüleg felmerülő sajátságos szokást emlit fel de Raadt; a hármas pajzsocskáknak, melyek ugyanazt a czimert viselik, egy nagy pajzsra, 2, 1, helyzetben való illesztése. Igy például az Ere család czimere: aranyban három fekete czölöp és rajtuk hermelin pólya; Jánosnak 1274. évi pecsétjén egy nagy pajzson három kis pajzsocska czimerével. E divatot családfők is követvén, az czimertörésnek nem tekinthető; nők pecsétjén is előfordul. A czimerpajzs hármas használata nálunk – nem pajzson, de a pecsét mezejében – felső sarkukkal érintkezve, Konth Miklós és Garay Miklós nádoroknak pecsétjein tapasztalható.
Egy másik különlegességre is akadtunk, melyről de Raadt nem tesz emlitést; a XIII. század utolsó évtizedeiben és a következő század elejéről való pecséteken többször látunk a megszokott háromszögpajzs helyett kerektalput, melynek oldalai majdnem párhuzamosak, tehát azon pajzsalak, mely a tizenötödik század folyamán vált divatossá és melyet «spanyol» pajzsnak szoktak nevezni. A hasonmásban közölt pecsétek között, 1279-től egészen 1321-ig mintegy tuczatra menő példáját találjuk; sajnálatos, hogy a pecsétek leirásánál e körülményről emlités nem tétetik, így csak a fénynyomatban közöltekkel foglalkozhatunk. E kerektalpu typus úgy pajzsalaku pecséteknél, mint kerek pecsét mezejében is előjön; úgy látszik, leginkább Hollandban és Zeelandban volt használatos és a mennyire a csekély számu, rendelkezésünkre álló adatból következtetünk, olyanok használják leginkább, kik még nem lovagok.*
M. Louis Bouly de Lesdain tagtársunk szives volt velem közölni, hogy a kerektalpu, ugynevezett «spanyol» pajzs a tizenharmadik és tizennegyedik században Francziaországban is előjön és pedig leginkább a déli tartományokban; igy például Raymond du Puylaurent 1226., Galhard de Beynac 1238. Bérenger de Cugegnoy és Olivier de Termes 1241., Hugnes de Durfort és Pelfort de Rabasteins 1242. évi, és Hugues de Cardaillac 1243. évi pecsétjein. – A német tudománynak e pajzstypus korai előfordulásával szemben való álláspontjára nézve v. ö. G. A. Seyler: Geschichte der Siegel, 227. lap, a Klettenbergi Bertold halberstadti kanonok 1258. évi pecsétjének (157. ábra) leirásához füzött megjegyzést. G. P.
Seyler G. A. a «Geschichte der Heraldik»-ben (197. 1.) – a németországi adatokra szoritkozva, azt mondja, hogy «abnormis pajzsforma a XIII. században egyáltalában nem fordul elő, a XIV-ben pedig csak ritkán» – és példának hozza fel Hohenlohe-Brauneck-i Imre, würzburgi kanonoknak 1311. évből való pecsétjét, melyen kerektalpu pajzs szerepel. Nagymartoni Pál országbiró 1328. és 1332. évi pajzsalaku pecsétjein (Bárczay Herald. 380. ábra és Turul 1903. 55. 1.) ugyanilyen formát találunk.
A pajzsalaku pecsétek curiosumai közül itt megemlitjük Ropertus, nobilis vir, dominus de Rosowa 1292. évi pecsétjét, melyen egy jobbfelé vágtató lovas látható; pajzsának képe lekopott; és van Striene János 1300. évi pecsétjét, melyen lándzsát és (kopott) pajzsot tartó férfialak ábrázoltatik.
A nyugati heraldikában olyan nagy szerepet játszó czimertörésekről könyvünkben annyi érdekes példát találunk, hogy ezekből egy külön munkát lehetne összeállitani; mint különlegességet felemlitjük Berthout János, Neckerspoel urának 1295. évi pecsétjét: három czölöpös pajzson szabad telek (franc-quartier) ezen jobbra vágtató lovas, jobbjában kardot, balkarján keresztes pajzsot tart. A Berthout-család czimere: aranyban három veres czölöp; János ága törés gyanánt hermelin szabad telket viselt; János pedig személyes törésképen arra a vágtató lovast helyezte, kinek keresztes pajzsa bizonyosan János anyjára vezethető vissza; ez ugyanis a Mortagne-családból származott, melynek czimere: aranyban veres kereszt.
