Petrőczi Kata Szidónia: XXII.
Minden el enyészet napiát nem láthatya,
Róla gondolkodván szívesen ohaitya
Elmult szeme elől könyvezve sohaitya.
Sötét ködeivel bé homályosityák
Még csak sugárit is látnia nem hagyák
Ezerféle kinra gondolati vonnyák.
Az kín és oránkint fogyatya éltébe
Magába temeti és bús elméjébe
Fetreng mint félig holt az ő gyötrelmibe.
Él nem élvén élne nélkűl és meghalván
Esztendőknek véli óráit számlálván
Egy nap sokszor meghal él halva kinlódván.
Másnak adván rabúl gondolattal nézi
Fáidalmas sebeit 's kételkedve hiszi
Fél remél egyczersmind hogy kedvessen veszi.
Hogy élljen sokáig szívessen kiványa
Élljen élljen frissen bú nélkől és hallja
Meg az ő szavait 's végtére megszánnya.
Ha szánja a fájdalmát és hiteld ád annak
Hogy egyedűl övé nem hajt fejet másnak
Oh mely nagy jutalom gyakor halálának.