Verseghy Ferenc: 3. Verseghy Eugen Kreskaynak.
mint komor éjszak után megszok örülni madár. |
kit szátyár Tereus néma panaszra hozott. |
mint leveled zárját bontani várta kezem. |
már nem akar többé hallani gyáva kobozt. |
Klio nyirettyüjét vonszani, merni tavát. |
réti dallra, komor sipnak eladta fülét. |
tőled tudtam meg, hogy betegágyba valál. |
azt tőled képes vajha lehetne kezem. |
testedet, érted kész halni vagy élni vagyok. |
jó jeleket hogy fogsz állani talpra megint. |
gyermeke hol vastag könyvibe dőlni szokott, |
készitvén mindenféle betegnek italt. |
egy dörgölt porokat, másik üvegre szedé. |
illatokat; másutt mérges etzetnek evült. |
tüz, füvek és mosarak vagy patikája körül. |
füszert, vagy belső tüzeid ellen italt: |
ah! most is félek, hányszor eszembe kerül. |
két szemei, beesett melye, de gyomra dagatt. |
nyilt; egy válla konyult és koponyája kopár. |
még igy a Patikák Mestere szólla vele. |
ah te hatalmadnak nem de határja pokol! |
bátrabb lett 's Testén venni hatalmat akarsz. |
's hogy hirem nélkül rablani tiltva vagyon. |
rendre szabadságért jönnek elömbe sebek. |
Még kis idő mulván ujra kezembe kerülsz. |
engem, mint Uradat, többre betsülni tanulj. |
Holdnak, az óráig mint fogoly ülve maradsz. |
most forrósággal, többet az ágyba ne verd. |
el futa, felborzadt testem, el álla szavam. |
néked tett kegyiért a magos Égnek Urát, |
bár Testednek egész birtoka légyen örök. |
bátyám! jól tudod azt, hogy hegyek allya vagyunk. |
földszint szállni szokott, szárnya kerüli nagyon. |
's merre nap el nyugszik, támad elönkbe liget. |
terjed, földünket melyezi hoszszas aszály. |
hogy régtől víg ég nem veri földre könyét. |
dallal gördülvén völgyre rohantak előbb, |
egymást be nyomván a homok ágyba kavits. |
sokszor, hogy Fólnagy kádra nyomassa levét, |
hol száraz földnek szinire tőke ki dül. |
barmok 's mit Pomon érlele, földre le hull. |
vagy ha jut is, hitlen, hirleni félve lehet. |
még itt volt Nagy Atyánk már füleimbe vevém. |
vagy, hol téged Anyád a lepedőre ki tett. |
alkonyodó Napnak vizbe fogadgya lovát, |
a rosás hajnal, nap kalauzza, ki-hat |
még testembe forog vérem, eszembe maradsz. |
a Lelkek, Pluto, hozz ide Lethe folyót. |
frigygye szerelmünknek holtig eszembe leend, |
Boldog vers, hol urad nem lehet, ott enyelegsz |
's mint hajdan, dallal nálad enyétni kobozt. |
tőlem! igen fösvény, hadd el, ezekbe kegyed. |
zápor omol, 's Menynek homloka gyászba borul: |
mit sirtok? tegyetek róla, tehettek, Egek? |
's ámbár méltatlan, szivemet el ne felejtsd. |