LENDVAI ILDIKÓ
LENDVAI ILDIKÓ
LENDVAI ILDIKÓ, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Képviselők! Tisztelt Választók! Legyen vége már, legyen béke már, sóhajtanak ma sokan, azok is, akik nem ismerik a verset. Pedig igazából nemcsak valaminek a végére, hanem valaminek a kezdetére, egy új kezdetre volna szükség. A kérdés csak az, hogy mi kezdődik el, mi kezdődhet el. Egy olyan korszak, ahol őszintébben szembenézhetünk bajainkkal és lehetőségeinkkel, egy olyan, ahol nem a csodában, hanem saját munkánkban hiszünk, ahol kihasználjuk, ami még sohasem volt ekkora, az európai hátszelet.
(12.20)
Vagy egy másik korszak: egy olyan, ahol Magyarország a térkép szélére csúszik, és a fejlődés országa helyett a félelem országa lesz. Van mitől félnünk, mert van mit féltenünk: félthetjük a békét, és félthetjük a gazdaságot, a nemzet lelki és anyagi vagyonát. Mindegyik közös teljesítmény, egyik sem a kormányé.
Aki azt hiszi, hogy most a kormánytól vesz el valamit, valójában az országot rabolja ki. Elveszi, pár napra már el is vette tőlünk a békét - nem csak a baloldali szavazókét, bár ők sincsenek kevesen. Mindenkiét, mert a béke is kollektív teljesítmény volt, és csak kollektív teljesítmény lehet a helyreállítása is.
A bárányok egyedül nem szavazhatják meg, hogy a farkasok mostantól legyenek vegetáriánusok. Magyarország fontos vonzóereje és fontos belső értéke volt, hogy a térségben szinte kivételesen, minden politikai csetepaté ellenére, stabilitásra és utcai nyugalomra lehetett számítani. Természetesnek tartottuk, pedig törékenynek bizonyult, mert volt, aki eltörje.
Ma az ország egyik része azon aggódik, hogy az utcai demonstrációk szervezőinek van forgatókönyve. A másik része meg éppen azon aggódik, hogy nincs, hogy maguk sem képesek az eseményeket uralni. Majdnem mindegy, melyik az igaz, mindkettő nagy baj. Akik forgatókönyvtől tartanak, olyan hírekre és vélekedésekre hivatkoznak, hogy esténként, majd a demonstrációk után, mire a szép szavú szónokok biztonságosan hazaérnek, erőszakos összeütközések is támadhatnak, hogy valakinek majd csak felmondják az idegei a szolgálatot. Attól tartanak, hogy nem véletlenül van egyszerre útlezárás vidéken és tüntetés Pesten, hogy a közbiztonságért felelős rendőrségnek sokfelé legyen dolga.
Akik forgatókönyvet vélnek, arra is emlékeznek, hogy már az őszödi beszéd kiszivárgása előtt elharsant a jelszó: megindulunk a kormány ellen. Attól tartanak, hogy a forgatókönyv egyik oldalán majd azt lehet olvasni: hiába, a kormány nem képes fenntartani a rendet, ránk van szükség. Lehet ezt persze mondani homlokráncoló államférfiúi aggodalommal, az alkalomhoz fésült frizurával is. Aki a forgatókönyvtől fél, úgy látja, nem a kormány, hanem a választó megfélemlítése a cél, hogy végül minden választó azt kívánja, hát ha ez az ára, mindegy, menjen a miniszterelnök.
Halljuk máris a térről és a téren kívülről is: “Ha a miniszterelnök nem ragaszkodna annyira a hatalomhoz, nem ragaszkodna annyira a székéhez, már rég békésen hazamennénk. Elcsomagolnánk, összetekernénk az Árpád-sávos zászlót, jó lesz ez még később is, ha véletlenül másik szocialista miniszter (Sic!) jön. Majd otthon dolgozgatnánk tovább a zsidónak vélt politikusok listáján, végül is nem lehet, hogy csak ennyi nevet bírjunk találni.” (Derültség az MSZP padsoraiból.) Ők mondják azt: ha a miniszterelnök felállna, minden rendben lenne. Mintha az ajtó előtt álló rabló azt mondaná: te vagy a hibás, ha betöröm az ajtódat és feldúlom a lakásodat, ideadhatnád szépszerével is, amid van. (Derültség az MSZP padsoraiból.)
Menjen tehát a miniszterelnök, mondják, most már az se kell, hogy vigye magával a csomagját. A Fidesz egyik öt percig tartó miniszterelnök-jelöltje, Bod Péter Ákos, amúgy megbecsült közgazdász, írt egy cikket egy tegnap megjelent hetilapban. Világosan kimondja: Gyurcsány menjen, de az istenért, a csomagját el ne vigye magával, mert arra mégiscsak szükségünk van.
És hallottam tegnap a Fidesz elnökének sajtótájékoztatóján is, elég nyíltan arra utalt, hogy a Gyurcsány-csomag helyett létezhet Orbán-csomag is, amiben majd el kell felejteni az ígért járulékcsökkentést, a 14. havi nyugdíjat, talán a 13. havit is, az ingyen autópálya-matricát és az ingyengyógyszert, helyette lesz reformadó és reformkassza; a lényeg az, hogy a kassza kulcsa végre nálunk legyen. (Derültség az MSZP padsoraiból.)
