Aristides,
Aristides, ’Αριστειδης, körülbelül harmincz államférfi, író, festő stb. fordul elő e néven. Nevezetesebbek. – 1. A. a híres athenaei államférfi, Lysimachus fia, az Antiochis phyléhez tartozó Alopece községből, Kr. e. 540 körül született. A pisistratidák elűzetése után Clisthenesszel együtt Solon alkotmányának helyreállításáért küzdött (Plut. Erist. 2, 1) s Athenae egyik legbefolyásosabb államférfija volt. Az első perzsa háború kitörésekor saját phyléjét vezetve egyike volt a tíz hadvezérnek s Marathon mellett vitézül harczolt (Plut. Arist. 5. Herodot. VI. 110), a miért 489/8. évre archonnával választották. Themistocleshez való viszonyáról sok meseszerű is maradt fenn, de annyi bizonyos, hogy legalább kezdetben Themistoclestől eltérőleg vélekedett Athenae szervezendő tengeri hatalmáról s magára vonta e dicsőségre vágyó államférfi irigykedését. A nép Themsitocles nagyratörő terveit támogatta s a conservativebb természetű A.-t, kit pedig az «igazságos» melléknévvel tisztelt meg, cserépszavazattal 484/3-ban tíz évi számkivetésbe küldötte. Herod. VIII. 79. Plut. Arist. 7. Corn. Nep. Arist. 1. A. semmit sem tett e szigorú határozat meggátlására; a tíz évi számkivetést azonban nem töltötte ki, mert előbb visszahivatott és vitézül küzdött a salamisi tengeri ütközetben, sőt versenytársát maga értesítette a perzsa hajóhad mozdulatairól. A Plataeae mellett 479-ben vívott ütközetben is mint vezér derekasan harzcolt. Az ő és Cimon méltányossága vitte ki, hogy a Pausanias önkénykedése miatt elkeseredett kisázsiai görögök Athenae szövetségéhez csatlakoztak. Herod. IX. 18. Plut. Arist. 11. A. a legnagyobb igazságossággal állapította meg, mennyivel járuljon minden egyes állam a hajóhad költségeihez; a közös pénztárt Delosba helyezte s Athenae érdekeit így is érvényre tudta emelni. Számkivetése után Themistoclesszel többé nem volt ellenséges viszonyban, úgy hogy ennek későbbi számüzetésében semmi része sem volt. Úgy látszik 467-ben halt meg nagy szegénységben. (Plut. Arist. 26. Nep. Arist. 3. Plat. Gorg. 81), annyira, hogy a temetési költséget is az állam viselte; a nép a nagy férfiú iránt azzal rótta le háláját, hogy két leányát s méltatlan fiát a legnagyobb kegyelettel vette körül, őt magát meg az egész ókor magasztalva emlegette Miltiades, Themistocles és Pericles mellett. Későbbi időben neki tulajdonítottak több, csak az ő halála után életbe lépett ujítást, pl. (Plut. Arist. 22 szerint) az archoni hivatalnak az összes polgárokra való kiterjesztését (l. most Arist. pol. Ath. 26, 2) s a delosi pénztár áthelyezésének ellenzését. A reá vonatkozó specialis értekezések össze vannak állítva Hermannál (Gr. Staatsalt. 72. §), de elavultak. L. most a Pauly-Wissowa f. reál-encyclopaediában Judeich czikkét. (116. á.) – 2. Thebaei származású festő Kr. e. 370–350 körül; különösen csataképeiről volt híres; egy képén, mely a perzsák és a macedonok harczát ábrázolta, száz alak volt s a képet ezer mináért vásárolták meg. – 3. Miletusi A. Kr. e. az I. vagy II. században élt; szerelmi elbeszéléseket írt, melyek vala; innen vette a mű nevét is: Μιλησιακα. Ő volt megalapítója a görög regényes elbeszélésnek; élénk előadását annyira kedvelték, hogy művét a rómaiak is lefordították. Cornelius Sisenna, a híres annalista fordította le «Fabula Milesiae« czím alatt. Töredékek a fordításból Büchelernél, Petronius3 237; az eredetiből: Müller, Fragm. hist. Graec. IV. k. 430 l. Az ő nyomdokain haladt Lucianus is a híres «Asinus» a megirásánál Susemihl: Litteraturin der Alexandrinerzeit iI. – 4. Aelius A. híres görög rhetor, ki a mysiai Adrianiban született Kr. u. 129-ben; Smyrnában Polemont s Athenaeben egyéb híres grammatikusokat hallgatott s jeles szónokká képezte magát. Nagy útakat tett, de úti jegyzetei elkallódtak. Hosszas betegségekor állítólag Asclepius isten sugallta neki gyógyulása módját; e módokat írja le öt beszédben, melyek az álomlását legrégibb iratai. Számos beszédét a régiek, mint a patheikus előadás mintáig nagyra becsülték. Korunkig 55 beszédje maradt, melyeket 1722–30-ban Geeb, 1829-ben pedig Dindorff W. adott ki Lipcsében, három kötetben, scholionokkal. Róma dicsőítését a ’Ρωμης εγκωμιον-ban írta meg. Marcus Aureliusnál kivitte, hogy 178-ban a földrengés által tönkretett Smyrnát helyre állítsa; ezért Smyrna lakói neki szobrot emeltek. Kr. u. 190 körül halt meg. v. ö. H. Baumgart: Aelisu als Repräsentant der Kaiserzeit, Leipzig 1874. Cherbuliez: La ville de Smyrne et son orateur Aristid, Genčve 1863. A 117. á. a vaticani ülő szobor feje. – 5. A. Quintilianus a zenéről (περι μουσικης) írt műve révén vált híressé, három könyvében a rhythmusról a zenének nevelő hatásáról, a természeti tüneményekhez való viszonyáról szól. Számos forrásból merített műve, melyhez hangjegyek is vannak mellékelve, sok vitára adott okot. Először kiadta Meibom (Amstelodami 1652), a hangjegyekkel Fr. Bellermann: Tonleitern und Musiknoten (Berlin 1847) foglalkozott. Az egész mű kritikai szövegét Alb. Jahn adta 1882-ben (Berlin). – 6. Hires keresztény hitvédő, athenaei származású apologeta 117–138 körül; a görög bölcselőkből összeállitott velős mondatokkal kelt a kereszténység védelmére; K védőiratát Hadrianus császár elé terjesztette, hogy az üldözéseknek útját vágja. K. J.
116. Aristides.
117. Aristides Aelius (Vatican).
