A regényirodalom kezdetei
A regényirodalom kezdetei
A 18. században az egyházi irodalom mellett már létezett periferikus jellegű szórakoztató, "kalandos" irodalom is. Az irodalomtól ekkor még elsősorban azt várták el, hogy az "igazat" írja meg – emiatt sokáig a fikciós, kitalált regényes történeteket erősen lebecsülték. Ráadásul még sokáig élt az irodalomnak ama felfogása, mely a "poétikusságot", azaz a művészi megformáltságot kizárólag a verses formához rendelte hozzá, s a prózai műveket – ha gyakorlati hasznukat a történetírás, az értekezések, a szónoklat terén igen magasra is értékelték -- kizárta a művészet területéről. Csak nagyon lassan, s valóban győztes módon a 19. század 30-as éveire vált közmeggyőződéssé a prózai műfajok teljes jogú elismerése: addig bizony a prózaíróknak vagy bizonyos lebecsüléssel, vagy a művészettől való távolmaradással kellett állandóan szembenézniük (ráadásul erős cenzurális tiltás is állt velük szemben: volt idő, mikor "erkölcstelenség" vádjával az egész műfaj terjedésének is gátat akartak vetni).
Persze kialakult már a 18. sz. végére is egy vékony réteg, mely akár a modern nyugati irodalom hatására, akár a szórakozás iránti vágy felerősödése miatt igényt tartott regények olvasására is, s valóban, egyre több regényt fordítottak, kompiláltak, azaz külföldi példák nyomán szerkesztettek össze, önálló eredetiség nélkül. Ezek a tündéres, kalandos, különleges országokban tett utazásokról, szerelmeskedésekről szóló regények – akkori szóval: "románok" – azonban félig-meddig ponyvának számítottak.
A 18. század utolsó évtizedeiben kezdődött a műfaj áttörése: egyrészt ekkor született meg az első átütő sikert arató, rövid időn belül három kiadást megért (1788, 1791, 1805), mára azonban már majdnem olvashatatlanná avult történelmi regény, Dugonics András (1740-1818) Etelkája, mely honfoglalási témát választván, az ekkor ébredő történelmi nosztalgiáknak is kedveskedett, s ezenközben a II. József császárral szembeni nemzeti ellenállásnak is politikai kulcsregényeként funkcionált. Másrészt ez idő tájt születtek az első magas irodalmi igénnyel fogalmazott szentimentális szerelmi regények (Kazinczy Ferenc: Bácsmegyeynek gyötrelmei, 1789; Kármán József: Fanni hagyományai, 1794), melyek már akkor is a modern irodalom úttörőjeként nyertek elismerést.
