Babits Mihály: MAGDOLNA SZERETŐJE
"Én élek pompás palotákban,
amikor az Ember Fiának
nem volt hová fejét lehajtsa."
lakozom lusta lakomákon
amíg a mindenek királya
koplalt negyven nap, negyven éjjel."
a szép ruhában, drága fényben,
amíg az édes Üdvözítőt
megfosztották minden ruhától."
"Nekem pénz veri tenyerem
s az Üdvözítő gyenge markát
a rozsdás szög vérezni furta."
nevem dalomnak hordja röpte
míg Üdvözítőm fínom arcán
lecsurgott a katona köpte."
Uram irgalmazz kéjeimnek
Hiszen a te lábodat is
bús Magdolna mirrhája mosta.
bünös leánynak könnye kente
tisztára fehér ujjaid
bús Magdolna dús fürtje fente.
bünös Magdolnám bús haját:
hiszen te is arcodra nyomtad
Veronikának keszkenőjét.
Magdolna jer takarj el engem:
Magdolna fürtjei alatt
Uram, Uram, ne láss meg engem!"