DR. FODOR GÁBOR
DR. FODOR GÁBOR
DR. FODOR GÁBOR (SZDSZ): Tisztelt Országgyűlés! Boross Péter előttem azt mondta, hogy nem monológokra van szükség, hanem vitára ezen a mai napon. Én magam is ehhez szeretném tartani magamat e felszólalásban, és szeretném megindokolni, hogy én miért jutottam az ellenkező következtetésre, mint amit a volt miniszterelnök előttem elmondott.
Nem a programról van szó, kedves Boross Péter, azt hiszem, amikor a problémákról beszélünk a mai helyzettel kapcsolatban. Nem a program miatt vannak ma, jelen pillanatban az emberek az utcán. Bár természetesen érdemes a dolgok mélyére néznünk, mert amikor a felszínről beszélünk, arról, hogy hogyan támadták meg randalírozók a Televízió székházát, hogyan láttuk az égő autókat, hogyan látták ezt világszerte - ez az, amire Boross Péter célzott, hogy méltóak vagyunk-e október 23-a tisztességes megünneplésére -, amikor mindezt látjuk, azokat a károkat, amelyeket az országnak okoznak jó néhányan, közben látnunk kell azt is, hogy igen, nagyon sok emberben valóban létezik elkeseredettség, létezik kétségbeesés, és hogy rosszul érzik magukat Magyarországon is, máshol is, Közép-Európában is. Nézzünk körbe, Lengyelországban milyen problémákat látnak az emberek, látjuk, hogy Csehországban hónapok óta nincs kormány, Szlovákiában egy populista-nacionalista kormány van éppen hatalmon; valahogy egyszerre, hasonló pillanatban a visegrádi országok mind-mind komoly társadalmi problémákkal néznek szembe.
Igen, tisztelt képviselőtársaim, valóban, ezt is látnunk kell. A rendszerváltás óta eltelt időszak illúzióktól fosztott meg minket, és csalódásokat is okozott. De igazából ma Magyarországon, amikor itt bizalmi szavazás történik a parlamentben, nem ez a fő gond, nem erről beszélünk. Itt a felelősség kérdése került napirendre. Nos, tisztelt képviselőtársaim, 1990-ben Orbán Viktor, az ellenzék vezére azt mondta, hogy a kormány hazudott. Ezt az Antall-kormányra értette. Akkor arról beszélt, hogy nem lehet az utcán elintézni a vitákat, mert aki az utcára viszi a vitákat, az feszegeti a Magyar Köztársaság alkotmányos kereteit. Ma, tisztelt képviselőtársaim, tizenhat év eltelt, messze vagyunk ettől; ma éppen az utcára készül vinni a vitákat. És ez az, amiért én másként döntök, mint Boross Péter. Mert azt gondolom, hogy lehet bennünk kritika, helyes, ha van bennünk önkritika is, mindannyiunkban, de egyet nem engedhetünk meg: hogy a Magyar Köztársaság alkotmányos rendjét, amelyet hosszú küzdelemmel vívtunk ki a rendszerváltáskor, szemben az akkori kommunista hatalommal, és teremtettük meg, ezt az alkotmányos rendet bármilyen módon szétziláljuk. Ez nem megengedhető, tisztelt képviselőtársaim!
(14.30)
Semmilyen körülmények között nem lehet politikai vitákat az utcán elrendezni. Lehet az utcán tüntetni, félreértés ne essék. Lehet, ez természetes dolog. Lehet politikai akaratot megjeleníteni ott. Ez teljesen rendjén való dolog. Lehet a végtelenségig demonstrálni, ez is belefér. Lehet természetesen a kormányt hazugnak nevezni, és nagyon sok minden mást meg lehet csinálni. De azt nem lehet, tisztelt képviselőtársaim, hogy amikor - ahogyan a köztársasági elnök úr mondta - köztörvényes bűncselekményeket hajtanak végre, ehhez asszisztálunk, ezek mögé odaállunk. Nem lehet megtenni, tisztelt képviselőtársaim!
Nem lehet azt sem megtenni, hogy felszólítunk adómegtagadásra. Mert igen, akkor kezdődik a Magyar Köztársaság rendjének a szétzilálása. Ezt semmilyen körülmények között nem lehet megengedni. Ma itt, ebben a Házban a miniszterelnök úr bocsánatot kért. Ha valaki hibázik, és volt hiba az elmúlt időszakban, akkor annak sokféle következménye lesz, sok mindent várhatunk el tőle. Az egyik legfontosabb, hogy lássa be ezt a hibát, kérjen bocsánatot, és próbálja másként csinálni a dolgokat ezután. A miniszterelnök úr szavai egyértelműek voltak e téren: meg merte ezt tenni. Bocsánatot kért, és másként kívánja ezután folytatni a kormányzást.
Azt gondolom, hogy számunkra, koalíciós képviselők számára, akiknek szintén van felelőssége, szeretném hangsúlyozni, abban, hogy a dolgok idáig jutottuk, nekünk személyesen is éreznünk kell a felelősségünket. Azt gondolom, hogy ez egy nagyon fontos momentum volt, és emiatt tudjuk megadni ezt a támogatást mi a Szabad Demokraták Szövetsége részéről azért, mert azt várjuk a miniszterelnöktől, amit el is mondott, hogy forduljon szembe azzal a gyakorlattal és azzal a politikával, amely általános volt az elmúlt években Magyarországon; nem az elmúlt 16 évben, mert ne feledjük el, azért nem így indult a Magyar Köztársaság működése.
