– Itt lakik Erzsébet – mondta a szürke lovag szürke társának az erkély alatt, ahol lovaikkal megállottak.
Megállottak, és az esti szél lengette alakjukat, mint a légvonat lengeti a kulisszákat a nyári színkörökben.
A kis tanítónő odafönn arra gondolt, hogy az órák, amelyek a századok folyamán néki életül adattak, eddig mindig kegyetlen gyorsasággal leperegtek, ezért ez alkalommal nem sokáig tétovázott. Kendőjét vállára dobta, és sietve az utcára indult, ahol a lovagok állottak.
– Erzsébet! – rebegte a szürke lovag, mint mikor a szél lengeti a faleveleket.
– Itt vagyok! – sóhajtotta a leány.
A lovag kezét nyújtotta, és Erzsébet a következő percben már ott ült a nyeregben a lovag háta mögött.
A szürke lovak nesztelenül vágtatni kezdtek. Miklós, az öreg kissé elmaradt a fiatalok mögött.
– Ne siessetek – kiáltotta utánuk. – Éjfél még messzire van. Addig régen elérjük a sírboltot várunkban.
A budai tornyok az est sötétségébe merültek. Éjszaka, sűrű éjszaka volt. Csupán a Dunán ragyogott egy-két kis lámpás az éj tengerében.
Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!
Caută în cea mai mare arhivă digitală de ziare din Europa de Est, ce conține reviste, publicații științifice, săptămânale și cotidiene.