Petőfi Sándor: TERMÉSZET! MÉG TE IS GÚNYOLÓDOL?
Amióta őt eltemetők:
Tél havának kellő közepette
Olyan tavasziak az idők.
Semmi hó a Szentgellérthegyen...
Csak hogy testem és lelkem szemében
Mentül sértőbb ellentét legyen.
Mit alusztok? lusta elemek!
Éjszak vésze, te prédát üző sas,
Szárnyaid mért nem süvítenek?
Mint vadász a sebzett madarat;
Hadd hullatná szét hópillangóit,
Mint ama madár a tollakat.
Ugy láthatni a természetet,
Mint szivem van, mely szép Perzsiából
Vad Szibériává vetkezett. -
A természetnek nem gúnyja? nem!
Sőt részvéte: csak azért nincsen tél,
Hogy ne fázzék ott kinn kedvesem.