Kosztolányi Dezső: MÓZES IMÁJA
te láthatatlan nagy titok.
Intesz, s a földi munka hősét
dörgő szavaddal elhivod.
trónolsz ragyogva, komolyan.
Mi itt törődünk lenn mogorván
s tűn életünk, mint a folyam.
magánosan, győzhetlenül.
A mi sorsunk csak röpke álom,
mely az idővel elrepül.
s mi hervadunk, miként a fű,
mit a kaszás vígan levagdal,
te végtelen vagy s tiszta, hű.
s aztán a sírra rábukunk.
Légy szörnyű harcainkba vélünk
s taníts meghalni, ó, urunk!