Schöpflin Aladár: Őszi szántás • (Pásztor Árpád verseskönyve)
Schöpflin Aladár: Őszi szántás •
(Pásztor Árpád verseskönyve)
(Pásztor Árpád verseskönyve)
Legszebb versek Pásztor új könyvében azok, amelyek mint valami kemény kőbe vésett kaméák, képet adnak: egy jelenetet vagy egy alaknak valamely mozdulatát. Ilyenek: “A fürdő”, “Ázsia”, “Egy büszke várkisasszony lovas képéhez”, “XV. század” s még egy-kettő. Ezekben határozott, éles a rajz, a vonalak összevágnak és tisztán, maradék nélkül, szinte magától jön ki a mondanivaló. A nyelv némi merevsége, mindig észrevehető tulajdonsága Pásztor verseinek, itt kevéssé zavar: olyan az, mint mikor a kaméa vonalainak lágy hullámzásán is megérik a kő keménysége, amelyből faragva vannak. A szerelmi versekben ez már jobban érezhető hiányosság, valami józanságot ad nekik ott is, ahol az érzés és a gondolat szeretne kikelni magából. A beszéd extázisa nem adatott meg Pásztornak, az az ellebbenés a józanságtól, a szavaknak az indulattól való megmámorosodása, ami a melódiát adja. Ahol a legnagyobb hévvel szól, ott is inkább pátosz van benne, mint igazi líra, néha egy kis deklamáció is. Ez a pátosz egy-két versben jelentékeny hatásúvá lesz, mint az “A naphoz” címűben, amelyben hívja a napot, hogy enyhítse, sugározza be, melegítse meg az emberiség háborús nyomorát. Néhány háborús versében becsületes felháborodás van a háború gonoszságán s ez a keserű hang szinte tragikus iróniával szól az “Este kilenckor” című versből, egy régi katonadal néhány szavához kapcsolódva.
A költő utazásaiból is van a könyvben néhány emlék: képek Amerikából, hindu, japán, orosz hangulatok – nekem a “Kínai leány” című tetszik legjobbnak. A kivándorló magyarokról szóló néhány vers a mondanivalója igazságával ragad meg inkább, mint a kifejezésével, a képeik, a szólamaik kissé zsurnaliszta-ízűek. Általában Pásztor ereje a téma kitalálásában és megragadásában van inkább, mint a megcsinálásában, – nem egy melegnek fogant eszméje hűl el a kifejezés hűvösségén.
A versek erősen férfias jelleműek, energia, intelligencia, tudatosság és komolyság van bennük s gyakran feltűnő belekapcsolódás a közéletbe, ami a publicistára vall, aki folytonos kontaktust tart a nyilvánosság jelenségeivel s ezért nem merül el teljesen a saját egyéni lírájába. Érett, okos és tisztán látó férfi-ember költészete ez, aki sokfelé körülnézett a világban, sok és változatos élményt hagyott maga mögött, de mindenünnen épen és tudatosan hozta vissza önmagát.
