Dsida Jenő: A páncél-ember
áll a fekete páncél-ember,
az érc-lovag.
csak egyszer-egyszer, éjfél idején
csikorog.
lyukas szemével bámulja az őszt
s a napsütést.
de sima suhanccal csókolózik
a fák alatt.
most is dörgölődve turbékolnak.
Hull a levél.
nem mozdul, csak áll sisakosan,
mereven.
a rángó zsinórt a dolgok mögött.
Szinte kacag.