Kosztolányi Dezső: KALAUZ
és egyre visszatérőn,
mindig világosabban,
hogy villamoskalauz is vagyok?
talaján,
bőrtáska nyakamban,
állok.
homlokomat s a koplalástól
kis arcomat,
halavány emléke ég életemnek
az ujjaim hegyén
s emlékezem.
hadonászom, magasba kinyúlva,
tépem kezeimmel
őrjöngve a bőrszíjt,
csöngetve indulást, újra megállót
és rossz fogaim közt
szidom ezt a komisz életet
s a komisz gazdagokat.
hanem én,
a csontja, a teste,
a vére, a lelke,
egészen.