A pánczél részei. Gallér. Vállfővas. Vaskar. Könyökvas. Vaskeztyű. Lábvas. Térdvas. Vasczipő.
A pánczél részei. Gallér. Vállfővas. Vaskar. Könyökvas. Vaskeztyű. Lábvas. Térdvas. Vasczipő.
A vaslemezből készült rákfarkas nyakvédő gallér csak a XV. század vége felé kezdett elterjedni (39. 5. – 41. 1–2. – XIV. 12.); a század elején a sisakról lecsüngő sodronyvért szolgált a nyak védelmére, míg a XV. század derekán, mint Berekszóy Péter és Disznósy Miklós czímerei tanusítják (35. 1–2.), az alján csipkézett bőrgallér járta.
A kerek lemezből álló vállfővas, mint említettük, már az Anjouk alatt használatba jött s fenmaradt egész a XVI. század elejéig (XI. 6. – XIV. 1. – 39. 5. – 40. 7. – 41. 1–2.); gyakran különböző czifrázattal, Zápolyay István síremlékén czímerrel volt ellátva. (39. 1–2. 40. 7.). Mátyás korában különben a vállfővas már a váll alakjához simult (XIV. 12. 41. 3.) s a kerek lemezek rendeltetése nem a vállfő védelme volt, hanem a kar hajlatánál a vasmell és a tulajdonképeni vállfővas közti védetlen részt takarták. A XV. század vége felé kezdődik, hogy a vállfővasat a váll fölött kiálló gerinczczel látták el. (40. 8.). A vaskar vagy szerkar felső része a XV. század első felében gyakran pikkelyes vértből állt, csak alsó része volt lemezes (31. 1. – XIV. 3.); a Szlopnay-család 1432-ki czímerében a vaskar úgy felső, mint alsó részét két hosszában hasított lemez képezi, melyet szíjjal foglaltak össze (32. 11.), hasonlót látunk a mező-telegdi Sz. István-képen (29. 2.); a XV. század második felében a felső karvas rendesen rákfark alakuan összerótt lemezekből állt, az alsó vagy sima, vagy bordázott.
A bőrkönyök – úgy látszik – egész a XV. század derekáig fenmaradt s csak Mátyás korában kezdte a hegyes könyökvas kiszorítani. A vaskeztyű csak a XV. század második harmada felé kezdett elterjedni nálunk; a Zsigmondkori szójegyzékek már említik a «vaskezte», «vaskezthew» (ferrea ciroteca, feriterta) nevet, a maksai és derzsi falképeken azonban még bőrkeztyű van ábrázolva (30. 1. – 31. 1.); a kézfejet takaró vaslemez a mező-telegdi Sz. István-képen (29. 2.) s még világosabban a Szlopnay-család 1432-ki czimerén (32. 11.) látható, míg az ujjakat a bőrkeztyűre varrt vaspikkelyek védték; a vaskeztyűnek ezen formája különben már a prágai Sz. György-szobron is látható. (37. 1.). A teljesen kifejlődött vaskeztyűt csak a XV. század végéről származó emlékeinken találjuk.
A lábvas vagy régi nevén vasszár, mint említettük, már az Anjouk alatt kezdett használatba jönni, de mint a prágai Sz. György-szobron látjuk (37. 1–2.), a sima vaslemez csak a lábszár előrészét takarta, a hátsó rész védelméül a sodronyos vagy pikkelyes vasnadrág szolgált. Az egész lábszárat körülfogó vaslemezek a XV. században terjedtek el, ilyet látunk már Zsigmond korában Hervoja képén (XI. 6.) s a derzsi unitárius templom 1419-ki falfestményén (31. 1.); volt alsó és felső vasszár s ezeket a térdvas kötötte össze; előbb a vasszár sima lemezből állt, a XV. század dereka felé a több lemezből összerótt lábvas is előfordul, minőt a Rozsnyai János által 1445-ben készitett nagyszebeni oltárkép Sz. Lászlójánál látunk (37. 6.), ebből alakult a rákfarkas szárvas, minőt II. Lajos pánczélján találunk (44. 9.). A lábvasat kiegészítette a vasczipő (42. 9.), mely vaslemezekből volt összeróva s a gothikus izlésnek megfelelően hegyes orrban végződött; az egész korszak alatt ezt a hegyes orru formát találjuk, az a tulságos hosszú orr azonban, a mi a németeknél volt divatban, a mi emlékeinken nem fordul elő. A medvetalp-alaku vagy kacsaorru vasczipők, melyek 1500-tól kezdve tünnek föl, csak a Nádasdy-féle Mausoleum egyes alakjainál találhatók.
