KUNCZE GÁBOR

Full text search

KUNCZE GÁBOR
KUNCZE GÁBOR, az SZDSZ képviselőcsoportja részéről: Elnök Asszony! Tisztelt Képviselőtársaim! Ha jól számolom, immáron nyolcvan perce folyik a vita, és én még mindig nem tudom, hogy miért kellene megfogadnom a Fidesz tanácsát, és nem bizalmat adni, mi az a másik változat, amit nekem támogatnom kellene. Ezért aztán én a magam részéről úgy is döntöttem, hogy igennel fogok majd szavazni.
Már csak azért is, tisztelt képviselőtársaim, mert tegyük fel magunknak a kérdést, vajon miről is kell ma itt állást foglalnunk, miről szól a mai szavazás. A Szabad Demokraták Szövetsége véleménye szerint nem vagy nem csak Gyurcsány Ferencről. Ahogy itt az imént Navracsics frakcióvezető úr idézte, az államfő szerint arról, hogy megengedhető eszközöket használt-e Gyurcsány Ferenc a választások megnyerése érdekében. Az államfő iránti minden tiszteletem fenntartása mellett azt kell mondanom, tisztelt képviselőtársaim, hogy az államfő téved. A bizalmi szavazás ugyanis a mai helyzetről, a mai eseményekről és a jövőről szól. A jövőről, nem pedig a múltról.
Szeretném leszögezni: a Szabad Demokraták Szövetsége semmilyen morális véleményt nem mond azzal, amikor megadja a bizalmat Gyurcsány Ferencnek. Sem felmenteni, sem elítélni nem akarjuk az őszödi beszéd miatt. Ugyanis, tisztelt képviselőtársaim, ma már régen nem ez a kérdés. Az őszödi beszéd és a kormányfő személye helyett két másik kérdés áll a mai szavazás középpontjában. A Szabad Demokraták Szövetsége szerint ma két kérdésben kell állást foglalnunk. Az egyik: a parlamentáris demokráciát akarjuk, vagy az azt megdönteni akaró utcai politizálást támogatjuk inkább. A másik: a reformokat és a gazdaság stabilizálását akarjuk, vagy pedig a csődöt támogatjuk.
Ami az első kérdést illeti, tisztelt képviselőtársaim, az utóbbi napokban a parlamentáris demokrácia intézményeit támadták meg. Mi, liberálisok mindig is a liberális demokrácia hívei voltunk, számunkra a helyzet egyszerű: a parlamenti demokrácia mellett tesszük le a voksot. Ez, tisztelt képviselőtársaim, több dolgot is jelent. Egyrészt a parlamentáris demokráciában a többség kormányoz, az a többség, amelyik a választásokon a választóktól bizalmat, többséget kapott négy évre arra, hogy töltse ki a ciklusát, hajtsa végre a programját. Nem az a feladata a kormányoldalnak, tisztelt képviselőtársaim, hogy a négyéves ciklus minden időpontjában népszerűbb legyen, mint ellenzéke. Nem. Az a feladata, hogy valósítsa meg a programját, az a feladata, hogy tegyen az ország érdekében, tegyen az ország előrelépése érdekében. Az ellenzék feladata pedig, hogy alternatívát kínáljon ezzel szemben, és ilyen módon próbálja megszerezni a maga számára a következő választáson a választók támogatását. A kérdés egyszerű: az MSZP és a Szabad Demokraták Szövetsége többséget kapott a választásokon, az MSZP Gyurcsány Ferencet jelölte miniszterelnöknek, mi pedig ezt elfogadjuk. Ennyi.
A másik, ami a parlamentáris demokráciával kapcsolatos, hogy a parlamentáris demokráciában, tisztelt képviselőtársaim, nem lehet a kormánynak ultimátumot adni. Aki ezt teszi, az egész egyszerűen átlépi a demokrácia kereteit. Aki ezt teszi, az kilép az európai demokráciák értékrendjéből is. Nem lehet azt mondani, hogy most mi megnyertük az önkormányzati választásokat, ez pedig a miniszterelnök személyéről szól, tehát akkor a miniszterelnök mondjon le. Nem. Az önkormányzati választásokat, tisztelt képviselőtársaim, nem a Fidesz nyerte meg, hanem személyek nyerték meg. Kósa Lajos nyerte meg, Warvasovszky Tihamér nyerte meg, Török Gusztáv nyerte meg, Gegesy Ferenc nyerte meg, Demszky Gábor nyerte meg, akiknek egyébként ez úton is gratulálok. Nem országgyűlési választásokat tartottunk tehát. (Taps a kormánypárti oldalon.)
