FÖRGETEG JÁNOS MINT KÖZERŐ
FÖRGETEG JÁNOS MINT KÖZERŐ
Halbőr Förgeteg János reggel aludt a domaszéki kapitányság területén. Mert tudnivaló, hogy Jánosnak ott van a tanyája. A tanyában van egy ágy, leterítve szépen subával, a fejtől van egy fanyereg, amelyet beborított szűrrel. Ez így egészen jó párnaféle alkalmatosság, és Förgeteg János meg van vele elégedve. Azonban a fanyeregnek megvan az a rossz tulajdonsága is, hogy néha lecsúszik róla a szűr. Történt ma, hogy éppen beállott ez az eset. Förgeteg odaütötte fejét a fához, és fölébredt.
Odakint virradt. A tanyák között szellő futott végig, és mozgatta a faágakat. Förgeteg heverészett az ágyban. Az ablak éppen a feje irányába szolgált, és a gazda pislogó szemekkel, álmosan nézett ki rajta. A tájék annak, aki mindig látja, meglehetősen unalmas. János gazda azt is tudja, hogy az útszélen melyik fát mikor ültették, és hány búzaszemet szórtak el a gyökereire, hogy jobban megfogamzzon.
Ennélfogva János gazda nem valami nagy érdekkel nézelődik kifelé. Nincsen semmi változatosság. Mindössze egy ló jön errefelé a rügyező fák alatt. A lovas még nem látszik az ágaktól, s Förgeteg lustán gondolkozásba merül, hogy ugyan ki lehet. De pár pillanat múlva rövid, csillogó fényt lát a ló hasa mellett. János észhez kap. Pusztázó jár erre. Rossz jel.
Förgeteg Halbőr János hirtelen befordul, és elkezd nagy erélyesen aludni. Hortyog. Időközben a pusztázó odaér a ház elébe. A kutyák mérgesen fogadják, elharapott vakkantásokkal jelezve azt a nagy folytonossági hiányt, ami egy pusztázó és egy önérzetes eb közt elterül.
A lovas legény odaléptetett az ablakhoz, és bezörget a kardtokkal.
- János!
János jól hallja a hívást, sőt a hangjáról meg is ismeri Koszó pusztázót, aki igazság szerint komája is. Hanem a hivatalos állapot megszünteti a komaságot. János nem tartja arra méltónak Koszót, hogy feleljen neki. A pusztázó még egyszer megveri az ablakot:
- Förgeteg János, hej!
János ebben a pillanatban azt hiszi, hogy a dolog komolyodni kezd, de úgy okoskodik, hogy az ő neve Halbőr Förgeteg, és így nem tartozik a Förgeteg szóra hallgatni. Megmarad befelé fordult állapotban az ágyban, de azért fülel erősen. Mikor aztán hallja, hogy a legény már csizmaorral ütögeti az ablakát, eszébe jut, hogy ha a ló meglép a legény alatt, a csizmaorr betöri az ablakot. Az pedig baj lenne. (Ezek a hitvány üveges tótok nemigen járnak most a tanyák között. Tán elpusztult mind a kolerában.)
Förgeteg fölül az ágyban, és elkezd tempósan öltözködni. Minthogy a szemérmetes magyar ember magával viszi az ágyba is a fehérruháját, az egész öltözködés csak annyiból áll, hogy János kalapot húz a fejére. Aztán odamegy az ablakhoz, és kikiált:
- Mi kő?
- Gyék ken ki! - mondja a pusztázó.
Förgeteg a nyakába keríti a subát, és a pitvarban, ahogy jön kifelé, készakarva rátapos a macska farkára. Ezt azért teszi, hogy káromkodhasson. Ezt meg azért teszi, hogy ne kelljen köszönnie. Tudvalévőleg az idejében alkalmazott káromkodás sok mindenféle kötelezettség alól fölmenti az embert. Így hát csak a kalapbillentésből kifolyó tisztesség adódik meg a zsarónak.
- Ken' mátul kezdve közerő, Förgeteg János.
János ijedten néz a ló feje fölött a városi katona arcába.
- Mi vagyok én?
