Csokonai Vitéz Mihály: Az emberiség s a szeretet
Felfogadtam száz-meg-százszor, |
Felfogadtam, semmi lyány
Rabbilincsre már nem hány.
Azt mondám, bolond is voltam, |
Azt is mondám, mind bolond,
Aki rólok le nem mond.
Felfogadtam, hogy míg élek, |
S bár Heléna volna is,
Még sem kapnék rajta is.
Gyűlölöm minden nemével, |
Gyűlölöm! - Mind csalfa kép,
S még talán csalfább, ha szép.
Felfogadtam mindenekre, |
Mert mind vesztembe kerűl. -
Meg is álltam emberűl.
Jaj, de fojtó únalommal |
S a szerelmes kény helyett
Gyűlölség foglalt helyet.
A barátság s kedv megszűnék, |
Csak setétes gondolat
Vont körűltem gőzfalat.
Csak rettentő képzelések, |
Ostromolták lelkemet,
Úgy gyötörtek engemet.
Semmi virtust nem kerestem; |
S már egészen ellepe
Lelkestől a sárepe.
Már az elmém is tompúla; |
Hogy fejembe nem lövék. -
Mégis elmémhez jövék.
Légyen hálá! észrevettem, |
S felkiálték: "Grácia!
Megbocsáss, szép Cipria!"
Jertek, óh angyal-személyek, |
Elvetettem pisztolom -
Szép orcátok csókolom.
Véletek hát szívet váltok, |
"Mind bolond, ki nem szeret,
Vágasson magán eret!"