32. MAGYARBERÉTE
32. MAGYARBERÉTE
1305-ben Zekwrbatha (Berethe) néven jelentkezik az oklevelekben. (C. Suciu: Dicţionar istoric.) 1329-ben Berethe, 1392-ben Alsóbrethe, Felsőbrethe, 1474-ben Zekerberete, 1482-ben Zaazberke, 1609-ben Diznobrete (uo.) formában fordul elő, 1468 Zazberéthe.
Középkori templomról nincs adat.
Katolikus lakói azonban már a középkorban voltak, amire az alábbiakból lehet következtetni: 1482-ben Zaz (Szász) előneve szász lakókra vall, ők pedig akkor katolikusok voltak; 1644-ből fatemplomról és református anyaegyházról van adat, amely 1660-tól leányegyház. (Kádár: Szolnok-Doboka népokt. tört. 494.; Balogh J.: Magyar fatornyok. 181.) Építője a gr. Kemény család. (Ref. Névkönyv. 1888. 16.) 1700-ban 4 magyar és 5 román család van.
1802-től újra anyaegyház, és e század elején is az. (Helységnévtár. 1913.)
1900-ban a régi fatemplom helyébe kőtemplomot építenek. (Kovács: Magyar ref. templomok. II. 685.) A középkori falu a Puszta Beréte nevű helyen állott, onnan költözött le mai helyére.
A helynevek egykori lakóiról tanúskodnak: 1644-ből Verőfény, Tövises; 1754-ből Református temető, Bálint oldal, Dellő pataka; 1812-ből Nádas; 1864-ből Horgos, Szakadás; 1865-ből Arany csorgó. (Kádár: Szolnok-Doboka vm. II. 286.)