(13.00)
Parlamentáris demokráciában nem szokás szakértői kormányt állítani, tisztelt képviselőtársaim. Nem szokás, mert van kormánytöbbség, amelyik támogatja a kormányt, van kormány és van miniszterelnök. Parlamentáris demokráciában nem szokás utcai megmozdulásokkal fenyegetni a parlamentet és a kormányt. Nem szokás, tisztelt képviselőtársaim, ha képviselő valaki, nem szokás, mert a munkahelye a parlamentben van. Azzal bízták meg a választói, hogy a parlamentben képviselje őket. Ha többségbe került, kormánypártiként, ha ellenzékbe került, akkor pedig ellenzékiként. Aki képviselőként a parlament ellen támad, kiiratkozik a demokratikus politikusok, sőt a parlamenti tagok sorából. Ezért mondom, hogy ha Orbán Viktornak nem tetszik a parlament, mondjon le a mandátumáról, és parlamenten kívüli képviselheti a véleményét a parlamenttel szemben. Addig, amíg országgyűlési képviselő - itt volt az alkalom, hogy elmondja a véleményét, már megint nem élt vele, azért, mert itt vitatkoznak vele, a téren viszont hosszan ünneplik, ezért aztán azt a megoldást választja. Parlamentáris demokráciában, tisztelt képviselőtársaim, a politikai viták helye elsősorban a parlamentben van. (Taps a kormánypártok soraiban.)
Ezért aztán, ami a bizalmi szavazás első kérdését illeti, képviselőtársaim, és tegyük fel ezt a kérdést: engedünk-e a zsarolásnak? A Szabad Demokraták Szövetsége válasza: nem engedünk a zsarolásnak, nem fogadunk el semmilyen ultimátumot, nem engedjük, hogy a Fidesz túszul ejtse a magyar demokráciát, nem engedünk a félelemkeltésnek, és nem engedünk a polgárháborús logikának. Igent mondunk a parlamentáris demokráciára, ezért az első kérdést illetően a válaszunk a bizalmi indítványra az “igen”.
Nézzük meg, tisztelt képviselőtársaim, a második kérdést! Ez a második kérdés a politika tartalmára vonatkozik. Ami a kormányoldalt illeti, a kormányoldalnak van gazdasági stabilitást és reformokat végrehajtani szándékozó programja, és úgy látjuk, hogy a miniszterelnök, Gyurcsány Ferenc elkötelezett a reformok mellett, és ráadásul képes azokat támogatni. Ezért mondjuk másrészt, hogy igennel szavazunk, és megadjuk a bizalmat Gyurcsány Ferencnek.
Tegyük fel a kérdést azonban, hogy mi áll ezzel szemben. Nos, tisztelt képviselőtársaim, lássuk be, a Fidesznek nincs a mai helyzetre programja, sőt nem is volt a mai helyzetre programja. Egy pillanatra térjünk vissza mégiscsak az őszödi beszédhez. Azt mondta Gyurcsány Ferenc, hogy “hazudtam”. Fogadjuk el ezt egy pillanatra, annál is inkább, mert úgy látom, hogy elhiszik a túloldalon, vagyis úgy látják, hogy a miniszterelnök őszinte volt. Hogy egy miniszterelnök őszinte, ez olyan felháborodást vált ki, hogy azonnal tízezrek mennek a Parlament elé tüntetni. (Derültség a kormánypártok soraiban.) Elérkezik a katartikus pillanat, és érkezik a válasz a másik oldalról: Orbán Viktor is megszólal, és azt mondja, hogy “mindig igazat mondtam”. (Derültség a kormánypártok soraiban.) Tényleg, tisztelt képviselőtársaim? És a megfigyelési ügy? És az egyszeri nagyarányú adó- és járulékcsökkentés? És a 400 százalékos béremelés? És Kaya Ibrahim és Josip Tot? És a kőbányaügyek? És a 7 százalékos gazdasági növekedés? És az, hogy rosszabbul élünk, mint négy éve? (Dr. Kontrát Károly közbeszólása.) És az, hogy népszavazás van az önkormányzati választásokon? Ezek, tisztelt képviselőtársaim, csak részei a hazugságsorozatnak, és ennek a hazugsághegynek nem megyek a csúcsára, mert ott már olyan ritka a levegő, hogy meg kellene szakítanom a beszédemet. (Taps és derültség a kormánypártok soraiban.)
A Szabad Demokraták Szövetsége 2005-ben nyilvánosságra hozott programjában és minden olyan megszólalásom esetén személy szerint én is, amikor a kampányban erről volt szó, elmondtuk ezerszer, hogy olyan a költségvetés helyzete, hogy 2006, 2007 és 2008 a stabilizáció és a reformok megindításának az időszaka. S ha ez sikeres, ha ezt jól csináljuk, akkor lehet beszállni abba az adóversenybe, amelyre a környezetünk minket kényszerít. Én azt gondolom, hogy őszintén beszéltünk. Nem véletlenül állítottunk fel ígéretcsövet, ahol bemutattuk a két nagy párt ígéreteit, és azt mondtuk, hogy be kellene fejezni ezen a ponton a versenyt, mert a lehetőségek mindehhez nem adottak.
Gyurcsány Ferenc tulajdonképpen az igazság egyik szeletét mondta el: nagyarányú fejlesztések lesznek. Igen, és valóban lesznek. Ez igaz volt. Nem mondta meg, hogy ahhoz, hogy ezekkel lehetőségekkel élni tudjunk, milyen lépésekre van szükség, mit kell tenni a költségvetés egyensúlyának helyreállítása érdekében. Ha ezt nevezzük hazugságnak, és ha Gyurcsány Ferencnek ez a hazugsága, akkor, tisztelt képviselőtársaim, a másik, Orbán Viktor négyszer ekkorát hazudott.
Erre lehet azt mondani, hogy igen, igen, csak nekünk nem mondták meg az igazat, mi nem tudtuk, hogy mi a helyzet. Hát először is, a költségvetésben lévő 1500 milliárdos hiány is már sok volt. Másodszor, tisztelt képviselőtársaim, Orbán Viktor március 2-án a Mokkában, egy televíziós műsorban azt mondta, hogy szerinte 10 százalékos költségvetési hiány várható. Vagyis tudta ezek szerint, hogy milyen helyzetben van a költségvetés - akkor azt is tudnia kellett, hogy mi következik ebből. És tegyük fel akkor a kérdést: mire alapozta az egyszeri nagyarányú adócsökkentést és egyébként nagyarányú támogatásnöveléseket ígérő politikáját? Miért mondta, hogy több mint 4000 milliárd forintot képes szétosztani, mármint hogy persze csak a kampányban. Mire ígért 14. havi nyugdíjat? Hacsak nem a 14. hónapban akarta kifizetni. (Derültség a kormánypártok soraiban.) Tisztelt Képviselőtársaim! Semmire nem ígérhette. Semmire. Azért, mert nem volt programja, nem volt olyan program, amit megvalósítani lett volna képes. Vagy még az is lehet: lehet, hogy volt ilyen program, ebben az esetben azonban ezt nem tárta a nyilvánosság elé.
Tisztelt Képviselőtársaim! Olvasom, hogy a Fidesz most hozzákezdett programja kidolgozásához. Ez jó, csak akkor viszont minden, amit ezzel kapcsolatban mondtak, minden, amit Magyarországnak javasoltak, szemen szedett hazugság volt. Íme, tisztelt képviselőtársaim, itt áll előttünk a hazugság csapdája. Az utcai demonstrációk valójában ezt a hazugságot hivatottak elfedni. Orbán Viktor mit tesz? És nem gyalázom, természetesen, nem gyalázni, igaz, nem is dicsérni jöttem Orbán Viktort. (Derültség és szórványos taps a kormánypártok soraiban.) Előállít egy helyzetet, ami alkalmas arra, hogy Magyarországon aláássa a politikai és a gazdasági stabilitást - amikor ez sikeres volt. És nézzük meg: ma a befektetők tartózkodóak Magyarországgal szemben. Ma mindenki azt vizsgálja, hogy mi történt Magyarországon a stabilitással, mi lesz a jövő, és emiatt mindenki kivár.
Előállt tehát a helyzet, ekkor ki kell állni, és azt kell mondani, hogy csőd lesz, válság lesz, összeomlás lesz. Aztán, ha jó sokat mondjuk, akkor mi fog történni? Csőd lesz, válság lesz, összeomlás lesz. És akkor jöhet ő, hogy na, megmondtam! És a tegnapi sajtótájékoztatóján megadta a megoldást is. Tessék visszanézni! Azt mondta: mi a megoldás? A Fidesz. Ja. A Fidesz. (Derültség a kormánypártok soraiban.) És ki a Fidesz? Orbán Viktor. Mi a megoldás? Csináljunk csődöt, aztán utána tényleg ki lehet emelkedni tisztán a habokból, mint a Vénusz, és azt lehet mondani, hogy íme, emberek, itt vagyok, majd én megváltalak titeket. Mitől? Attól, amibe ő sodorta az országot. Csak egyet vegyünk észre! Ha ezt így végigviszi, hosszú távon olyan károkat okoz az országnak, amit nem leszünk képesek nagyon hamar feldolgozni. Ez káros. Ez károkat okoz az országnak. Azok, akik állandóan a nemzetre hivatkoznak, a nemzet számára rendkívül káros politika folytatásába kezdtek bele. Ezt sürgősen abba kell hagyni, tisztelt képviselőtársaim! (Taps a kormánypártok soraiban.)
