Babits Mihály: NEVERMORE
NEVERMORE
Mi bánt, szivem, mi bánt? Egyhangu napsugára
már őszt jelezve, zúg a sárga fák sudára
a szélben, mely fakó légen huz át s sután a
vándormadár-csapat dideregve húz utána.
már őszt jelezve, zúg a sárga fák sudára
a szélben, mely fakó légen huz át s sután a
vándormadár-csapat dideregve húz utána.
Kettesben, egymagunk, bolyongva, sáppadón,
lelkünk s hajunk a szél zilálta át a tón.
Egyszerre bús szeme rám nézve áthatón
"Mi volt legszebb napod?" kérdezte álmodón,
lelkünk s hajunk a szél zilálta át a tón.
Egyszerre bús szeme rám nézve áthatón
"Mi volt legszebb napod?" kérdezte álmodón,
kérdezte égi, friss, aranycsengésü hangja.
Mosolygtam válaszúl ez angyali harangra
s csókoltam hókezét áhítva, melegen.
Mosolygtam válaszúl ez angyali harangra
s csókoltam hókezét áhítva, melegen.
- Első virágaink, ah! mílyen illatossak!
S mily édesen zenél az első szűz "igen"
a kedves ajkiról, amelyek oly pirossak!
S mily édesen zenél az első szűz "igen"
a kedves ajkiról, amelyek oly pirossak!
