Ady Endre: Bosszús, halk virágének
az én erőm, ne hagyj el engemetů Mert szóltak az én ellenségeim, és
akik az én életem után leselkednek, együtt tanácskoznak, mondván:
Az Isten elhagyta őtet. Kergessétek és fogjátok meg őtet, mert nincs,
aki megszabadítaná.«
Zsoltárok könyve 71.
S tovább virítsak Te szép, álnok,
Nagy parkodban,
Miként a fiatal virágok?
Minden plántáknak ültetője:
Bú és gaz hogy
Leghűbb virágod be ne nőjje.
S minek rostjait nedv-ár rójja,
Uram, Isten,
Mind a Te parkod virulója.
Szirom-kincseket kire költél,
Neked drága
Mind, akit ifjan meg nem öltél.
Nem fogja be kufár szegénység,
Neked mindegy
Virág-ifjuság, virág-vénség.
Virágozzék, míg ki nem rántod
Ős kertedből.
S ugye, szépek a vén virágok?
Ifjas truccal mégis rám törnek.
Látod, látod:
Kölyök virágaid gyötörnek.
Hogy szerelmed virág-hóbortja
Az a vénség,
Mely vénségét ifjuan hordja.
Fekete rózsáért sovárog
S vágyad teltét
Virág-vénülésig bevárod.
Élek, ha diktálod, hogy éljek,
De vigyázz rám:
Lázongnak a virág-cselédek.
Te ültettél, Te vénitettél,
Virágoztam, ahogy akartad,
Mit akarsz még:
Virágozzak vagy rontva haljak?
Neked, Te, egyedül nem dőre
S kénkövekkel
Csapnod minden leselkedőre.
S tovább virítsak Te szép, álnok,
Nagy parkodban,
Miként a fiatal virágok?