4. Debrecen, 1849 április 16. Kossuth felajánlja Batthyány Kázmérnak a külügyminiszteri tárcát.

Full text search

4. Debrecen, 1849 április 16.
Kossuth felajánlja Batthyány Kázmérnak a külügyminiszteri tárcát.
A nemzetgyülés folyó hó 14-én tartott országos ülésében a Habsburg–Lotharingiai Házat, a magyar nemzet elleni árulása, hitszegése, és fegyverfogása miatt: Magyarország, a vele egyesült Erdély, és hozzá tartozó minden országok és tartományok feletti uralkodásból, a nemzet nevében örökre kizárván, kirekesztvén és az ország területéről és minden polgárjogok élvezetéből számkivetvén:
Egyszersmind parancsolt velem, hogy a nemzet ügyeit egy általam alakitandó s velem együtt felelős ministeriummal addig, amig a nemzet másként nem intézkedendik, kormányozzam.
Én tehát, mint a nemzet kormányzó elnöke, ezennel felkérem Önt, és felkérem azon önzéstelen meleg hazaszeretetére, mellynek már már egyéves szabadsági harczunk viszontagságteljes folyama alatt legszebb, legfényesebb példáit adni folyton és csüggedetlenül buzgólkodik,* – hogy a külügyi tárczát elfogadni, s minthogy a nemzet által ünnepélyesen kimondott függetlenségi ügy a külhatalmasságokkali érintkezést sürgetőleg veszi igénybe, mihelyt oda küldendő utódja* megérkezik, Debreczenbe sietni, s tárczájának átvételével hazafiui babérjait ujabbal tetézni sziveskedjék.
Batthyány Kázmért Kossuth febr. 12-én a szerb felkeléstől a császáriaktól fenyegetett déli megyék katonai vezérévé és teljhatalmú országos biztosává nevezte kik. (L. Kossuth a Honv- Bizottmány élén, II. Rész 409. s köv. l.) Március és április folyamán a vezérré kinevezett Perczel oldalán részese Perczel nagy katonai sikereinek.
Batthyány utódjává Kossuth ápr. 18-án Haczell Mártont nevete ki. (L. később 15. sz. alatt 28. s köv. l.)
Ered. fogalm. Kossuth s. k. kiegészítésével.
O. Lt. OHB 1849 : 5699.
Mellette a hadbírósági nyomozás céljára készült német fordítás.

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi