Otthona a Kárpát-medence
Otthona a Kárpát-medence
Bár a haragos sikló a Budai-hegyekből már csaknem teljesen kipusztult, egy aprócska gyíkfaj, amely többek közt szintén itt él, korántsem került ilyen veszélybe. A magyar vagy pannon gyík (Ablepharus kitaibelii fitzingeri), úgy látszik, nemcsak méreténél fogva van kevésbé kitéve a hüllőktől általánosan irtózó emberek vandál, pusztító kedvtelésének, rejtett életmódja és széles alkalmazkodóképessége is lehetővé teszik, hogy egyedszáma és élőhelyei nemhogy csökkenjenek, hanem az utóbbi években emelkedni látszanak. A pannon gyík sok tekintetben eltér a többi magyarországi gyíkfajtól, ami megmutatkozik abban is, hogy nem az eddigiekben megismert nyakörvös gyíkok családjába soroljuk, hanem az ún. vakondok-gyíkfélék (Scincidae) közé. Ezek az állatok általában a talaj felső rétegeiben a növényzet alatt, kövek, gyökerek között töltik életüket, és ehhez alkalmazkodott testfelépítésük is. Alakjuk hengeres, a fej a törzstől alig különül el, lábaik kicsinyek, inkább ásásra módosultak. Pikkelyeik kerekdedek, ún. cikloid pikkelyek, egymást tetőcserépszerűen fedik. A szemet a pannon gyík esetében összenőtt, átlátszó szemhéj fedi, pislogni nem képes, ezért tekintete ugyanolyan merev, mint a kígyóké. Pupillája kerek.
A pannon gyík szóban forgó alfaja valóban a Kárpát (Pannon)-medencére jellemző: hazánkon kívül Szlovákiában, Romániában és a volt jugoszláv területeken honos. Neve azonban nemcsak ezért lehetne pannon gyík: első leírója Kitaibel Pál (1757–1817), a neves magyar botanikus és természetbúvár volt, aki 1797-ben Baranya megyei gyűjtőútján fogott az addig ismeretlen gyíkból egy példányt. Kéziratban maradt latin nyelvű naplójában (Iter baranyense”, 1799) Lacerta nitida néven említi az állatot. Később két eleven példányt küldött Bécsbe, az akkori híres herpetológushoz, Schreibershez, aki Scincus pannonicus néven emlegette azokat. Leopold Fitzinger (1802–1884) volt az első, aki 1829-ben, sajnos formailag megint csak nem kielégítő módon, leírta az állatot. Végül 1952-ben nyerte el mai tudományos nevét a kis gyík, mégpedig mindkét, vele foglalkozó tudós emlékére Ablepharus kitaibelii fitzingeriként.
Pannon gyík
A pannon gyík mindössze 8–11 cm teljes hosszúságú, egyszínű, bronzosan csillogó sötétbarna vagy feketés állat, amely gyors, sikló mozgással tűnik el a növényzetben vagy a laza talajban, ha megzavarjuk. Hazánkban szigetszerű foltokban él sok helyen, homokos (pl. Fót, Gödöllői-dombság, Kecskemét), mészköves (pl. Budai-hegység, Vértes, Bakony, Bükk, Aggtelek), vulkanikus (Mátra: Szarvaskő, Balaton-felvidék: Szentgyörgy-hegy) talajon egyaránt, de az utóbbi években egyes mezőgazdasági területek szélére is kihúzódott, gyakran alig néhány méterre a szántástól. Mindig a napsütötte, rövid füvű gyeptársulásokat részesíti előnyben, ahol a legtöbbször a talajban vagy a fű gyökerei között rejtőzik. Táplálékát apró ízeltlábúak: rovarok, pókok, százlábúak alkotják. Öt-hat aprócska, hosszúkás tojását a nyár elején rakja le a homokos, laza talajba, amelyekből az alig 4-5 cm-es kicsinyek augusztusban kelnek ki.
Pannon gyík élőhelye: a budaőrsi Csíki-hegyek
