Kossuth Ferencz levele.
Kossuth Ferencz levele.
Helfy Ignácz országgyülési képviselő urnak.
Kedves jó barátom!
Édes atyám iratainak jelen kötete az első, melyet halála után rendeztél és a nyilvánosságra fogsz bocsátani.
Neked és a magyar olvasó közönségnek tartozom azzal, hogy ez alkalomból nehány szót intézzek hozzád.
»Ha bizni van mit, földi sejtelemben«, és lát a magasból az elhunytak szelleme, akkor tudom, hogy jól fog esni annak a szellemnek, mely a kerepesi-uti sirból őrködik a magyar nemzet felett, az, hogy te folytatod azt a munkát, melyben eddig is nagy részed volt, és hogy kedves halottunk hű fiai abban is követték az ő (többször nyilvánitott) akaratát: hogy a te avatott kezeidbe tegyék le azt a kincset, mely kétszeresen becses, mert a siron tulról szól a szellem, mely ezentul a nagybecsü iratokból fog sugárzani a hazára.
Mindenekelőtt irányodban egy kedves kötelességet akarok leróni, öcsém nevében is, forró köszönetet mondva neked azon odaadó buzgalomért, fáradhatatlan munkásságért és felülmulhatlan lelkiismeretességért; melyeket atyám iratainak közzététele körül kezdettől fogva mindvégig kifejtettél.
Csak én tudom, mily vigaszt és megkönnyebbülést hoztak boldogult édes atyámnak önzetlen baráti fáradozásaid élete végszakában.
Csak én tudom, hogy a magyar olvasó közönség első sorban neked köszönheti, hogy ez örök becsü iratoknak birtokába juthatott; mert csak neked sikerült leküzdeni édes atyánkban azt az ellenszenvet, mely visszatartotta attól, hogy oly munkához fogjon, melyben ki nem kerülhette, hogy önmagáról is szóljon.
Továbbá te hoztad létre a szerződést az Athenaeum-mal, a mely társaság e szerződést nem csak hiven teljesitette, hanem édes atyám iránt mindvégig a lehető legnagyobb jó indulatot és előzékenységet tanusitotta, a miért e társaság igazgatóságának ezen alkalommal külön köszönetet mondok.
Már Turinban, közvetlenül a nemzeti gyász és veszteség első napjaiban, felkértünk téged, hogy a hátramaradt kéziratok sajtó alá rendezését magadra vállalni sziveskedjél, ugy mint magadra vállaltad e rendezést az előbbeni köteteknél, édes atyánk akaratából, az ő életében.
Te el is fogadtad e nehéz feladatot, hű baráti vonzalmad és magyar szived fájdalmának egész teljével.
Tehát öcsém és én reád biztuk e megtisztelő, bár nehéz és fáradságos feladatot, nem csak azért, mert legrégibb és leghivebb barátainknak egyike vagy, de főkép azért, mert ez volt édes atyánknak többször kifejezett óhaja.
Reád biztuk e feladatot mert az eddig megjelent köteteknél is hű és buzgó rendezője voltál a nagy becsü iratoknak.
Reád biztuk, mert te az maradtál, a ki voltál, és a kit ő egy alkalommal »legigazibb; leghűbb barátjának« nevezett.
Te harminczhat éven át szakadatlanul érintkeztél a kedves elhunyttal; téged minden ügyeibe beavatott és rólad nekem mindig ugy beszélt, mint olyan barátról, kiben nem csalatkozott soha.
Te vagy tehát leginkább abban a helyzetben, hogy irodalmi hagyatékát az ő szándékai szerint s az ő szellemében rendezzed.
Ne lankadjál a nehéz munkában, és fogadd baráti odaadásoddal azt a megbizást, melyet öcsém nevében is megujitok, midőn felkérlek téged, hogy kedves halottunk hátramaradt iratait, melyek a nyilvánosságra voltak általa szánva, ugyszintén az elszórtan már megjelent összes iratait, valamint a hazában s a külföldön tartott beszédeit, értekezéseit és felolvasásait sajtó alá rendezni sziveskedjél, és e megbizás elvállalásával elhunyt barátod óhajának eleget tegyél.
Tudod, mint én tudom, hogy nagy szellemi kincset bizunk reád; oly kincset, mely nem csak a mienk, de a nemzeté. E tudat és az a szeretet, mely szivedben túlélte a sirt és veled fog sirba szállani, vezéreljen téged a nagy, hosszu és fáradságos munkában.
Majd jönni fog azon idő, midőn te is nyugalomra térsz és a Kossuth név egy emlék marad; – akkor neved, ezekhez az iratokhoz csatolva, ott fog maradni a honfi szivekben, és téged honfiui szolgálataid mellett ugy fog ismerni az utókor, mint Kossuth Lajos barátját.
Hogy barátja voltál a kedves halottnak, azt sokszor ismételte ő; hogy hive maradtál az ő emlékének, azt legjobban tudom én, a ki hozzád e sorokat intézem.
Budapest, 1895. márcz. 31.
Igaz barátod
Kossuth Ferencz.
