Arany János: A LEPKE
Melyet tovább legyint a szél,
Nem száll virágot lepni meg,
Csak lenn, az út porán libeg.
Csilló-pora, fény-lemeze;
Virágkorát most éli bár:
Oly színhagyott köntösbe' jár.
Hogy izlelt ő szerelmet is;
Most a jövőnek hint magot;
Nem fél, hogy a láb rátapod.
Pusztulna ő s egy nemzedék;
De oly bizalmas ott alant:
Mért bántsam a kis gondtalant?...
Ha még egy-két napod marad:
Jöhet vihar nagy-hirtelen,
S megfagysz esőn, hideg szelen.
Földhöz lapúl, nem föl vetem:
Ha bátran még fenn hordanám,
Rád is tiportam volna tán.
E szép világ: egy köd-lepel;
Nem látom az ég madarát,
Csak téged itt s útam porát.
A napnak áldott fénye bánt;
De az anyaföld szintelen
Fakóján megnyugszik szemem.
Egemből már a földre vont;
De nem remény-magot vetek:
Azt nézem: hol pihenhetek?