1992-ben például az Országgyűlés határozatot fogadott el arról az akkori hat párt egyetértésével, hogy a nyugdíjkorhatárt emelni kell. 1995-ben értelmes vitát folytattunk a nagy vihart, nagy indulatokat felkavaró Bokros-csomagról. 1997-ben az akkori ellenzék a nyugdíjreformnál, amikor sor került az országgyűlési határozat megvalósítására, már nem szavazta meg a nyugdíjkorhatár felemelését, amit 1992-ben minden párt megszavazott. Bizony, képviselőtársaim, nézzünk ezzel szembe!
Igen, '97-98 tájékán kezdtek elromlani a dolgok a magyar közéletben. Addig voltak vitáink, de tisztességes demokratikus keretek között tartottuk, és igyekeztünk azt a bibói alapigazságot figyelembe venni, hogy a politikában tartósan hazugságra építeni nem lehet. 1997-98 volt az a forduló, amikor megváltozott a magyar közélet, és ez az, amivel a mostani miniszterelnök, Gyurcsány Ferenc szembe akar fordulni. Ez nagyon helyes, miközben elismerte saját hibáit, miközben nekünk is el kell ismernünk saját hibáinkat.
Helyes, ha a koalíció megteszi ezt a bocsánatkérést és ezt az önkritikát. De azt gondolom, hogy helyes, ha az ellenzék is a maga módján megvizsgálja saját lelkiismeretét. Mert azért ne feledjük el, tisztelt képviselőtársaim, hogy az ellenzék részéről és az ellenzék vezetői részéről ilyet nem tapasztaltunk az elmúlt időszakban. Pedig azt gondolom, lett volna mód rá, hogy a legnagyobb ellenzéki párt vezetője is belássa azt, hogy nem mondott igazat, hogy van miért bocsánatot kérnie. Nem kellett volna bocsánatot kérni például a megfigyelési ügyért, tisztelt képviselőtársaim? De bizony! A parlamenttől, a megsértett pártoktól, egy országtól. Nem kellett volna bocsánatot kérni a “rosszabbul élünk, mint négy éve” kampányért? De bizony, tisztelt képviselőtársaim! Meg kellett volna tenni. Azt gondolom, hogy mindenkinek számot kell vetni ma magában azzal, hogy tényleg képes-e arra, hogy ezt a fordulatot végrehajtsa. A miniszterelnök kiállt elénk, és azt mondta, hogy igen, ezt meg kívánja tenni, és nekünk, koalíciós képviselőknek, azt gondolom, meg kell adni neki a bizalmat pont azért, hogy ez a szembefordulás bekövetkezzen.
Azt mondta Navracsics Tibor, általam nagyra becsült Fidesz-frakcióvezető, hogy ebben a hazugságspirálban próbáljunk tisztán látni, és mondott is erre egy példát, Tamás Gáspár Miklós példáját. Igen, valóban Tamás Gáspár Miklós mondta nem teljesen így ezt a mondatot, tekintettel arra, hogy én ott voltam azon a rendezvényen, amikor Tamás Gáspár Miklós 1989-ben a Jurta Színházban előadást tartott azzal a címmel, hogy lesz-e a kommunista kutyából demokratikus szalonna. 1989-et írunk, képviselőtársaim, Tamás Gáspár Miklós, az ellenzék emblematikus alakja, a rendszerváltás hajnalán. A miniszterelnök úr arról beszélt, hogy nemrég egy vezető Fidesz-politikus újra megfogalmazta ezt a mondást, 16 évvel a rendszerváltás után. Kicsit másként néznek ki ma a dolgok, tisztelt frakcióvezető úr. (Zaj.) Másként néznek ki akkor, amikor a Kossuth téren például azt látom, hogy a Fidesz vezető politikusai lépnek fel és beszélnek a rendezvényen, Szűrös Mátyással és Pozsgay Imrével az oldalukon. (Zaj az MSZP soraiban.) Lesz-e a kommunista kutyából demokratikus szalonna, ugye? (Zaj. - Az elnök csenget.)
Szóval, azt gondolom, képviselőtársaim, hogy van mindenkinek magába szállni valója, van mindenkinek tisztáznivalója. Én az igen szavazatot azért tudom megadni, mert azt látom, hogy itt megvan a szándék arra, hogy ez a tisztázás bekövetkezzen, és semmilyen körülmények között nem vagyok hajlandó asszisztálni ahhoz, hogy azért, amiért harcoltunk, küzdöttünk '88-89-90-ben, a Magyar Köztársaság demokratikus alkotmányáért, a rendszerváltásért, szemben a kommunista hatalommal, ezt bárki hagyja szétzilálni. Az utca nem diktálhat, képviselőtársaim. Ennek akkor is ellenálltunk, '90-ben, amikor arról volt szó ebben a Házban, hogy hazudott a kormány, és most, 2006-ban is ellen fogunk állni, amikor bárki megpróbálja szétzilálni a Magyar Köztársaság rendjét, és az utca oldaláról próbál diktálni.
Ezért kívánok igennel szavazni a bizalmi szavazáson. Köszönöm a figyelmet. (Taps a kormánypártok soraiban.)