Megjegyzendő, hogy a czimertörést jelentő tornagallér stb. a pajzs nélkül, a pecsét mezején ábrázolt czimerképeken is előfordul; igy van Coudenberg Gottfried 1336. évi pecsétjén: háromtornyos vár, melyen keresztül háromágu tornagallér vonul. Körirat: + S. Godtfridi de Frigido Monte. – Jakab, Cons urának 1225. évi pecsétjén a mezőben négyágu tornagallér, mely a czimerkép: öt virágos, gyökeres rózsatő alatt vonul el. Quiévrain-i Mária, Ancerville urnője, Renaud de Bar neje, 1283. évi csucsives pecsétjének, hegyeslábu, keresztes végü keresztekkel beszórt mezején, prémmel bélelt palástban, jobbjában liliomot tartó hölgy áll; mellette jobbról-balról egy-egy czölöpösen állitott, kifelé fordult hal, mindegyiken kétágu tornagallér (négyágu tornagallér egy-egy fele). Itt tehát a pecsét mezeje, melyen a hölgy képmása is ábrázoltatik, egyszersmind czimeralapot is képez. Az ellenpecséten ugyanazon czimer, keresztes águ, hegyes lábu keresztecskékkel beszórt pajzson két kifelé fordult, czölöp mentén állitott hal – itt háromfogas tornagallérral – szerepel; ez Bar czimere. Mária tehát férje czimerét egymagában használja; atyja, Miklós, Quiévrain ura, 1262., 1263. évben lovaspecsétjén ötször (ezüst és veressel) jobbharánt osztott pajzsfős (arany) pajzsot visel.
A modern, teoretikus heraldikában a természetes gyermekek apjuk czimerét balharánt gerendával vagy pálczával törve viselik, régebbi időkben nem olyan könnyü megismerni a fiatalabb családtagok és a törvénytelen szülöttek czimertöréseit. Szerző szerint a németalföldi tartományokban az egyedüli, biztosan illegitim eredetre valló törés abban áll, hogy az atya czimere egyszinű pajzsnak szabad telkében alkalmaztatik; erre több példa bizonyságát hozza fel. Arra az angol heraldikában is találunk eseteket, hogy a bastard 144apja czimerét a pajzsba helyezett herold alakon viseli.
A czimertörés vagy talán inkább czimerváltoztatás érdekes példáját találjuk három, de Péronne nevü egyénnél, kik valószinüleg közeli rokonok voltak. Clais van Perone 1318.: négy négyszögletes fejsze között harántkereszten öt kéve. – Jakab, 1324.: három fejsze között szarufán három kéve. – János 1324.: két keskeny harántpálcza között három kévével megrakott jobbharántpólya, kisérve hat, a pajzs széle mentén helyezett fejsze által.
Itt a heroldalak változik és a kisérő alakok ugyanazok maradnak.
Két czimernek egy pajzsban való egyesitése eredetileg hasitás, illetőleg összetolás, később négyelés utján történik; nők igy szokták férjük czimerét atyjukéval egyesiteni. Ha mindkettő már négyelt, ugy gyakran mindakét czimernek csak hasitott fele jut a pajzsba, miáltal négy külön czimer kerül egy pajzsba. Ettől eltekintve, egy személyt megillető négy czimernek egy pajzsban való összeillesztésére legrégebbi példát 1396. évben találtunk, Sweder van Abcoude, Gaesbeek, Putte és Strijen urának pecsétjén; pajzsa, melyet jobbról vadember, balról sárkány tart, négyelt és ugyanazon czimert ábrázolja, melyet Gelre Herold a brabanti here van Gaesbeke-nek tulajdonit: négyelt pajzs: 1. veresben három ezüst oszlop (zuylen) a megszokott sajátságos stylisatióban; (Abcoude) 2. feketében aranykoronás ezüst oroszlán (Gaesbeek); 3. kék- és aranynyal ötször vágott, a kék osztásokon kilencz kis ezüst harántkereszt, 4, 3, 2, (Putten); 4. aranyban három veres, röviditett lebegő harántkereszt (Strijen). – Van Nederhem János 1358. pecsétjén a négyelt pajzson már szivpajzsot találunk. – Venczel, Lotharingia, Brabant és Limburg herczege, nejével, Johannával közösen használt pecsétjén, 1355. évben, a pajzs hasitott: elől Csehország és Luxemburg, hátul Brabant és Limburg négyelt czimereivel; itt tehát, bár csak négy czimer szerepel, a pajzs nyolcz mezőre van osztva.
