3. ALPARÉT

Full text search

3. ALPARÉT
1332–1334 között a pápai tizedjegyzék Olprech, Velperch néven írja. (Beke: Az erd. egyházmegye. 192.; C. Suciu: Dicţionar istoric.) 1360-ban Opreth, 1437-ben Alpreeth, 1392-ben Alpreth, 1525-ben Alpreet néven fordu1 elő. (Kádár: Szolnok-Doboka vm. II. 3.; C. Suciu: i.m.)
1332-ben plébániatemploma van, ebben az évben papja, György a pápai tizedjegyzék szerint 9 garast fizet, 1333-ban 8 garast, 1334-ben is 8 garast. (Beke: i.m. 192.; Documente. XIV. C., III. 148, 167, 197.) A templom megérte a reformáció századának változásait. A XVII. században azonban elpusztul, mert azután sem templomáról, sem az egyházközségről nincs semmi adat.
Emlékét a Cigle-hegy aljában a „Gyalu beszerika” határnév őrzi, ahol az egykori hatalmas templomra utaló alapfalak láthatók. – Ezek szerint a templom átmérője 18 méter volt, 218 méter kerületű kőfal vette körül, cintermében temetővel. Nagyságára utal az is, hogy szentélyének egy részében elfért az 1892-ben oda épített keleti szertartású templom is. (Kádár: i.m. II. 18.)
A középkorban tiszta katolikus falu lakói a reformáció idején reformátusok lesznek, a templommal együtt. A XVI. század végén, 1592–1593-ban azonban már unitárius egyházközsége van (Kádár: i.m. II. 19.)
1622-től újra református. 1681-től nincs adat református egyház létezéséről. Nem szerepel az 1703-ig tartott esperesi közgyűléseken és az 1712. évi összeírásban sem. „Vagyona a nagyhatalmú földesurak birtokába olvadt bele.” 1784-ben a hajdani eklézsiáról beszélnek, melynek egykori területét (rétjét) gr. Haller János, Haller Pál és br. Kornis Zsigmond bírják. (Kádár: i.m. II. 20.)
A hívek pusztulása az 1658–1662 közötti háborús időkben kezdődött, és az 1796-os török betörésekkel fejeződhetett be, amikor a még megmaradtak is vagy elpusztultak, vagy elmenekültek. (Kádár: i.h.)
1892-ben az egykori katolikus, majd református templom szentélyének helyén épül a keleti szertartású templom. (Kádár: i.m. II. 20.)

Görögkeleti templom

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi