A Héder nemzetség eredete.
A Héder nemzetség eredete.
(Néhány megjegyzés dr. Závodszky Levente czikkére.)
Ha történeti kérdésben nyomós nyilatkozat történt, egy időre eláll a vita, bekövetkezik az égiháboru utáni csend, absorbeálódik a légben volt villamosság, azaz tisztázódnak a kérdések. A tudományos világ, a szakkörök ilyenkor elfogadták, magukévá tették az utolsó szóló szavát, az tekintélylyé, szava kánonná vált. Nem következik ebből, hogy törekvő szorgalmas buvár ne gazdagithassa ismereteinket még tul is azon ponton, melyen a tekintély megpihent. De az, ki e munkára vállalkozik, szigoru itészet alapján és szilárd alapokon nyugvó adattal jöjjön. Ha nem ezt teszi, csak megzavarja, csak homályositja azon képet, melyet a tekintély az előbbi tapogatódzás helyébe állitott. Összevetéseken épült sejtelmek, még ha a leglelkiismeretesebb jóhiszemüség állt is bölcsőjüknél, tudmányos 182szempontból nem értékesebbek a hagyománynál, a nagyotmondásnál vagy a dajkamesénél. Évekkel ezelőtt adta elénk három kötetben dr. Karácsonyi János azt, mit történelmi és genealogiai szempontból a magyar nemzetségekről (genusokról) tudni lehet és hinni kell. Adat gazdagságán, lehető kimeritő voltán kivül, még inkább a nemzetség fogalmának szabatos megállapitásán kivül, fő érdeme és a könyv legnagyobb vonzóereje azon szigoru kritika, melylyel követkeretesen mellőzi minden olyan emlitését, mi az összképet ugyan szinesebbé, változatosabbá tehetné, de a tartalom positiv alapját, történeti igazságát helyenként veszélyeztethetné. A ki tehát Karácsonyi János után a magyar nemzetségek genealogiája kérdéséhez, vagy azok egyikének leszármazásához nyul, nagy érdeklődéssel kell hogy körünkben találkozzon, nagy köszönetre kötelez bennünket szivós szorgalmával, rokonszenves ügyszeretetével, még inkább merészségével, kiváltképen ha elfogadható és szilárd tényekre alapitott adatokkal gazdagitja positiv tudásunkat.
Sajnos, Závodszky Levente dr., a Turul utolsó füzetében megjelent czikkében a Héder nemzetség eredetére vonatkozólag kifejtettektől a hitelt meg kell tagadnunk. Sajnos, hogy a czikk tartalma alkalmas arra, hogy a Héder-nemzetség eredetére vonatkozólag már egyszer a történelmi positivumokra redukált ismereteinket ujból sejtelmekkel bővitve homályositsa.
Mit állit Závodszky? Szerinte: «a virágkorában Wildoninak nevezett és Riegersburgból odaszakadt családból származik a Héder nemzetség»; – «ez a rövid életü, de fényes multu Wildoni család s a mi Héder nemzetségünk egy közös törzs hajtásai». – Szerző nézete szerint a krónikás szavai ugy lennének értelmezendők, hogy a Héder nemzetség egyrészt, másrészt a krónikás életidejében Wiltoniai néven ismert család közös eredetüek. Midőn Wolfger és Héderik jövevények hazánkba bevándoroltak, a családok közös őseinek még más, ismeretlen helyen fekvő hazája volt. Ez a hely volna a Héderek, Wiltoniak közös bölcsője.
Alapitja pedig szerző ezen nézetét Kézai szavain kivül «a család tagjainak neveire, a melyek tudvalevőleg szokás szerint megismétlődnek».
Első helyen kell felemlitenünk, hogy Kézai csak «Viltoniát» a hely vagy vidék nevét emliti, melyről értesülése szerint Volfger és Héderik kijöttek. Hogy Kézai ezzel a Wiltoniai ministerialok családjára akart volna czélozni, nem következik szövegéből, azt legfeljebb bele kellene interpretálni. De a Wiltoniai család azon korban, midőn Wolfger és Héderik hazánkba jöttek, még nem is volt Viltoniában és igy ott a Héder nemzetség elődeivel nem is találkozhatott. Kummer az «Archiv für śsterreichische geschichte» LIX. 1879. évi kötetében terjedelmesen és okadatalva adja elő a Wiltuniai ministerialis család történetét. Két ismét terjedelmes jegyzetben kifejti, hogy az «Urkundenbuch des Herzogthums Steiermark» (Zahne) 1147 év körüli több okmánya, melyeket Závodszky is felhasznál, nem keletkezhettek azon 1147 körüli években, hanem csak mintegy 40 évvel később és igy az azokban emlitett Rutkerspurgiak is csak a XII. század utolsó harmadában élhettek. De kimutatja és okadatolja Kummer azt is, hogy a Rutkersburgi vagy Rigersburgi Hartnid, Herand és Riker a Wildoniainak nevezett azonos nevü három személylyel azonosak nem lehettek, hogy családi összetartozásuk nem bizonyitható, annak állításra kellő támpont hiányzik.
