I. OSZTÁLY: NYILFÉRGEK (CHAETOGNATHA)
I. OSZTÁLY: NYILFÉRGEK (CHAETOGNATHA)
A nyílférgek üvegszerűen átlátszó állatok. Kizárólag tengerlakók; a tenger felszíni rétegeiben nagy tömegekben találjuk ezeket a rendkívül ügyesen úszó állatokat. Majd a csukához hasonlóan, vízszintes lesőhelyzetben helyezkednek el, majd pedig nyilsebesen törnek zsákmányukra, mely a plancton mindennemű apró állataiból, álcáiból telik ki. A vadászatra kitűnően fel vannak szerelve; karcsú testük – mely Slabber Mártonnak, a holland természetbúvárnak már 200 évvel ezelőtt alkalmat adott arra, hogy az állatokat nyílféregnek (Sagitta) nevezze – hátsórészén vízszintesen álló úszópárral van ellátva; az úszók, a halak hasonló szervei értelmében, sugarak segítségével vannak kifeszítve, s hátrafelé a páratlan vízszintes farokúszóba mennk át. Eleven mozgásuk következtében kitűnő érzékszervekkel vannak ellátva. Így kerekded fejükön egy pár szem és egy pár tapogató képződik. Zsákmányukat erősen fejlett s több horogból álló állkapcsi készülékük segítségével ejtik hatalmukba.
2. Nyílféreg, Spadella cephaloptera Busch.
A nyílférgek kettős ivarúak, hímnősek. Tágas testüregük van, amely két sövénypár segítségével három részre, a feji, törzsi és farki üregre tagolódik. A törzsben helyezkednek el a páros petefészkek, holott a hím csíraszervek a hátulsó szelvényben fejlődnek.
Legnagyobb közöttük a Sagitta hexaptera Orb., mely 7 cm-nyire is megnő; a meleg- és a mérsékeltégövi tengereket népesíti be. A S. bipunctata Q. G. 1–2 cm hosszúságú s inkább partlakó. Az ábránkon látható Spadella cephaloptera Busch félcentiméter hosszú; az Atlanti-óceánnak és a Földközi-tengernek lakója. Egyes fajok a mély tengerekbe is behatolnak. Grassi a nyílférgeket Messina közelében oly nagy tömegekben találta, hogy az állatok a tenger felszíni rétegét, betűszerint véve, teljesen elfoglalták.
A nyílférgek a tojásból egyenesen fejlődnek. A középső csíralevél s a benne képződő testüreg az ősbél hátoldali részéről lefűződő, hosszanti redőkből fejlődik. A középső csíralevélnek ez a képződési módja, egészen eltér a többi Gyűrűsféreg testüregképződésétől és nagymértékben emlékeztet minket arra a fejlődési módra, melyet a gerincesekben, illetőleg azok őseiben, a Tunicata- és az Amphioxus-féle állatokban ismerünk meg. Mivel e mellett a nyílférgek és a gerinchúrral ellátott állatok alkata között egyéb hasonlóságot is lehet észleni, némely búvár a nyílférgek és a gerinchúrosok között rokonságot lát. Mások felfogása szerint azonban a hasonlóság csak véletlennek a következménye, amiért ezek a nyílférgeket szívesebben osztják a gyűrűsférgek közé.