Mert lássunk világosan! Lássunk világosan! A tüntetés és az abból időnként kinövő erőszak nem a nép akaratának a megtestesítője, nem a nép akaratának a kifejezője, hanem egyetlen ember hatalmi vágyának a megjelenése, és ez az, amit tudni kell, és ez az, aminek nem szabad teret engedni. Nem szabad, mert senki hatalomvágyának kielégítése nem éri meg az ország nyugalmának és békéjének felforgatását, és nem éri meg a magyar demokrácia veszélyeztetését.
(13.10)
Ezért, tisztelt képviselőtársaim, a Szabad Demokraták Szövetségének szavazata másrészt a gazdaság stabilizálására, a hosszú távú növekedés feltételeinek a megteremtésére és az így megalapozott jövőre, a fejlődő Magyarországra szól. Ez a másik indok, amiért a mostani bizalmi szavazáson igent mondunk, és támogatjuk Gyurcsány Ferencet abban, hogy a programot megvalósítsa. Azért, mert ráadásul, tisztelt képviselőtársaim, nem látunk más utat. Nem látunk. És én tudom, érzem, hallom az emberek szavát, akik azt mondják, hogy nem erről volt szó, nem ezt mondták nekünk. Igazuk van, erről beszélt hosszan a miniszterelnök: nem volt a politikának bátorsága megmondani, hogy mit fog csinálni, mi fog ebből következni. Nem volt, mert végig kell mennie a politikának is meg a választónak is azon a tanulási folyamaton, aminek a végén nem azok kapják a többletszavazatot, akik populista, demagóg ígéretekkel próbálják megnyerni a támogatást, hanem azok, akik őszintén beszélnek.
Abban bízom, hogy annak a vitának, amiben most vagyunk, ez lesz az egyik legfőbb eredménye: Magyarországon többé következmények nélkül politikus, vaskosat legalábbis, nem hazudhat. (Szórványos derültség.) Igen, tisztelt képviselőtársaim, ugyanis én úgy látom, hogy az egyik oldal eljut odáig, hogy beszéljünk őszintén, mondjuk meg, hogy miből mi következik, a másik oldal pedig megy a maga által kikövezett utcán, a hazugságok, a demagógia és a populizmus útján. Ez zsákutca, és ebbe a zsákutcába Magyarországot beterelni nem szabad engedni! Ezért kell ma a parlamenti többségnek megadni a felhatalmazást a kormánynak ahhoz, hogy végezze tovább a munkáját, hajtsa végre a programját.
Tisztelt Képviselőtársaim! Ugyanakkor azt is kell látni, hogy az emberek között nagyon sokan csalódottak, és nagyon sokan elégedetlenek. Tulajdonképpen a csalódottságuk oka valóban az őszinte beszéd hiánya. Erről szól egyébként a miniszterelnök őszödi beszéde, erről a szembenézésről. Ki lehet azt forgatni egy-egy mondat kiragadásával, de valójában a lényege ez. Pont a csalódottságra kell reagálnunk azzal, hogy őszintén mondjuk meg, hogy mit akarunk csinálni, mi következik abból, és milyen célunk van az egyébként valóban népszerűtlen, az emberek életviszonyait érintő program végrehajtásával, és őszintén kell róla beszélni.
Őszintén, tisztelt képviselőtársaim, elnézést kérve mindazoktól, akiket a politika félrevezetett; mindazoktól, akik azt gondolták, hogy egyik vagy másik pártra szavazva neki minden problémája megoldódik. Mert sajnos ez nem így van, nem ilyen a helyzet. Ugyanakkor másrészt elnézést kérve tőlük, mégis azt kell mondanom, tisztelt képviselőtársaim, nincs más út Magyarország előtt. Nincs. Ezen nekünk túl kell jutnunk, újra és ismét, sajnos tizenhat év alatt nem először elnézést kell kérni az emberektől, és kérnünk kell, hogy viseljék el ezt az időszakot; kérnünk kell annak érdekében, hogy valóban megalapozhassuk Magyarország jövőjét, a stabil és fenntartható növekedést, és ezzel legalább gyermekeink és unokáink számára egy lényegesen jobb és több lehetőséget biztosító országot hagyományozzunk, mint amilyenben nekünk volt részünk. Ez ennek a mai szavazásnak a tétje, és ezért szavaz a Szabad Demokraták Szövetsége igennel.
Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi