TRÜKKÖK - ESZKIMÓ MÓDRA
TRÜKKÖK - ESZKIMÓ MÓDRA
Igavonó állatként az eszkimó kutya meglepően nehéz terhet képes elhúzni, méghozzá jelentős sebességgel. A gyorsabb haladás végett a terhet rendszerint korlátozzák úgy, hogy az állatok összsúlyával legyen egyenlő. Normális haladáshoz a vontatott teher súlya a csapat súlyának mintegy másfélszerese.
A haladási sebesség természetesen több tényezőtől függ. A kutyák kondíciójától, a teher nagyságától és mindenekfelett a hótakarótól. Kedvező körülmények között és könnyű teherrel egy jó csapat óránként átlagosan 6-8 mérföldet tesz meg. Lejtőn lefelé elérhetik az óránkénti 20 mérföldes sebességet is, de az emelkedőkön természetesen lelassulnak. Szokásos járásmódjuk a gyors, ütemes ügetés, amit órákon keresztül tartanak. Egyes kutyák - nyilvánvalóan pihenésképpen - olykor átváltanak az ügetésből a galoppba. A leghosszabb hiteles távolság, amelyet egy szánhúzócsapat valaha is egyhuzamban megtett: 100 mérföld, alig 18 óra alatt (Ez az adat természetesen nem tévesztendő össze a szánversenyek eredményeivel, ahol - mint majd később látni fogjuk - különösen a szibériai huskyk könnyű szánt húzva, bizony figyelemre méltó időket futnak. Mindenesetre tudomásul kell venni, hogy az eszkimó kutya elsősorban munkakutya, és nem a szánhúzóversenyek sztárja!)
- fila brasileiro
- és a hatodik: az akita
Tutanhamon híres festett ládája, amely a fáraót ábrázolja, amint elpusztítja az ázsiaiakat. A ló lábánál jól kivehetők Tutanhamon harci kutyái
Kutyaszán
Tréning hó nélkül (Pasztosics Renáta felvétele)
Száguldó huskyk
Alaszkai kutyafogat
Pihennek a "sarkvidék hajói"
Az eszkimók által eredetileg használt befogási mód, amelyet mind a mai napig kedvelnek, az volt, hogy minden egyes állatot külön száron kötöttek a szánhoz. Ezt később felváltotta az alaszkai befogási mód, amikor a kutyákat párosával kötötték a központi vontatókötélhez Az eszkimók eredeti szánjai meglehetősen ormótlan tákolmányok voltak; tömör tutajfából készültek, és a faléceket fókabőrrel kötözték össze. Akadtak olyan járművek is, amelyet kizárólag állati csontból készítettek, mi több, végszükség esetén fagyasztott rozmárbőrből is rögtönöztek szánokat. A bőrt először vízzel átáztatták, majd nagyjából szánformára alakították, s miután megfagyott, legalább olyan erős szán lett belőle, mintha bármilyen más anyagból készült volna. Az eszkimók másik zseniális ötlete az volt, hogy a szántalpakat bevonták jéggel. Ez viszonylag könnyűvé tette a szánhúzást alacsony hőmérséklet mellett olyankor, amikor a hó állaga hasonlított a homokéhoz... Ilyen hóviszonyoknál mind a csontból, mind pedig az acélból készült szántalpak nehezen haladtak előre, az állatoknak jóval erőteljesebben kellett húzniuk, a jéggel borítottak viszont simán siklottak a havon.
A szánhúzócsapat létszáma általában 4-20 kutya: a legáltalánosabb azonban a 7-10-es létszám. Minden csapatban van egy "vezér", amelyet arra tanítanak, hogy különböző utasításoknak engedelmeskedjen. Ezek a parancsszavak általában a következők: indulj, állj, jobbra, gyorsabban, feküdj! A szánvontatás nehéz mestersége és az egész "csapatmunka" eredményessége elsősorban a vezérkutyától függ. Erre a megtisztelő, de nehéz "szerepre" 10 állat közül csak egy alkalmas. Az ideális vezérkutya gyors, engedelmes, eszes és önálló. A jó együttesnél persze az is fontos, hogy a szán hajtója minden kutya temperamentumát alaposan ismerje.
Különféle befogási módok
Az eszkimó kutyák kiképzése általában 6 hónapos korukban kezdődik. Rendszerint sokkal könnyebben tanulnak, mint a nem szánhúzó fajták. A szánvontatási kiképzés úgy folyik, hogy a fiatal kutyákat gyakorlott "öregek" közé fogják. A "kezdők" eleinte persze csak játszanak, és nem húznak, azonban meglepően rövid idő alatt megértik, hogy mit kívánnak tőlük. A lényeg - mint tulajdonképpen minden betanítás vagy kiképzés során - itt is a fokozatosság és a türelem elve.
