világégés
világégés: 1. A fogalom. a) 2Pét 3,7.10.12: az ® ítélet napján (3,7), az ® Úr napján (3,10) a világ tűz martalékává válik. Ahogy a vízözön elpusztította az ősvilágot, a tűz is kozmikus katasztrófát idéz elő, a szó fizikai értelmében: az egek (vsz. az égboltozat) nagy robajjal megszakadnak, lángba borulnak, az elemek (a csillagok v. azok az elemi alkotórészek, amelyekből a világ áll) a tűz hevétől felbomlanak v. megolvadnak (3,10.12). – b) Az Úr napja bemutatásának hagyományos módjától 2Pét leírása szembeötlő módon eltér, mégpedig személytelen jellegénél fogva. Míg az ÚSz más helyein a győztes és üdvösséget hozó Krisztusnak személyes eljövetele áll az eszkatologikus események középpontjában, és a kozmikus jelenségek, ha elengedhetetlenek is, inkább csak díszletül szolgálnak; 2Pét ezeket a kísérő jelenségeket állítja elénk – tűz formájában – fő kérdésként a parúzia várásának leírásában, legalábbis negatív szempontból (a pozitív szempont az új ég és az új föld). A parúzia itt nem úgy értendő, mint Krisztus végérvényes eljövetele, dicsőségben (amire a 3,14 céloz, ha csak személytelenül is), hanem katasztrófának kell felfogni, amely a kozmosz pusztulását jelenti fizikai értelemben véve. – c) Ez azonban nem zárja ki, hogy a szóban forgó részlet tartalmát ne erkölcsi és szoteriológiai tanításként értelmezzük. A tűz fogalma az eszkatológiai üdvösségben való hit szolgálatában áll – egyszer Isten végét veti a bűnnek, a rossznak (vö. 3,7 és 3,9.11), új kozmoszt teremt, ahol az igazság lakik (3,13; vö. Iz 65,17; 66,22; Jel 22,1). A ~ tehát a szerzőnek a romlott jelen világ végéről alkotott elképzelését tükrözi, amelyre saját kora is rányomta bélyegét. – 2. Eredete. a) A ~ fogalmával a szibillai jóslatokban is találkozunk; ezek részletesen bemutatják, hogy miként fogja a világot a tűz megsemmisíteni. Rokon gondolatok a gör.-öknél, a perzsáknál és más népeknél is föllelhetők. Mint Hérakleitosz, úgy a sztoicizmus is számol egy időszakonként rendszeresen ismétlődő ekpüroszisz-szal amikor a világ áldozatául esik őselvének, a tűznek, hogy aztán újra létrejöjjön. A perzsa eszkatológia egy csillagot említ, amely a földre hull és az ércet a hegyekben megolvasztja; ebből tüzes lávafolyam támad, amely elönti a földet és iszonyatos kínokat okoz a bűnösöknek, az igazak azonban úgy fogják érzékelni, mintha langyos tejben fürdenének. – b) Jahve haragjával és az ítélet napjával kapcsolatban gyakran esik szó az ÓSz-ben a ® tűzről. A legtöbbször Isten fölségének v. büntetésének bemutatására szolgál (Iz 30,30; 60,15 kk.; Jer 15,14; 17,4; Mik 1,3 kk.; Náh 1,6; Mal 3,1.19), olykor azonban kozmikus méretekben is előfordul (vö. MTörv 32,22; Szof 1,18; Iz 51,6: „szétoszlik az ég, mint a füst”). Biztos, hogy a 2Pét elsősorban ezeken a hagyományos elképzeléseken alapszik. Másfelől viszont a szerző fizikai-kozmikus kérdések iránti érdeklődésének is volt szerepe a 2Pét megírásában; ui. apologetikai hajlamának is, amely arra sarkallta, hogy szkeptikus olvasói számára az Úr eljövetelének hittételét felfoghatóvá tegye. Mindez együtt a hellén eszmék hatását teszi valószínűvé.
