A paizs. Kotorgárd. Bolda. Pavez.
A paizs. Kotorgárd. Bolda. Pavez.
A paizsnak többféle formája volt használatban. Leggyakoribb a négyszögalaku könnyü kotorgárd, melyet ujabb iróink németesen «tárcsá»-nak (ném.: tartsche, francz.: targe, arab: adarga vagy dárake) szoktak nevezni, a régi magyarság azonban ezt a nevet nem ismerte, a történeti magyar név a kotorgárd. Egyik változata csaknem szabályos négyszög, jellemző sajátsága a közép részén felölről lefelé futó félköralaku kidomborodás; ilyet találunk Berekszói Péter 1448-ki czímeres levelében (35. 1. – XIII. 8.), többször előfordul I. Miksa császár u. n. «Zeugbücher»-jeiben, legnevezetesebb emléke pedig az a Mátyás király nevével és czímerével ellátott kotorgárd (43. 15.), mely a párisi invalidusok házának tulajdonát képezi s másolatban a M. N Muzeumban is megvan. Miksa császár «Triumphzug»-jában a magyar urak ugyanilyen, csakhogy valamivel nagyobb paizszsal vannak ábrázolva (XVII. 10–11.) A kotorgárd egy másik változta volt a Mátyás- és Jagellókori huszárpaizs (XV. 1, 3. – 45. 5. – 47. 4 – 48. 5.), mely teknőalakúan volt meghajlítva s már nem képezett olyan szabályos négyszöget, mint az előbbi, hanem felső jobb sarkán a lándzsa számára bevágással volt ellátva, bal sarka pedig fölfelé kanyarodott úgy, hogy a fejet is eltakarta. Mindegyik változat rendesen festett virágokkal, czirádákkal, alakokkal volt diszítve s közép részén gyakran kiálló boglárral ellátva, mit őseink szlávosan uzának neveztek. A XV. századbeli könnyü paizsok közé tartozott még a kis kerek ökölpaizs (Fautschild, franz. boce, bocete, olasz: brochiero), régi magyar nevén bolda (l. XIV. 11), mely alapjában véve nem más, mint a honfoglaláskori «vért», csakhogy XV. századbeli formája Olaszországból, meg Provenceból terjedt el s jött hozzánk is. A nagy, nehéz gyalogsági paizs, a pavez (pavois) gvagyis a sajátképeni paizs úgy látszik, csak Mátyás korában, a fekete sereg fölállításával nyert nálunk nagyobb elterjedést. Boeheim a Miksa-féle Zeugbuchra hivatkozva, cseh eredetűnek mondja s a magyarságnál való használata is a csehekkel hozható összeköttetésbe. A fekete sereg magva ugyanis tudvalevőleg Giskra meghódolt cseh harczosaiból állt, már pedig a cseheknél ez a paizsforma a XIV. század vége felé megvolt, egyik legérdekesebb emléke ezen időtájból a turini fegyvertárnak az a cseh fölirattal és IV. Venczel cseh király (1378–1419) monogrammjával ellátott paizsa, mely az ezredéves országos kiállításon is be volt mutatva (rajzát közölte Szendrei Hadt. Eml. 561); ellenben az ilynemü kétségtelen magyar paizsok csakis Mátyás király monogrammjával vagy czímerével fordulnak elő (XV. 2, 4.); jellemző sajátsága a felső részének közepén kiugró órr, a közép részén végig futó s lefelé rendesen kiszélesedő hát, alja ívalakban van elvágva.*
Tagányi Századok. 1893. 314, 315. – Melich J. Nyelvt. Közl. 1895. XXV. 122. l. – Boeheim: Waffenkunde. 176–184. l. – A nehéz gyalogsági paizs különböző változatait l. Szendrei Hadt. Eml. 141, 176, 190, 192, 280; a kotorgárdot u. o. 170, 171, 179, 204, 224. l., a boldát 238. l. A kotorgárdot emliti Tomori Pál is 1520-ki végrendeletében: «Item hattam Ewth wy kothorgartoth.» Radvánszky B. Magy. családél. és házt. II. 3. l. –
