HAL, (3), (az erősebb leheléstől, V. ö. H betű); alakjára s ragozására nézve az önhatók közé tartozik, mintha t. i. az alany önmunkássága, önkéntes odaengedése által lehelne végsőt; halálozik szóban már megvan a szenvedés (ik) fogalma. Önh. m. halt v. holt, htn. halni. Törökül öl-mek (halni), elűl, mint minden önhangzón kezdődő szónál, gyönge lehellettel, mintha volna ‘ölmek; innen ölüm am. halál, öledsek am. halandó. Megvan a finn kualit, kálomo, votják kulon, wogul kalam, chalal, ostyák kul stb. szókban is. Mondjuk a magyarban általán mindenről, mi élni megszünik, de különösen az emberről; a többi állatokról pedig vész, döglik; a köznép az egyetlen méhet veszi ki, melyről azt mondja, hogy meghal, és nem: döglik. Ellentéte: él. Él hal érte. Érted halok, érted élek, száz leányért nem cseréllek. (Csokonai). Halni, veszni valami után, am. igen megszeretni, s megkivánni. Vízbe halni. Nyavalyában, csatában meghalni. Bele halni valamely nehéz munkába. Lassanként elhalnak a régi ösmerősök. Meghalt a gyermek, oda a komaság. (Km.). A czigány nem hal a vízbe. (Szójáték). Éltek, holtak, nincsenek. A régieknél hol, innét a régi temetési beszédben: halálnek halálá(v)al holsz. A Müncheni codexben is mindenütt megholt, megholtanak áll. V. ö. HALOTT, HOLT.
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!
Caută în cea mai mare arhivă digitală de ziare din Europa de Est, ce conține reviste, publicații științifice, săptămânale și cotidiene.