Ady Endre: Vágtatás a Holdnak
Holdnak vágok és nyargalok tele Holdnak,
Mögöttem ott-hagyott, vén,
Unott és lusta éveim gyalogolnak.
Utólért mámoros Jövőm bizodalmát,
A minden percre szebb perc
S minden kérdésre felelet szent hatalmát.
Pihegő, simuló Csoda, az én lelkem,
Azért viszem oly büszkén,
Istent és Időt megcsalón, érdemeltem.
S mi ketten sokkal több vagyunk, mint az Élet,
Sokkal hivőbb a lelkünk,
Sokkal remegőbb, kacagóbb, sokkal mélyebb.
S hogy egyre jobban vágtatunk elmaradnak
S mi csodákként csodákba
S a szabadságból rohanunk föl szabadnak.
Holdnak vágok és nyargalok tele Holdnak,
Mögöttem otthagyott vén,
Unott és lusta éveim gyalogolnak.