II. SZÍN.
S nem vív velem, Domitius?
Nem ő! |
S miért nem?
Úgy számít, hogy húszszoros |
Egy ellen.
Holnap szárazon s vizen
Küzdök; s vagy élek, vagy vérrel mosom
A haldokló becsületet, mitől
Igen; s kiáltom: élet vagy halál!
Helyes. – Szolgáimat szólítsd elé.
Becsületes hívem valál; – te is;
Te is; – te is; – mind jól szolgáltatok
S királyok voltak társaitok.
Mi ez? |
Oly semmiség, mit a kedélyben a
Bánat tenyészt.
S te is becsületes vagy!
Ha ennyivé lehetne oszlanom,
S mindnyájatokból egy Antoniust
Lehetne összekalapálni, hogy
Szolgáljak én is nektek egyszer úgy,
A mint nekem ti!
Isten őrizz’! |
Jó hát, fiúk, szolgáljatok ma még;
Kupámba töltsetek bort, s járjatok
Körülem úgy, mint míg a fél világ
Volt szolgatársatok, s fogadta szóm’.
Vajh mit akar?
Szolgáit megrikatni.
Szolgálhatok ma; ezzel szolgaságtok
Tán véget ér; nem láttok tán soha
Többé; talán, mint véres árnyat; ah tán
Más uratok lesz holnap. – Úgy tekintlek
Mint búcsúzó. Becsületes barátim,
Nem űzlek el; inkább válhatlanul
Holtig való gazdátok maradok.
Két óra, még ma, ennyit kérek én;
Isten fizesse!
Mit akarsz, uram,
Hogy így csüggeszted őket? Sírnak, ím.
S engem, szamárt is, a fokhagyma csíp.
Az istenért, ne tégy hát asszonyokká!
Ördög vigyen, ha ezt akartam! – Oh
Fakadjon áldás e könyűk nyomán!
Barátim, bús értelmet adtatok
Szavamnak; én vigaszra szóltam azt;
Hogy fáklyafényben égjen éjjelünk!
Holnapra jót remélek, édesim;
És úgy vezetlek, hogy győzelmes élet
Legyen jutalmunk, nem dicső halál!
Asztalhoz! borba fúljon ott a gond! | (Mind el.) |