Talán, ha nem is ő, van, aki úgy gondolja, akkor is megéri, ha egy kis vér is folyik előtte, ha ez-az olykor felgyullad. Mondom, vannak, akik tudatos forgatókönyvtől tartanak. Én nem vagyok biztos ebben. Én inkább azok közé tartozom, akik szintén a békét féltik, de azért aggódnak, aggódunk, hogy nincs forgatókönyv, csak felelőtlen ugrás a sötétbe, hogy szellemet eresztettek ki a palackból, és sajnos ránk szabadították. Hogy már nemcsak arról van szó, hogy Orbán Viktor kiviszi az embereket az utcára, és nem tudja visszahozni őket, hanem arról is, hogy kivitte magát az utcára, és saját magát sem tudja visszahozni. (Derültség az MSZP padsoraiból.)
Talán arról is szó lehet, hogy a Fidesz-vezérkar is tördeli a kezét, és kapkodja a fejét; hol így dönt, hol úgy dönt, legtöbbször meg helyette döntenek. De senki sem meri azt a bizonyos Kósa Lajos által emlegetett pohár hideg vizet a csuklókra önteni.
Őszintén szólva, teljesen mindegy, hogy melyik változat az igazi, a forgatókönyv és a forgatókönyv nélküli sodródás egyaránt a köznyugalmat és a békét veszélyezteti. Ráadásul van egy ennél jóval alattomosabb, lappangó veszély is: ez a magyar gazdaság és a nemzeti vagyon kockáztatása - szó esett az expozéban erről is.
A kár ma már számokban és munkahelyekben mérhető. Minden mondat, amely az Unió által is támogatott kibontakozási programot veszélyezteti, ami a program aláíróját, vezetőjét és jelképét tüntetné el, pénzt és munkahelyeket visz ki megszámolható mennyiségben az országból. Minden utcai zavargás csökkenti a forint, a nyugdíj és a fizetések értékét. Ahelyett, hogy képviselőtársaink az ultimátum óráit számolták volna, jobb sorsra érdemes politikusokat kakukkosóra-szerepbe kényszerítve, mindig bejelentve, hogy éppen hol tartunk, egy másik számlálót kellett volna működtetni, ami azt mutatja, napról napra mennyi befektetéstől, hány forinttól, hány ember munkalehetőségétől esünk el az ostoba ultimátumaik miatt.
A kár, ha nem vigyázunk, ma már több lehet, mint az úgynevezett megszorítások teljes összege, pedig Magyarország jó híre, Magyarország gazdaságának épsége közös teljesítmény. Nem a kormány forintja, hanem az ország forintja értéktelenedhet el. Nem attól kell félni, hogy a miniszterelnöknek, a minisztereknek vagy a képviselőknek nem lesz állása a befektetők menekülése miatt, hanem attól, hogy X. Y. kisember, fideszes, szocialista vagy sehova se szavazó veszti el a munkahelyét.
A felelőtlen politizálás a kormányon ütne, de az országot, a magyar embereket találta el. Ha a Fidesz elnöke a tegnapi beszéde szerint - és elhiszem neki - szintén a forintot félti, talán ne bántsa többet. Ha tűztől aggódik, dobja el a gyufát, és ne locsolgasson többet benzinnel! Ne fenyegessen azzal, hogy huzat lesz, ha előtte betörte az ablakot!
De talán ezek a mondatok is feleslegesek most, mert nem csak és nem elsősorban a múltról kell egymással beszélnünk. Az új kezdet lehetősége, ami igazán fontos, a változások, amelyek szükségességét ezek szerint most már egyikünk sem tagadja. A változások, amelyek nem feldúlni akarják az életet, hanem éppen normális viszonyokat akarnak teremteni, normálisat, ahol a biztosítás biztosítást jelent és biztonságot ad. Normálisat, ahol abba a kórházba kerülök, ahol meg tudnak gyógyítani. Normálisat, ahol a nyugdíjkorhatárt nem emelni kell, csak betartani; ahol az iskolában kapott bizonyítvány tényleges tudást bizonyít, és fel is jogosít az elhelyezkedésre. Ahol a nyíregyházi polgármester asszonynak, éppen tegnap nálam járva, nem kell panaszkodnia, hogy a város lakótelepén, ahol duplájára nőtt a lakosok száma, nem nyithat második patikát, pedig szükség volna rá ilyen-olyan monopóliumok miatt.
De jó lenne, ha végre ezekről vitatkozhatnánk az eddiginél alaposabban! De tudom, mindenkinek igaza van, legyen akár köztársasági elnök, ellenzéki, kormánypárti képviselő vagy választó, aki azt mondja, ehhez először bizalom kell, méghozzá háromfajta bizalom is: politikai bizalom, társadalmi bizalom és emberi bizalom is.
