Szentgyörgyi István
Szentgyörgyi István (Diósjenő, 1842. febr. 20. – Kolozsvár, 1931. okt. 20.): színész. Debrecenben tanult, teológusnak készült, de 19 éves korában színésznek szegődött Latabár Endre kassai színtársulatához. 1867-ben Molnár György budai Népszínházának tagja, 1870-ben innen szerződött a kolozsvári Nemzeti Színházhoz, amelynek haláláig tagja maradt. 1931-ben Greguss-díjat kapott. Bámulatos testi ereje volt, élete 89-ik évében még színpadon szerepelt. Hosszú pályafutása alatt a színpadi alakok százait elevenítette meg, klasszikus drámákban, társadalmi darabokban és népszínművekben egyaránt, de legmaradandóbb emlékűek m. népi alakjai. A némafilm-korszakban filmszerepeket is vállalt. Kolozsvári tartózkodása idején Janovics Jenőnél kezdett filmezni. – F. sz. Harpagon (Molière: A fösvény); Lucifer (Madách: Az ember tragédiája); Julius Caesar (Shakespeare); Jago (Shakespeare: Othello); Tiborc (Katona: Bánk bán); Márton (Szigligeti: Csikós); Gonosz Pista (Tóth Ede: Falu rossza); Feledi (Csepreghy: Piros bugyelláris). – I. f. Bánk bán (1914), Éjféli találkozás (1915), Tanítónő (1917), A vén bakancsos és fia a huszár (1918), A kém (1922). – M. Emlékeim (Kolozsvár, 1923). – Irod. Ferenczi Zoltán: A kolozsvári színészet és színház története (Kolozsvár, 1897); Sz. Album (Kolozsvár, 1911); Janovics Jenő: A Farkas utcai színház (Bp., 1941); Galamb Sándor: A magyar Laroche (Film Színház Muzsika, 1966. 41. sz.).
