Gyulai Márta: Gellért Mária: Dávid
Gyulai Márta: Gellért Mária: Dávid
“Könnyű kis sóhajjal nézett végig tükörbeli képmásán (Janka, fiatal lány, a regény hősnője). Aztán elment hazulról.
Lassan, cél nélkül lépkedett az utcán, nem határozta el, hova fog menni s nem is nagyon figyelte, hol jár. Gondolkozott az életén, hogy mi örömet találjon hát benne? Ugyan mi áll előtte, mi várakozik reá? A változatlan szegénység és a történés nélkül való egyformaság.
Arra gondolt, hogy neki kellene fognia az írásnak ismét.”
Naiv naplótöredék, fiatal lány tetszelgő tükörbe nézése a Gellért Mária írása.
Jól megfogódzott a Wilde Oscar világlátásába, a szűkkeblű szépség követelésébe és az egyformaságban élők érzékenységével megrakodva elindította a hősnőjét egy félig igaz lelki kalandra, egy csodaszép fiú iránti csaknem tendenciátlan, fal mellől csodáló indulatba, aztán eloszlatta az amúgy sem túlságosan csökönyöset, a fiú nem tartja már a ráaggatott illúziókat, Dávid tehát meghalt, de talán nem is volt, csak írni kellett valamiről.
Ártatlan játék, fogolynak falra karcolása. Olyasvalaki ez, aki a tapasztalatlanságában nem is keresi a tapasztalást, az elégedetlenségében csak a tollat találta, de nem a kiáltó szót, a maga sovány kis sorsában nem érzi lüktetni a sokak ügyét, a lánysorsot, a változatlan szegénység és történés nélkül való egyformaságból kikívánkozók egész hadseregét nem keresi, nem tudja maga mögött.
A magába merüléstől még hosszú az út az objektív önmegfigyelésig és onnan még hosszabb az átfogó gondolatig és a Gellért Mária könyvében csak szereplő és feldolgozatlan nyersanyag a szerző, akaratlan valaki, akin alkalmunk van a megfigyeléseinket kitapogatni, mert az alkotó munkát ő nem végezte el.
