Az első pesti magyar színház

Teljes szövegű keresés

Az első pesti magyar színház
1790-ben kezdte meg tevékenységét Pesten az első magyar nyelvű hivatásos színház. A II. József halála után kibontakozó erős nemzeti mozgalom, valamint az éppen Budán ülésező országgyűlés kedvező feltételeket s jelentős nézői létszámot biztosított Kelemen László és társulata számára (sőt: országgyűlési határozat is született a nemzeti kőszínház megépítésére); a korabeli értelmiség legjava pedig anyagilag és szellemileg egyaránt lelkesen támogatta a vállalkozást (gróf Ráday vállalta a védnökséget, maga Kazinczy is szállított előadandó darabokat, például Shakespeare és Lessing művei közül, a színház irányításában Kármán József is részt vett). A társulat sok előadást tartott – köztük magyar szerzőktől is: bemutatták Bessenyeitől A filozófust is -, ám csak pár évig működhetett: a politikai változások és anyagi nehézségek megakadályozták, hogy állandósuljon, s Pesten maradhasson. Hatása így is felbecsülhetetlen: a későbbi vállalkozások mind Kelemen Lászlóék nyomán indultak el.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem