Milyen ízeltlábúak élnek nálunk?
Milyen ízeltlábúak élnek nálunk?
Anélkül, hogy elmélyednénk az ízeltlábúak sokféleségének részleteiben, a gyors és általános tájékozódás érdekében tisztázni kell néhány fontos alapfogalmat. Ha ezeket jól megjegyezzük, akkor kialakul előttünk egy olyan egyszerű, világos logikai váz, amelynek segítségével az ízeltlábúak – egyébként áttekinthetetlennek tűnő – változatosságában el tudunk igazodni. Ha valaki kézbe vesz egy bogarat vagy rákot, akkor két dolog az, ami rögtön szembeötlik. Az egyik az, hogy az állat teste olyan, mint egy doboz. Külső szilárd tokja van, amely a test alakját, tartását, mozgásképességét meghatározza. A másik pedig az, hogy ez a tok egymáshoz mozgathatóan ízesülő részekből, kisebb „részdobozokból” áll. Sőt nemcsak a test ilyen, hanem a végtagok is: egy-egy bogár lába olyan, mint a páncélos vitéz karjának vagy lábának vértezete. A testnek az egyes részdobozkáit szelvényeknek nevezzük: több, hasonló rendeltetésű szerelvény pedig együttesen testtájakat alkot. A fej pl. minden ízeltlábúnál egységesen egy végtag nélküli, ún. csúcsszelvényből és hat további, eredetileg végtagfüggeléket viselő szerelvényből tevődik össze. Ez az eredeti szerelvényesség a fejben lévő központi idegrendszer idegdúcaiak felépítéséből is világosan látható, egyúttal valamennyi ízeltlábú állat közös törzsfejlődési eredetének egyik legfontosabb bizonyítéka.
A változatosság abban van, hogy milyen módosulásokon mentek keresztül a fejszelvények végtag eredetű függelékei (pl. csápok, szájszervek), és hogy milyen mértékben tömörültek a feji szelvények idegdúcai közös, agyszerű képződménnyé, amely működésében hasonló, de eredetét tekintve teljesen más, mint a gerinces állatok agya.
Óriási útonállódarázs mint a rovarok osztályának sajátos ivadékgondozású, feltűnő külsejű képviselője
A fej egységes felépítésével szemben, a többi testtáj felépítésében roppant nagy a változatosság az ízeltlábúak különböző csoportjaiban. Ezért ezekkel itt részleteiben nem foglalkozunk.
A kecskerák mint a rákok osztályának hazánkban ma még nem ritka, ismert képviselője
A továbbiakban a hazai ízeltlábúakat aszerint tekintjük át, milyen élőhelyeken, milyen életközösségek tagjaiként élnek, hiszen ha kimegyünk a természetbe, ilyen körülmények között találkozhatunk velük.
Rendszertan dióhéjban
Az ízeltlábúak egyik nagy csoportja a fején egy vagy két pár tapogató-szagló funkciójú végtagot: csápot visel. Ezeknél az ízeltlábúaknál a szájszervek felépítése is azonos: három pár végtag eredetű, páros függelékből alakultak ki. Ezeket az ízeltlábúakat nevezzük összefoglalóan csápos ízeltlábúaknak (Antennata). Közülük az egyik nagy, igen változatos testfelépítésű csoport legtöbb képviselője megmaradt az eredeti életközegben: a tengerben; aránylag sok még köztük az édesvízi, nagyon kevés viszont a szárazföldi életmódú. Ők a rákok (Crustacea). A csápos ízeltlábúak másik nagy csoportja a szárazföldi életmódhoz alkalmazkodott. Náluk légcsöves légzés alakult ki, ezért őket összefoglalóan légcsöves ízeltlábúaknak (Tracheata) nevezzük. Közéjük tartozik néhány kisebb fajszámú és csak részben közismert csoport – pl. százlábúak (Chilopoda), ikerszelvényesek (Diplopoda) – mellett az állatvilág magasan legnagyobb fajszámú csoportja: a rovarok (Insecta). Arra itt nincs módunk, hogy a rovarvilág – meglehetősen bonyolult – ma érvényes rendszerét itt bemutassuk. Ezért csak röviden utalunk arra, hogy van a rovaroknak egy fejlődéstörténetileg ősibb, de nem egységes eredetű csoportja, amelyekre az jellemző, hogy elsődlegesen szárnyatlanok (Apterygota). Emellett van egy fejlettebb, és számos bizonyíték alapján egységes eredetű és jóval változatosabb másik csoport, amelynek tagjai elsődlegesen szárnyasok (Pterygota: pl. kérészek, szitakötők, egyenesszárnyúak, poloskák, kabócák, recésszárnyúak, bogarak, hártyásszárnyúak, lepkék, kétszárnyúak), és szárnyatlanságuk csak másodlagosan, mint leegyszerűsödéses jelleg (pl. bolhák, tetvek) jön létre.
Az ízeltlábúak másik nagy csoportja – szintén eredetileg tengeri életmódú ősi alakokból kiindulva – teljesen más úton hódította meg a szárazföldet. Náluk a csápok elcsökevényesedtek. Harmadik fejszelvényükön sajátos, eredetileg ollószerű felépítésű végtag, a csáprágó található, az egész csoport erről kapta a nevét: csáprágós ízeltlábúak (Chelicerata). A következő fejszelvény végtagja, az ún. tapogatóláb tölti be a csáp funkcióját, míg az utolsó két fejszelvényen járólábként működő végtagok vannak. Ha még a két elülső, járólábakat viselő testszelvény is a fejhez csatlakozik, ún. előtest jön létre, amelyhez ily módon négy pár járó végtag tartozik. Közismert csáprágós ízeltlábúak pl. a skorpiók, a pókok, a kaszáspókok, az atkák és a kullancsok.
Az ízeltlábúak egyik nagy csoportja a fején egy vagy két pár tapogató-szagló funkciójú végtagot: csápot visel. Ezeknél az ízeltlábúaknál a szájszervek felépítése is azonos: három pár végtag eredetű, páros függelékből alakultak ki. Ezeket az ízeltlábúakat nevezzük összefoglalóan csápos ízeltlábúaknak (Antennata). Közülük az egyik nagy, igen változatos testfelépítésű csoport legtöbb képviselője megmaradt az eredeti életközegben: a tengerben; aránylag sok még köztük az édesvízi, nagyon kevés viszont a szárazföldi életmódú. Ők a rákok (Crustacea). A csápos ízeltlábúak másik nagy csoportja a szárazföldi életmódhoz alkalmazkodott. Náluk légcsöves légzés alakult ki, ezért őket összefoglalóan légcsöves ízeltlábúaknak (Tracheata) nevezzük. Közéjük tartozik néhány kisebb fajszámú és csak részben közismert csoport – pl. százlábúak (Chilopoda), ikerszelvényesek (Diplopoda) – mellett az állatvilág magasan legnagyobb fajszámú csoportja: a rovarok (Insecta). Arra itt nincs módunk, hogy a rovarvilág – meglehetősen bonyolult – ma érvényes rendszerét itt bemutassuk. Ezért csak röviden utalunk arra, hogy van a rovaroknak egy fejlődéstörténetileg ősibb, de nem egységes eredetű csoportja, amelyekre az jellemző, hogy elsődlegesen szárnyatlanok (Apterygota). Emellett van egy fejlettebb, és számos bizonyíték alapján egységes eredetű és jóval változatosabb másik csoport, amelynek tagjai elsődlegesen szárnyasok (Pterygota: pl. kérészek, szitakötők, egyenesszárnyúak, poloskák, kabócák, recésszárnyúak, bogarak, hártyásszárnyúak, lepkék, kétszárnyúak), és szárnyatlanságuk csak másodlagosan, mint leegyszerűsödéses jelleg (pl. bolhák, tetvek) jön létre.
Az ízeltlábúak másik nagy csoportja – szintén eredetileg tengeri életmódú ősi alakokból kiindulva – teljesen más úton hódította meg a szárazföldet. Náluk a csápok elcsökevényesedtek. Harmadik fejszelvényükön sajátos, eredetileg ollószerű felépítésű végtag, a csáprágó található, az egész csoport erről kapta a nevét: csáprágós ízeltlábúak (Chelicerata). A következő fejszelvény végtagja, az ún. tapogatóláb tölti be a csáp funkcióját, míg az utolsó két fejszelvényen járólábként működő végtagok vannak. Ha még a két elülső, járólábakat viselő testszelvény is a fejhez csatlakozik, ún. előtest jön létre, amelyhez ily módon négy pár járó végtag tartozik. Közismert csáprágós ízeltlábúak pl. a skorpiók, a pókok, a kaszáspókok, az atkák és a kullancsok.
V. Z.
