tüzelőanyagok: A II. világháborút megelőző időszakig nem volt rendszeres, az egész országot s valamennyi társadalmi réteget kiszolgáló tüzelőanyag-kereskedelem. A paraszti lakosság, kisvárosi, mezővárosi, falusi szegénység a helyben föllelhető tüzelőanyagokat használta. Elsősorban fát, ahol ennek természeti és jogi feltételek kedveztek. Kemencében, főzőpadkán a gallyfa önmagában is alkalmas tüzelőanyag, a lakóhelyiség fűtését is ellátó erdélyi nyílt tűzhelyen viszont vaskos hosszú hasábokat égettek. A vízmenti vidékeken a nád és a sás a kemencék jelentős tüzelőanyaga volt. Kiváló, kedvelt tüzelő a szőlővessző-venyige. Rőzsének vidékenként különböző gallyfát gyűjtöttek. A gabonatermesztés méreteinek kiszélesítésével a szalma is az elsőrendű tüzelőanyagok közé került. A kukorica-, napraforgótermesztés elterjedésével a növényi szárakat, torzsát-tőrészt, valamint a lemorzsolt csutkát szintén gyakran tüzelték el. A lerágott gabonaszárakkal (→ízik) – amit a jószág a jászolban hagyott – szintén fűtöttek. Innen az időjárásjósló mondóka: „Ha fénylik gyertyaszentelő, az íziket vedd elő!” Kényszerűségből az állati trágyát is felhasználták szárítva fűtőanyagként, de szalmával, törekkel keverten, formába vetve mint →tőzeget (→árvagané) kifejezetten tüzelési célra készítették el. Természetesen a tüzelőanyagok minősége, éghetősége, salakanyag-tartalma befolyásolta a tüzelőberendezések alakulását, szerkezetét, használatát, s közvetve a lakás használatát is. A nagy salaktartalmú, hirtelen lánggal égő szalmaszerű anyagok nagy tűzterű, nagy térfogatú kemencék kiépítéséhez vezettek. A fahasználat szabadsága, lehetősége viszont fenntartotta a kályha-, ill. kandallóhasználatot. A fa használata azonban fokozatosan a paraszti erdöllés, →faizás korlátozásával visszaszorulóban volt. A trágya, tőzeg felhasználását a mezőgazdasági termelés intenzívvé válása szorította ki – szükség volt a trágyára mint talajerő-fenntartóra. A nád-sás a vízszabályozások után vált helyi jelentőségűvé. A szalma, kukoricaszár, csutka felhasználása megszűnt a nagyüzemi gazdálkodás gépesítésével. A lignit, barnaszén, kőszén az I. világháború után kezdett szélesebb körben terjedni, de csak a II. világháború után vált országos jelentőségűvé, általánossá. A falusi tüzelőanyag-telepek kiépülése után rohamosan szüntették meg a hagyományos tüzelőberendezéseket. A különféle öntöttvas, samottozott, zománcos tűzhelyek, kályhák a tüzelőszer-kereskedelemmel, annak községi megjelenésével egy időben váltak általános használatúakká. (→ még: tűzrevaló) – Irod.Kiss Lajos: A boglyakemence és élete Hódmezővásárhelyen (Ethn.. 1953).
Filep Antal–Kisbán Eszter
Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!
Caută în cea mai mare arhivă digitală de ziare din Europa de Est, ce conține reviste, publicații științifice, săptămânale și cotidiene.