A pecsétvéső ügyességére vall Crujpelants János 1374. évi pecsétje: a pajzsban három, négylevelü virág (quarte feuille); az elsőn három vágottlábu liliommal megrakott, szabadtelkes pajzsocska; a koronás sisak disze: kakasfej. Ugyancsak finom munkára vall van der Mark János, Arenberg és Neuerburg urának 1394. évi pecsétje; a pajzsban: három sorban koczkázott pólyából kinövő oroszlán; a sisakon korona, melynek pártája a pajzs pólyája módján koczkázott és melynek középső, nagyobb levéldiszén a növő oroszlán látható; sisakdisz: két szarv.
Az ember alig várná, hogy a hazánktól olyan távol eső forrásokból meritett munkában specialisan magyar vonatkozásra akadjon; pedig a leirt pecsétek között egyre akadtunk, mely valószinüleg magyar eredetünek tartható. Egy «magyar Miklós» nevü ember (Claus die Hongher-Claus Hongher-Ongher és de Hongher) 1357. évben többrendbeli kárpótlásokat kap a brabanti herczegtől, a flandriai hadjárat alatt tanusitott szolgálataiért és elpusztult lovai fejében; a nyugtatványokat állitólag saját pecsétjével pecsételi. Három különféle pecsétje:
1. A pecsét mezejében «parolázó kézpár» (foi). Körirat: S’Yte Venite.
2. A pecsét mezejében koronás sisak; disze: sasfej négy toll között; a sisakot jobbról-balról egy-egy S betü kiséri. Körirat: S’ fris Stephani d’Zemlinio.
3. (1357 aug. 2.) A pecsét mezejében bal kezében bunkót tartó vadember, fején hosszu tollal. Körirat: + Sigillv – Niclaus Ongher.
A második szám alatt leirt Zemlényi vagy Zemléni? István frater pecsétjének ábrája Nagy Lajos királyunk sisakczimerére emlékeztet; vajjon nem struczfej-e az, mit de Raadt sasfejnek blazonál? Sajnálatos, hogy ezen érdekes pecsét hasonmásban nem közöltetik.
Hesseni Henrik 1339. évi sisakpecsétjének legendája: + S’Heynr, abnepotis bte Elyzabeth.
Ismeretes a hazai történetbuvárok előtt Bertrandon de la Broquiére; 1445. évben «Bertram de la Broquiere seigneur de Viefchastel et dArquenes» a burgundi herczeg tanácsosa «hault guerrenier des Oostdunes de Flandre», 24 livres parisisből álló évi fizetéséről szóló nyugtát pecsétel meg.
Az ujabb korból több, cs. k. katonák által magyarországi helyőrségeken kiállitott iratokon levő pecsét is közöltetik, különösen a XVIII. század harminczas éveiből, a «gróf Onelli» gyalogezred tisztjeitől, Kassán, Eperjesen, Lőcsén, Aradon keltezve; ezek azonban különös érdekkel nem birnak.
Bárcsak már minálunk is hasonló munka látna napvilágot, mely legalább középkori pecséteinket megőrizné a nyomtalan enyészettől. A mig egy a modern igényeknek megfelelő pecsétgyüjteményünk nem forog közkézen addig a magyar heraldikát lényegében, valójában és sajátosságaiban csak azon csekély számu, szerencsés kutató fogja ismerhetni, kinek alkalma van a nagy levéltárak kincseiben buvárkodni; mert az, a ki kénytelen a folyóiratokban, monographiákban gyéren kiadott pecsétekre szoritkozni, az magának a tárgyról helyes és teljes képet nem alkothat.
Ghvczy Pál.
