Második ebéd
Második ebéd
Másnap a paradicsommártásnál elfintorította orrát a képviselő:
– Ejnye, de gyalázatos mártás! Ezek a csehek semmit se tudnak főzni. Higgye meg, nagysád, hogy jó paradicsommártást csak egy helyen lehet kapni – Rómában. Múltkor, amint ott voltam…
– Úgy? – mondá Mária szórakozottan – és látta ön a pápát?
– Ettem is belőle. Fölséges jó íze van. Vagy úgy, a pápát méltóztatott kérdezni? Sajnos, nem láttam, mivel éppen akkor beteges volt őszentsége. Hanem a San Pietróban mindennap misét hallgattam. Csodatemplom; akinek el van durvulva a szíve, csak egyenesen oda menjen. Szent Péter apostol szobrának lábai előtt valóságos ihlet szállott meg. Eszembe jutottak bűneim… az országgyűlési beszédek… a hocholás… Apponyi Albert, Károlyi Gábor, Polónyi Géza. Úgy éreztem, hogy az ő bűneiket is le kell imádkoznom. Le is imádkoztam; éppen csak azért maradtam tizenkét napig az örökvárosban, de nem tudom, hogy elég volt-e? Minden reggel 7 órakor ott ültem a keresztényvilág első templomában; magam se hittem, hogy olyan édes a vallásosság ihlete. Amint fönt a templom orgonája megzendült, mintha valami világosság támadt volna bennem. Tisztán láttam mindent visszafelé. Egészen a gyermekkorig visszaemlékeztem. És ez kimondhatatlanul jól esett. Eszembe jutott falunkban az öreg plébános úr. Még mikor eljártam harangozni a toronyba a búcsúsoknak. A gyónás, az áldozás. Azután meg ami rosszat cselekedtem világéletemben. Nagyon bűnösnek éreztem magam. A nagyszerű choral; a tömjénfüst, a freskók a boltozaton; a miséző kardinálisok; a szegény szentatya, akit a háládatlan olaszok fogoly gyanánt őriznek… Nem is hinné el, hogy meggyóntam az összes bűneimet egy barátnak… de ez már Flórencben volt. Addig bírtam elcipelni bűneim terhét; ott már szabadulni kellett tőle. Az igaz, hogy valami 25 Miatyánk volt a penitencia, de öttel még meg is toldtam. S azután, ahol csak kiszállottam, legelső dolgom volt a templom. Nem, hogy a képeket és szobrokat bámuljam, hanem hogy imádkozzam. Bensőleg, áhítatosan imádkozzam. Legutolsó volt Velencében a San Marco. Ott Szent Márkus apostol hűlt tetemei nyugosznak…
Őnagysága közbevetette, hogy az talán nincs bebizonyítva elegendőképpen. A képviselő azonban tartotta magát. Neki ez is »erős meggyőződése«. Elbeszélte, hogyan hozták át Márkus apostolt Alexandriából, s micsoda fölemelő gondolat az, ha az ember a velencei templom aranyos mozaikja alatt társaloghat az égiekkel. Úgy belebeszélte magát e szent dolgokba, hogy a feketekávénál már majd hogy nem ebédutáni imádságra került a dolog.
Kegyeletes hangulatban oszlottunk széjjel s mindenkinek az arcán ott ült a megilletődés, hogy ilyen ájtatos lélek ül velünk egy asztalnál.
Őnagysága ezen a napon egyszer se mosolygott, – dicséretére legyen mondva.