- Közerő kend a röszkei tőtésen. Tartozik kend odamenni és dógozni estig.
- Ingyen?
- Hát. De leginkább mingyá mönnyék ken.
János lenéz a földre, és ebben az állapotban marad egy darabig. Aztán fölkapja a fejét:
- Hát möhetök?
- Hát gyék ken...
Halbőr Förgeteg János még egypár háttal kijelenti, hogy "rögvest" megy, hanem előbb elkászolítja a tarisznyát. És van annyi malícia Jánosban, hogy nem invitálja be a pusztázót a szobába. A tarisznya előkerül, a szája hozzámérődik a kenyérhez, amelyből akkora darabot harap, amekkora éppen belefér.
Mindez azonban időbe kerül, mert a tarisznyát előbb ki kell fordítani és leveregetni két tenyérrel a szőrébe akadt miegymást.
(Apró kacsákat talált János tegnapelőtt anyátlanul a réten, és azokat pakolta bele.)
A tarisznya belseje tele van sárga pihével. Ahhoz nagy műértelem kell, hogy valaki körömvéggel letisztogatni bírja.
Ezután jön bele a kenyér és a szalonna. De a szalonna fönt van a padláson. Föl kell menni érte. De a létrát mintha a föld nyelte volna el, sehol sem találja János. A létra eltűnt, keresi jó fél óráig kamrában, istállóban, ház háta mögött, de sehol sem talál rá.
Végre aztán eszébe jut, hogy hiszen nem is a padláson van a szalonna, hanem a kamrában. Levág az oldalból egy darabot, és belerakja a tarisznyába. Véghetetlen lassan csinálja mindezt, s időnkint odasandít a pusztázóra, hogy ugyan unja-e már a dolgot.
Idő múltán elkészül ezzel is. A nap már fölkelt. Vérpiros fénnyel önti el az eget. A pusztázó nézi, és megszólal:
- Eső lösz.
János kap a szón, és fontos képpel veszi vizsgálat alá az égi határt. A föld peremének a szélén úszó kékes felhőket nézi először, azután följebb halad, és a szeme elé tartott tenyér mögül bele próbál nézni a napba.
- Löhet hó is - feleli aztán.
János ekkor a dolgok mibenlétével már majdnem készen van. Csak még a cókmók hiányzik. A cókmók a szűr meg az ásó. A szűr csak előkerül valahogy a szobából, de már az ásóra megint nem lehet ráakadni.
Nagy keresés kezdődik. János a feleségét, leányát, valamennyi gyerekét, mind az ásó után küldi. Azonban lehetetlenség ráakadni. Végre aztán a pusztázó leszáll a lováról, s a kerítés bozótjában kutatva, ráakad az ásóra.
Most már lehetne menni. Meg is indulnak. A tanyaút feléről visszatér Förgeteg János, hogy ugyan el van-e kötve a tehéntől a borja. Alapos istállóvizsgálat után megint megindul.
Mennek egy darabon az úton, amidőn Halbőr megint csak megáll.
- Hopp-hó, fékomteremtette...
- No!
- De bizony csak... - felel János, és sürögve tapogatja körül magát.
- Mi?
- A kaparó!
- Micsoda kaparó?
- Hát az ásókaparó!
No, ehol van ni. Ásókaparó nélkül nem tökéletes az ember. Halbőr kijelenti, hogy okvetlenül vissza kell mennie a tanyára, hogy egy ásókaparót faragjon.
A pusztázó meggondolkozik. Neki még másfelé van dolga, embert hajtani a nyúlgáthoz. A lelkére köti hát Jánosnak, hogy a faragással ne soká késsen, másképp a kapitány elé állás lesz. János bizodalmasan integet a fejével, és kétszer mondja:
- Ügön, ügön.
A legény megszorítja lovát, és leporoszkál a Madarász-tó túlsó végébe.
Förgeteg hamiskás mosollyal néz utána, ameddig látja.
Azután visszaballag a házba, a szűr megint a nyeregre kerül, és János folytatja az alvást.
Idő múltán fölcihelődik, megindul, és éppen a háromórai harangszót veri ki a töltésre a városból a szellő, mikor munkába áll Halbőr Förgeteg János.