Nem bizonyos tehát és nem állitható, hogy a Wildoniaiak előbb Rigersburgiak lettek volna. Nem állitható, hogy a Wildoniaiak Riegersburgból származtak volna Wildoniába. A nevezetes Wildoniai család története az 1173. év előtt homályba vész. Ezen időben Wolfger és Hederik már teljesen meghonosodtak volt Magyarországon.
A személynevek azonosságára alapitja szerző először a Rutkersburgiak és Wildoniak azonosságát, ebben téved; utóbb ugyanerre alapitja a Héderek és Wildoniaiak rokonságát is, ujból téved. Bizonyos személynevek idő, kor és helyenként annyira ismétlődők voltak, hogy azok használata mit sem bizonyit. Hasonló alapon nálunk Magyarországon a Döbrentei Himfiek és a Szalók nemzetség egy ága között lehetne összefüggést keresni, pedig ilyen – legalább tudtommal – nem létezik. De a Héder nemzetség és a Wildoniaiak közt még a személynév-azonosság sem létezik. A Héder nemzetségnél sürüen előforduló két személynév Henricus (Heinrich = Henrik) és Hedericus (Hederich = Héder). – A Henricusból származhatott a Hemerich Emericus = Imre, az Almericus (nem Albrecht) és kicsinyitővel a Heinz. A Hedericus származhatott a Haide-reichből vagy a Haderichből, bajosan a «hederich» nevü növényből. De sem az egyik, sem a másik nem azonos és nem is elfajulása a Wildoniai és még több középkori Dunavölgyi német családban szokásos és nagyon elterjedt Hartnid (Hartneid), Herrant (Herand) és Richer (Rikár) személyneveknek. Még Rigersburg is, minthogy a középkorban Rutkerspurg a neve, nem vehette nevét Rikertől, hanem valamely Rütgertől, mely máskép Rüdigernek (francziául Roger) rangzik.
Egyedül a Herand névre akadunk, mely a Rutkersburgereknél és a Wildoniereknél szokásos és a Héder nemzetségnél is található, de csak egyetlen egy személynél.
Ily sovány adatra nézetem szerint genealogiai összefüggést felépiteni és állitani nem lehet.
183Tudtuk eddig, hogy a Héder nemzetség jövevény és pedig német származásu. Ezt bizonyitják német hangzásu személynevei is. Hazájukat a stájerhoni Wildon táján kereshetjük. Ennyi tudással meg kell elégednünk.
* * *
Mikor a krónikás megemlékezik egy-egy előkelő nemzetség külföldi beszármazásáról, kétségtelenül kellemeset kiván az ősökről az élő utódoknak mondani. Külföldről jöttek be. Hogy is jöhettek volna máskép, mint fényesen, diadalmasan, 300 lándzsás vitéz élén! Csakhogy a logika mást sejttet. Ha mint hivatlan hadakozók, hóditó ellenségek jönnek ide, bizony nem soká lett volna itt maradásuk. A kalandvágyon kivül – a bőkezü hirében álló magyar király jutalma reményén kivül – még kellett egy mozgató erőnek lenni, mely utba inditsa a beköltözőket.
Rosszabb sor reményében senki sem hagyja el régi hazáját, jó helyét, előkelő állását. A bevándorló jövevényeknek jó okuknak kellett lennie a távozásra. A kit nem üldözött el balsors, viszály, megélhetési nehézség vagy családi patvar, – kit csak vitézsége és izomerejének nagyobb érvényesitése vitt a kivándorlásra – még annak is nehéz lehetett eldicsekednie korábbi sorsával. Ha vitézségüknél, jó fegyverüknél és lovuknál mást nem hoztak magukkal, ha jobb jövőt keresni jöttek, multjuk a legtöbb esetben szerény lehetett, minőnek nyomát még néhány nemzedék után is bajos megtalálni.
Ez lehet oka, hogy jövevény nemzetségeink egyike sem tért vissza eredeti honába, hogy közülök egy sem tartott fenn bebizonyithatóan összeköttetést előkelő külföldi rokonokkal, ez oka, hogy a bevándorló és itt nemzetségeket alapitó jövevény lovagok külföldi elődeit, rokonait, családját kipuhatolnunk jóformán mindig meddő keresés marad.
A magyar genealogia ma okmány-adatokon kiván állani. Megszabadult a krónikáktól, legendáktól és a családi hagyományoktól. Ha positiv kiván maradni, óvakodjon merész kombináczióktól is.
Z. N.
