hebeg
hebeg [e-ë] ige -tem, -ett, -jen [e, ë, ë] (hangutánzó)
tárgyatlan <Zavarában, izgalmában> akadozva beszél; dadog (2). Annyira megijedt, hogy csak hebegni tudott. Felugrott, s elkezdett hebegni … s kapkodta a szókat. (Móricz Zsigmond) || a. tárgyas <Zavarában, izgalmában> akadozva mond vmit. Félek tőle – hebegte a leány. Ijedten tekintett fiára, s hebegett valamit. (Tolnai Lajos) || b. (ritka) Dadog (1).
Igekötős igék: elhebeg; összehebeg.
hebegés; hebegő.
