A T. HÁZBÓL [máj. 4.]
A T. HÁZBÓL [máj. 4.]
Lesz-e ma szavazás, vagy nem lesz?
Ez a kérdés foglalkoztat miden megéhezett embert.
A Ház tisztelt órája már a kettes szám felé baktat.
S a szónokok addig emlegetik, hogy a nép mennyire éhezik, hogy a Karok és Rendek is megéheznek.
A sötét színeket hatalmasan értik a szélsőbalon.
Egy szónok felkiált:
– A nyomorgó nép gyökeret eszik.
A derültebb színeket a kormánypárton kezelik. Hegedüs Sándor visszakiált.
– Gyökeret? Igaz, sárgarépát!
Hát lesz-e szavazás, vagy nem lesz?
Mert ha nem lesz, haza lehetne menni, lévén ma sokkal unalmasabb a hangulat, mint tegnap.
Oh, hisz azt nagyon könnyű lesz megtudni, lesz-e szavazás.
Körül kell járni az épületet: itt van-e Podmaniczky Firgyes, vagy nincs?
Mert ha nincs itt, akkor nem lesz szavazás.
És Podmaniczky Frigyes valóban ott volt, s míg azok ott benn a tizenöt milliót költötték, ő is elköltött a büfében egy »kanapé«-t jó étvággyal.
Podmaniczky Frigyes ugyan a közmunkatanács elnöke is, s neki dukálna szólni is ilyenkor mint szakembernek, de hisz a szakszerűséget úgy sem becsülik meg Magyarországon, hát inkább nem szól.
»Adj hangot, Dóci« – üsztökéli a lelkiismerete, de az intendánsi prakszis oda rúg ki, hogy a hang sokba kerül, azt kímélni kell.
Suttogva beszél s igen keveset.
– Az országház igen szép épület lesz, ha szépen megcsinálják. A gót stílusnál szebb ugyan a Jókai stílusa, azért nem megvetendő a reneszánsz sem. Az országházat vagy a Tömő térre kell építeni, vagy sehova; de országház okvetlenül kell. Én megszavazom, de nem helyeslem. Mert amit én helyeslek, arra én soha nem szavazok.
Szakavatott körökben körülbelül ezekben fejtette ki tarka nézeteit a báró, mialatt bent újra Dobránszkyt verte Ugron Ákos, aki ma igen szellemesen verve-vel szólott, úgyhogy Tisza se téveszti többé össze Gáborral.
Az egyik Ugron, akit hajigálnak, a másik Ugron, aki hajigálózik!
A tegnapi ülés utóbajainak egész sora következett. Tegnapi mondatok, megjegyzések feltámasztattak, s tologatták kijjebb a napirendet. Mint egy nagy zsíros ebéd után, sok lett a megterhelt gyomor.
Hanem szerencsére egy-egy dózis olvasztó limonádé minden nagyobb baj nélkül helyreállította a rendes érverést.
Délre harangoztak a kálvinista toronyban, mire el lehetett jutni az új országház vitájához keresztül a Szalay, Magyar János, Fenyvessy felszólalásain.
Ónody igen csinosan beszélt, rokonszenves arca és csengő hangja van. Ezzel a fizikummal, biz isten, mint filoszemita is boldogulhatna.
Még Lázár Ádám volt csak hátra. Sehogy se lehetett kapacitálni, hogy »álljon el«. Inkább elengedett volna a többség egy gót oszlopot az új Házból.
Azután jöttek a zárbeszédek. Minden embernek volt még valami gondolata. De legtöbb Tiszának és legkevesebb Országhnak, aki pro domo sua beszélt, s aki a maga legkevesebb gondolatát mégis a leghosszabb köntösbe öltöztette…
De gondolat és argumentum ide-oda…
Hiszen minden szavaknál szebben beszél a voks.
Ott ültek a padokban elszánt arccal a mamelukok biztató-sűrűn, mint az erdő.
Nincs mitől tartani. Csináljunk punktumot! Szavazzunk!
Megint negyvennyolc többsége lett a kormánynak.
Hogy ingerkedik a sors velök ezzel a numerussal!
Az új országház megvan tehát.
Ivánka Imre még csak azt szerette volna indítványozni, hogy a szabadkőművesek építsék.
