Tóth Árpád: A DEBRECENI RUN
Tisztelt olvasóm, hallotta-e Ön - hogy már nálunk is megtermett a rön? - Megteremtették pedig ama hölgyek, kik a piacon terebélyeskednek, mint tölgyek, s ármyékukban mint piros mosolygó pofák, almák nevetnek, lévén ők a gyümölcsös kofák. Ők csinálták meg a rönt Debrecenben, s e rön siralmát most Önöknek elzengem. |
Rön: azaz angolul írva: run az a szó, mely most szomorun, az újságokból Önre mered, s mely a háborús izgalmakból ered. - Rönnek nevezik azt, mikor rohanva s ijedten vágtat mindenki a bankba, hogy azt a pénzt, melynek neve betét - kivegye, minthogy a külügyi helyzet setét, s szánkban baljósan recseg, mint fanyar pászka, ez a rémes név: Prohászka. Szóval azt olvassuk az újságba, hogy már túlságba - megyen -, hogy mindenki csak azért megy a bankba, hogy onnan mindent kivegyen. |
Nos, olvasóm, ezennel megsúgom Önnek, hogy már a debreceni bankokba is jönnek rönözni ama fentírt hölgyek, kik félénkek, mint az őz, ám karcsúk, mint a tölgyek, s akikre szigorúan hiába néz a kitűnő bankpénztáros, Bodnár Géza, mert begördülnek bájjal, mint egy régi módi cséza, s vágva egy bús honleányi képet, visszakérik az egész betétet. |
A napokban aztán az történt, kérem, hogy egy ily deli nő belállított fehéren, mert fehérre pingálta a rettegés krétája, s bidermájer bájú ajkain kinyílt a következő szavak bokrétája: |
Tekintetes urak, az én szívem tiszta, de adják a húsz forintomat vissza, mert úgy hallom, jön a muszka, a randa, de ne bankóba adják, hanem aranyba, mert negyvennyolcba is így vót éppen, jött a muszka, hogy az Isten vágná képen, s megjárta a férjem, tetszett ismerni, az a szegény Jankó, mert attul kezdve nem ért semmit a bankó, pedig Kossuth apánk képe volt ráírva, ez vitte szegény uramat a sírba. Most pedig úgy hallom, megint |
Így dühöng már nálunk is a rön, s e bús helyzetben csak egy az öröm, hogy alakuljon a helyzet bármi sötéten, nekem nincs is, kérem, bankbetétem. |