35. sz., február 9. SZEGED, FEBR. 8.
35. sz., február 9.
SZEGED, FEBR. 8.
SZEGED, FEBR. 8.
A szélcsendet, mely a politika terén uralgott, s mely hasonlított a temető csendjéhez, egyszerre élénkebb hullámzás váltja föl.
A pénzügyminiszter túlságos követelései fölkavarták az elfásult kedélyeket, melyekben mélyen el van rejtve az elégedetlenség magva, és Tiszának nagy erőfeszítésre volt szüksége, hogy süllyedező hajóját, melyen itt-ott lyuk támad, fölszínen tartsa. A kormányszavazatok gyűjtettek mindenfelől, s mégis 8 szavazó miniszter és 3 államtitkár dacára is csak 14 szavazattöbséget bírt kiszorítani a képviselőház tegnapi ülésén.
E helyzet előjele a válságnak. A kormánypárti többség úgy néz ki, mint egy hógomoly, amelyen csillámlik az olvasztó léh; gr. Lónyay támadásai, s egyáltalában a pártonkívüli képviselők magatartása fenyegető jelleget ölt a Tisza-kabinetre nézve; maga a »P. Lloyd« is kezd maliciózus lenni. Élénk nyüzsgés vehető észre a pártéletben.
Apponyi szokatlan hévvel beszélt; a pártonkívüliek erélyesen hozzálátnak szervezésükhöz; s ez nem nélkülözi a tapintatos taktikát. Eddig 36 képviselő jelentkezett az új klubban, s még több fog jelentkezni ama kijelentése után, hogy a klubba lépés senkit sem kényszerít valamely programvallásra, a belépés csak eszmecsere céljából történik.
Egyszóval mindennap várható a jelekből, hogy új meg új disszidensek támadnak, s a kormánypárt közel áll a fölbomlási processzushoz. Tisza napjai meg vannak számlálva; ennyi elodázhatlan következménynek látszik.
De hát mi lesz ebből? Bizony semmi örvendetes. A személy változik, de a rendszer, az irány marad. S ez irányban nem nyertünk semmit.
A pártok állása oly szerencsétlen hazánkban, hogy a legkevesebb remény sem kecsegtet az állapotok jobbrafordultával. Az egyesült ellenzék maga is ellentétes elemekből alakult, s bár ebben rejlik a legtöbb garancia az értelmiség azon kontingensénél fogva, melyet magába felölel, nem remélhet ez idő szerint, ha szétoszlik, oly többséget összehozni, mellyel kormányozni lehessen, amint azt e férfiak politikai reputációja megkívánja. A pártnak tehát, mely uralkodni fog, legyen az bármelyik, a pártonkívüli elemekkel kell szövetkeznie, s ezek közül egyik sem tudja, mit akar, s többnyire mindnyája csak azzal van tisztában, hogy mit nem akar.
A ház tegnapi ülésének lefolyását tekintve, legfőbb oka van a nemzetnek megbotránkozni Ghyczy Kálmán képviselőházi elnök viselete fölött. Eddig még ezen helyről, melyet a pártatlanság szentélyévé emelt a nemzeti szokás, s azzá tette a törvény, azzá az eddigi elnökök hatalmas tekintélye és méltósága, eddig még e helyről nem hangzott oly mértékben pártoskodás, mint aminek tartja az agg, érdemekben megőszült férfiú a képviselőházat. S minek a méltóságot, melyet visel? Komédiát űz a legszentebből is?
Hova legyünk, ha még olyan férfiú is a korrupció eszközévé törpül, aki legmagasabban állott a nemzet becsülésében?
Ghyczy taktikához nyúlt. S keresztülvitte, hogy nem az elhalasztási indítvány, hanem a kölcsönjavaslat fölött történjék a szavazás, s mert a halasztási indítványt több olyan képviselő is elfogadta volna, ki a kölcsönt nem utasítja vissza föltétlenül.
Ghyczy tehát elérte azt, hogy kisebb lett az ellenzéki szavazat, de nem érhette el azt mégsem, hogy a kormány ne szenvedjen érzékeny vereséget, mely talán léte és nem léte fölött határozott.
S e szégyenítő vereségből most már nagy rész illeti Ghyczyt is, kinek ugyan van mit pazarolni a régebben becsülettel szerzett érdemekből, de még sincs annyi pazarolni valója, hogy soha el ne fogyjék.