(12.30)
A bizalmi szavazást az első elérése miatt kérhette a miniszterelnök, hogy világos legyen: van parlamenti többsége, van politikai bizalma a programnak - és az embernek. Persze, szavazás nélkül, parlamenti szavazás nélkül is tudtuk, hogy a koalíció megadja ezt a bizalmat. Igaza van a fideszes politikusoknak, amikor azt mondják, hogy ezt már a frakcióülésen eldöntöttük. Más kérdés, hogy tudtommal a parlamenti demokrácia nem úgy működik, hogy a frakcióvezetők betelefonálnak az elnök asszonynak a frakció véleményéről, aztán ő kihirdeti az igét, hanem úgy, hogy ki-ki itt, a választói előtt vállalja a saját személyes felelősségét, személyes döntését, és kész beszélni annak okairól is. Mi most ezt tesszük.
A deklarált parlamenti bizalom, a politikai bizalom üzen belföldre és külföldre is, és mindenütt szükség van erre az üzenetre. Üzeni: a képviselők emlékeznek esküjükre, és igent mondanak nemcsak a meggyőződésük szerint kiküzdött, kiszenvedett programra, hanem igent mondanak az alkotmányos formákra és a demokráciára is, amire felesküdtünk. Mert ebben az igenben ott van egy nagyon fontos nem is. Igen az új kezdetre, de nem az ultimátumokra, és nem a zsarolásra. És nagyon remélem, hogy a politikai bizalomról szóló döntés megerősíti a befektetői bizalmat is, hogy látni fogják: Magyarország normális ország, itt nem az utcai kiabálás hangereje dönt, hogy a vekkerek lehetnek sokan, de nem elegen ahhoz, hogy túlcsörögjék a demokrácia döntését.
És kell másfajta bizalom is, ez nem egy parlamenti gombnyomás kérdése. Ez a politikai bizalom mögötti és azon túli társadalmi bizalom. Ez sokszor apadhat, majd kicsit emelkedhet is egy-egy cikluson belül, ezt ma már minden parlamenti párt kipróbálta és megtapasztalta. Hullámvölgyeiben sem kell népszerűségért kapkodni, de a bizalmat erősíteni kell, most különösen. Ez a kormány, a kormánypártok, a szocialista frakció leckéje.
Erősödhet, és erősödik is ez a bizalom, nem csak majd akkor, ha végre a zsebünkön és a környezetünkön is érezhetjük a változások hasznát. Erősödik attól is, ha több a párbeszéd, ha a kormány és a kormánypárt - mint elhangzott - nem oktat, hanem átérez; ha világosan beszél arról, ami nehéz, ha úgy tetszik, ami igenis fog fájni, világosan beszél arról, hogy mennyire nehéz, meddig nehéz, és mire jó mindez. Erősödhet ez a bizalom, ha a kormánypárt és a frakció nem riadozik, de nem is kapkod, hanem tisztességesen teszi a dolgát. És úgy érzem, erősödött máris, nem a mi jóvoltunkból, hanem azért, mert világosabbá váltak az alternatívák, és megjelent, megmutatta magát a káosz és a félelem alternatívája is.
Ezt a politikai bizalomnál is fontosabb társadalmi bizalmat a most talán magukat csalódottnak és cserbenhagyottnak érző baloldali választóinknál is meg kell erősíteni. Megköszönni nekik, amit eddig lehet, hogy elfelejtettünk, én is elfelejtettem, hogy köszönjük, hogy most is ilyen nagy számban szavaztak ránk, köszönjük, hogy hisznek nekünk, és buzdítanak minket. És köszönjük nemcsak nekik, hanem a józan és tisztességes többségnek - szavazott bárhova -, hogy békét akar. És köszönjük a nehezen élőknek, hogy elviselik, el fogják viselni életszínvonaluk 3-4 százalékos romlását, pedig nekik ez is sok. Köszönjük, hogy most nem ők vannak az utcán, és nem ők vannak a téren. Pedig övék a tér, az ország igazi tere. Köszönjük, hogy ők csinálják tovább, ahogy eddig, hogy viszik vállukon az ország sorsát. Nekik tartozunk felelősséggel, értük szavazunk ma igennel.
Persze, a politikai és a társadalmi bizalom mellett kell a harmadik is: az emberi bizalom, az ember, a miniszterelnök és társai iránti bizalom is. Erről is szavazunk ma, az emberi bizalom újraerősítéséről - nem szeretetről, de legalább bizalomról. Ezt kérte a miniszterelnök, ezért tartozott - és tartoztunk vele együtt mi is - a szembenézéssel, az önvizsgálattal, és amiért kellett, a bocsánatkéréssel is. Ezért tartoztunk és tartozunk - amihez majd az kell - a folytatás bátorságával is; mert ez is meglesz.
Ma erről szavaz a szocialista frakció, szemtől szembe, név szerint; szemtől szembe nem a Kossuth térrel, nem a vekkerezőkkel, hanem az országgal. A szocialista frakció nekik, és értük mond ma igent.
Köszönöm figyelmüket. (Hosszan tartó taps a kormánypárti oldalon.)
