Vörösmarty Mihály: A SZÍNHÁZ NEMTŐJE
Mint az ár-apály;
Változandó sokasága
Gyakran le-leszáll.
Az, mert idegen;
Ez, mert mindent, ami honi,
Megvet hidegen.
Érdekel a hon,
Így sohajt fel: "isten átka
Űl a magyaron."
Mint egy égi nő,
Szépen, ifjan és vidáman,
Mosolyogva jő.
A rosz példa nem,
Melyre nálunk fényét veszti
Annyi gyáva szem.
Nem fárasztja ki,
S aki látja, ily szavakra
Nyílnak ajaki:
Arcod hajnalán?
Szebb jövendőt a magyarnak
Annyi gyász után?
És a szeretet?
Adjon isten a hazának
Több ily hölgyeket."